Közlemény

Sziasztok! Mielőtt bárki bármit félreértene, tisztázzuk: én nem a szeretett írónőtök vagyok, csak egy barátja, akit megkért valamire.
Adri pár perce írt egy SMS-t, hogy tegnap óta nincs nete, és emiatt nem tudott írni. Biztos vagyok benne, hogy most nagyon sajnálja ezt az egészet, és, hogy a szolgáltatónál rúgja szét az emberek seggét. De aggodalomra semmi ok, szerintem amint lesz rá lehetősége, biztos hozza is az új részt. :)

23.rész

Akikkel korábban történt link csere, az kérem, hogy jelezze! Volt egy kis probléma a beállításokkal, így a linkek elvesztek.

"Egészen addig nem tudod mennyire erős vagy, amíg nincs más választásod, mint erősnek lenni."

Lou látogatása normál esetben nem idegesítene ennyire. De a tudat, hogy valószínűleg Harry mindenről beszámolt neki, okot ad nekem erre. Már elterveztem, hogy Lux remekül le fogja kötni anyámat, addig mi beszélgetni tudunk ... De az nem volt a terveim között, hogy vallatás lesz, és érzelmekről tárgyalás.
- Oké, most, hogy ketten vagyunk ... Mindent tudni akarok, Amy!
- Mi mindent, Lou? - értetlenkedve nézek rá.
- Mi van Harryvel? 
- Hogy mi van? Honnan tudjam? Kérdezd tőle! Ahogy látom te lettél a naplója, akinek mindent elmond...
- Ne duzzogj már, tőled várnám, hogy beszámolj ezekről!
- Elnézést, hogy nem teregetem ki a napom minden percét! - morgolódok.
- Azért ne mondd, hogy nem számít! Hogy nem gondoltál erre egész nap! - vigyorog szélesen rám Lou.
- Töröld le ezt a vigyort, Louise Teasdale, mert komolyan idegesítő! - duzzogok még továbbra is.
- Ki vele! Mit érzel?
- Ó ne már, Lou! Ez ... Semmiség! Meg sem kellett volna történjen! Ráadásul így visszagondolva ... Az oviban volt ekkora felhajtás egy puszi miatt!
- Ebben egyet kellene értenem veled ... De nem teszem! Basszus, Amy! Ne húzd az agyam! Tetszik neked, nem igaz?
- Tetszik, de ez min változtat?
- Tessék? Hallod te magad? Van egy pasi aki bejön neked, és úgy teszel, mint ha ez semmiség lenne! Kislány, te egy harcos vagy és ez épp a te szádból baromi nagy szó! - próbál győzködni.
- Lou ne csinálj bolhából elefántot...
- Csak próbáld meg tagadni! Mondd, hogy nincs igazam! - nagyon jól tudja, hogy igaza van, és annyira utálom ezért!
- Mesélj nekem arról a puszikáról! - nevet rám pimaszan.
- Nincs mit mesélni ... Egy pillanatnyi gyengeség volt részemről!
- Hagyd ezt abba és legyél őszinte! - parancsol rám, és most igazán komolyan beszél. Sóhajtok egy nagyot és eldőlök az ágyon. A plafont bámulom közben.
- Olyan ... Nem is tudom! Megmagyarázhatatlan dolog volt, tudod? Amikor eljöttem Bentől, ígéretet tettem magamnak ... Hogy nem kell pasi! Erre ott állt Harry, és biztos te is tudod milyen tökéletes amikor csak mosolyog és bámul. - sóhajtok egy nagyot, amikor bevillan a kép, látom magam előtt az arcát - Amikor odahajolt tényleg úgy éreztem, hogy ez így van rendben! Megcsókol és nagyon nem érdekelt, hogy mi lesz utána. Egyszerűen csak hagytam neki! De végülis benyitott Rose, szóval ... Így lett ez puszi... - mondom a végén kissé talán csalódottan.
- Gondolod, hogy ha nem nyit be az a ribi, akkor meglesz az első csók? - kérdezi halkan Lou. Felpillantok rá, és látom, hogy épp egy párnát tömköd az ölébe, mint egy gyerek, amikor mesélnek neki és izgatott a folytatás miatt. Nevetnem kell ettől!
- Nem tudom, Lou! Nem láttam a fejébe, hogy mit akart tenni...
- Szerintem meg akart csókolni! Tudod, hogy mitóta... Vagyis ... Mindegy, szóval csak, tudod, hogy így szokott ez lenni! 
- Valószínűleg! De nem így lett! Ez talán valami jel, hogy nem is kell, hogy megtörténjen ennél több köztünk!
- Ez hülyeség! Nézz magadra! Totál beleestél a srácba!
- De ez nem lehet! Nekem nincs szükségem egyetlen pasira sem, köszi de elegem lett belőlük! Jó nekem egyedül.
- Csak hagynod kellene, hogy történjen minden a maga útján. Akkor majd minden rendbe jönne, máshogy látnád ezt! Tudom, hogy nagyot csalódtál, de talán épp ő az, aki segítene ezt a sebet begyógyítani, nem?
- Ez nagyon úgy hangzik, mintha kihasználnám őt, Lou! Természetesen ezt nem akarom!
- Adnod kellene egy esélyt neki! Nem látod mennyire próbálkozik?
- Harry és én barátok vagyunk! - mondom határozottan.
- Mi az igazi oka, amiért nem akarod, hogy több legyen?
- Ő még elég fiatal... 19 éves és ha még tényleg úgy is lenne, hogy akarna engem, Lou velem jön két gyerek egy romlott házasságból! Ez nem kell egy tini srácnak. Nem engedhetem meg magamnak azt, hogy belevágok aztán megint pofára esek, mert rájön, hogy ő csak egy kalandot akart, nem pedig apa szerepet! Sőt, nem is akarok belőle apát csinálni! A gyerekeimnek csak anyjuk lesz, egyedül nevelem fel őket és nem fogok keresni kétségbeesetten egy pasit, aki talán megfelelő lesz apjuknak!
-Talán hagynod kellene, hogy erről Harry döntsön! Nem valaszthatsz helyette! Úgy értem, ő sokkal érettebb, mint a kora! És annyira jól bánik a kölykökkel! Luxot is elhalmozza és basszus néha ha csak a kezében tartja, arra gondolok, milyen mázlista lesz a felesége, aki majd megajándékozza őt gyerekkel...
- Hát ... Ez a nő nem én leszek! Magamat ajándékozom meg két gyerekkel.
- Én csak azt mondtom, hogy nem kellene kizárnod őt! Beszéljétek ezt meg! Megvan benne minden, ami kell, de komolyan!
- Elhiszem, hogy elfogult vagy, meg hogy támogatod őt, de ne boronálj össze minket, mert nem vagy tündérkeresztanya!

