"Néha a fény annyira elkápráztat, hogy nem látunk mást. Máskor sötét felhők takarnak be minket, és úgy tűnik, az ég sosem tisztul ki. De ha megcsillan egy napsugár a szakadó esőben, létrehozhat egy keserédes szivárványt. Jól vigyázz! Pont, mikor azt hinnéd, hogy már a naplemente felé vetted az irányt, beléd csaphat a villám!"
Ben egyik nap gondterhelten, későn ért haza, én pedig
kivételesen megvártam. Talán a női megérzésem diktálta ezt.
- Te még fenn vagy? – kérdezte halkan a szobába lépve.
- Igen. Megvártalak! – morogtam álmosan és a szemeim
dörzsöltem, hogy kicsit magamhoz térjek.
- Pihenned kéne!
- Valami baj van? Olyan más vagy! – jegyeztem meg. A hangja,
a testtartása. Egyáltalán nem volt önmaga. És mi ez a szag? – Ben, te ittál? –
emeltem a magasba a szemöldököm.
- Egy kicsit! Lazítanom kellett … - felelte bánatosan.
- Gond van a munkahelyeden, drágám? – felültem az ágyon, ő
pedig az ágy másik szélére ült, háttal nekem. A feje erőtlenül lógott lefelé,
talán a fáradtságtól, vagy talán az ital miatt. Nem tudom.
- Nem … Nem a munkával van gond. – motyogta egyre halkabban.
- Ben ne szórakozz, megijesztesz! Mi történt? – közelebb
másztam hozzá, a kezem a vállára tettem. Megrázta a fejét és egy nagy levegőt
vett, de nem nézett rám.
- Megismerkedtem valakivel, Amy! – villámcsapásként
hasítottak belém a szavai.
- T-tessék? – dadogtam döbbenten. – Ezt hogy érted?
- Viszonyom van! – a hangja erőtlenné, szinte alig
hallhatóvá vált. A hideg rázott, émelyegtem és azt hittem, rosszul leszek.
- Ben ez … - nem tudtam többet mondani. Le voltam döbbenve.
Kegyetlenül nagy fájdalom szorította a mellkasomat. A könnyek úgy tódultak a
szemembe, hogy a látásom szinte azonnal megszűnt, nem láttam tőlük, de még
pislogni sem volt erőm.
- Sajnálom! – motyogta és csak most nézett rám.
- Sajnálod? Komolyan Ben? Azt hittem minden rendben köztünk!
Olyan tökéletesnek hittem! Gyerekeink lesznek, az istenért! – keltem ki
magamból és utat engedtem a könnyeimnek, amik már olyan erősen szúrták a
szemeim.
- Nyugodj meg, Amy, kérlek! – csitított. Mégis hogy kérheti
ezt tőlem? Épp most, mikor bejelenti, hogy megcsal?
- Ben eszednél vagy? Most vallottad be, hogy viszonyod van
valakivel, és te tényleg azt kéred, hogy nyugodjak meg? Te … Te nem vagy
normális! – vágtam a fejéhez dühösen és kimásztam az ágyból. Ki akartam menni
onnan, távolságra volt szükségem, túl sok érzelem kavargott bennem.
- Amy, most hová mész? – megfogta a csuklóm és megállított,
mielőtt kimehettem volna a hálószobából.
- El innen! Minél távolabb tőled, te szemét! – undorodva
néztem rá, lefejtettem magamról a kezét és kimentem onnan. Ahogy kiléptem,
szinte fellélegeztem, de a szorítás a mellkasomban nem szűnt meg. Inkább csak
erősödött.
- Amy, gyere vissza! Ne legyél hülye! Nem mehetsz el, éjjel
van! – kiabálta utánam az ajtóból, de meg sem hallottam. A fürdőszobában
magamra ráncigáltam néhány ruhát és csak el akartam szabadulni onnan.
- Amy, kérlek! Ne csinálj hülyeséget! Éjjel van, bajod
eshet! – mondta már a nappali előtt állva, keresztezve az utamat, hogy
kijuthassak a házból.
- Mégis miért érdekel? Mit aggódsz te értem? Gondolkodtál
volna akkor, mikor mással gyűrted a lepedőt, te szarházi! – arrébb löktem és
zaklatottan vágtattam ki a házból. Térre volt szükségem, távol tőle és a
mocskosságától. Az ajtóból még kérlelt, hogy maradjak. Természetesen eszembe
sem jutott. A hideg éjszakai szellő csípősen érintette a bőrömet és ezen a
könnyeim sem segítettek. Szinte odafagytak az arcomra, valósággal fájt. De ez a
fájdalom a közelébe sem ért annak, amit belül éreztem! Összetörtem, azt hiszem
ez a legjobb szó erre.
4 megjegyzés:
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ siess nagyon a kövilel!!olyan izgatott vagyok h alig tudtam megírni a komit, ÚRISTEN SIESSSSSSSS
Köszönöm! A részek hetente jönnek! Kitartás :)
Elképesztő lett! *-* Szegény Amy. :( Várom a kövit. :)
Köszönöm! Következő héten jön az új :)
Megjegyzés küldése