***
- Lucy, én ezt a filmet unom, de komolyan ... Miért is kell ezt néznem?
- Shh, Amy! Egyél popcornt! - hurrog le a húgom, de a szeme továbbra is a képernyőn van. A szemem forgatom rá, úgysem látja. Valami unalmas, kislányoknak való filmet nézet meg velem, amitől az életemet is megunom már. Erre nekem semmi szükségem! Szerencse, hogy nem sokára vizsgálatra kell mennem.
- Felmegyek készülődni, orvoshoz megyek! - motyogom és nem érdekel, hogy hallja-e. Felsétálok a szobámba és lassan, ráérősen készülődök. Talán előtte még elmegyek a plázába, kerülök egyet, mert elég régen jártam arra. Kényelmesen és melegen öltözök, ráadásul anya újabban nem engedi, hogy vezessek, így még taxit is kell hívnom. Remek! Épp csak, hogy magamra rángatom az utolsó farmert, ami még rám jön, a telefonom csörögni kezd.
- Ó na ne! - jajjdulok fel. - Szia Harry!
- Mandy, Szia! Nagyon haragszol?
- Nem tudom, igazából nem árultál el titkot, de nem is gondoltam, hogy azonnal szaladsz és beszámolót tartasz! A BBC tudja már?
- Ez nem vicces!
- Tudom, nem is vicceltem!Lou reggel idejött és vallatott engem! El tudod képzelni milyen kínos volt? Nem, nem tudod!
- Tényleg nem, sajnálom! Jóvá tehetem valahogy? Elmehetnénk valahová, ha akarod!
- Épp készülődöm, Harry...
- Óh, ez azt jelenti, hogy nem érsz rá?
- Hát, tulajdonképp csak a plázába megyek, hogy elüssem az időt a vizsgálatig, ami néhány óra múlva lesz.
- Egyedül mész oda?
- A plázába? Igen ... Bár az orvoshoz is egyedül járok... - teszem hozzá, mintha ez olyan fontos lenne.
- Akkor veled tartok, ha nem bánod!
- Felőlem! Úgyis rég volt már őrültek háza a plázában, ugye? Jót tesz majd a hírnevednek, ha egy ilyen csinos bombázóval robbansz be a plázába! - viccelődtem.
- Igen, én is úgy gondolom! - hallom, hogy vigyorog. - Valóban csinos, és bomba formában van, még kismamaként is!
- Harry, ne csináld ezt! Én csak ... vicceltem!
- Én viszont nem! - beállt néhány másodperces csend közöttünk. Fel kell fogjam, hogy ő épp bókolt nekem. - Szóval mikor is indulsz? Elmegyek érted!
- Ööö... Nem is tudom! - végig nézek magamon. Fel vagyok öltözve, szóval nagyjából már indulásra készen állok. - Azt hiszem mire ideérsz, szalonképes leszek!
- Mindig az vagy! - kuncog - Hamarosan ott vagyok! Szia!
Hát ez a nap egyre csak jobb és jobb lesz!

***
Szerencsére nem kerül szóba semmi kínos téma a plázába vezető úton. Rádiót hallgatunk és Harry dalolászik, ami kifejezetten tetszik! Egy mini koncert nekem! Egy ideig járkálunk a boltok között, és valami titokzatos módon alig van pár ember, így nagy mázlinkra Harryt nem rohanják le. Bár rendesen be is öltözött ennek elkerülése érdekében. Jobban belegondolva, ez már nagyon fárasztó lehet. Előtte ha kiment az utcára, csak egy ember volt, ahogy a banda többi tagja is. De mi van most? Milliók nézik, ahogy levegőt vesznek, és őrülnek meg ettől. Ez tényleg beteg dolog.
- Nem vagy éhes? - töri meg a csendet, ahogy az étkezők előtt sétálunk el.
- Csak innék valamit. Talán egy gyümölcslevet! - gondolkodom el és kiszúrok egy büfét, ahol nem túl nagy sor áll.
- Ülj csak le valahová, nem sokára hozom, oké?
- Én is meg tudok venni magamnak egy üveggel!
- Tökéletesen tisztában vagyok vele, de ragaszkodom hozzá, hogy én állhassak sorba érte.
- Őrült vagy! - morgom és leülök a legközelebbi szabad székre. Több időt töltök el ott egyedül, mint azt gondoltam. Már a telefonomat is bűvöltem és időnként a sorra tekintek, ami alig halad. Ilyenkor jól jönne kihasználni a hírnevét... De ez csak egy gyümölcslé. Felállok, mert már elzsibbad az alsó felem, annyit ültem. De hamar rájövök, hogy sokkal jobb lett volna, ha ülve maradok. 
- Ezt nem hiszem el! - motyogom magam elé döbbenten. Ben és egy vörös, modell alkatú nő sétál el nem annyira távol tőlem. Nagyon jól mulatnak valamin, és tisztán látszik, hogy nem csak barátság van közöttük. Legalábbis én nem járok kézenfogva még a legjobb barátommal sem. A mellkasom hirtelen úgy érzem, hogy zsugorodni kezd, már levegőt is alig kapok. Ez valami pánik, méreg, düh keveréke lehet, ami kínozni kezd. A lábam megremeg, ahogy az ajkam is, a ki nem eresztett könnyektől. Hát ő az, aki miatt nem lesz apja a gyerekeimnek! Ő, miss hosszú láb, vékony csípő, kerek mell és tűz piros ajkak, ami egyezik a haja színével. Vissza kell pislognom a könnyeimet, miközben rájövök, hogy ez a nő sokkal jobb nálam.
- Hé, Mandy! Mi történt? Jól vagy? - Harry próbálja elvonni a figyelmem, de én csak bámulok őket, akik mit sem sejtve felént tartanak, nevetve, boldogan.
- Amanda, hallasz? - megfogja a két karom és finoman megráz. Most már rá figyelek és nem bírom tovább. A könnyek utat törnek, pedig nagyon igyekszem visszafogni őket. - Minden oké! Ne sírj, rendben? Mi ez az egész? - letörli a könnyeimet és én visszapillantok oda, ahová az előbb szilárdan bámultam. Nem messze attól a ponttól, egy asztalnál ülnek. A nő úgy bújik Benhez, ahogy én tettem hónapokkal ezelőtt. Ahogy nekem kellene, ha ő nincs! Persze én csak otthon tehettem ezt meg, feltéve, ha időben hazaért. Soha nem jött volna el velem a plázába, vagy bárhová, ami őt nem érdekli.
- Csak ... Menjünk innen, kérlek! - mondom Harrynek halkan. Nem kérdez többet, fogja az üdítőket. Hatalmas kezében elfér kényelmesen két üveg, másik kezével finoman fogja a karom és kivezet onnan. Hálás vagyok neki ezért, úgy érzem, ha ezt kis tartást nem adná, összetörve hullanék a pláza padlójára.

22.rész

"Sok sebet hordozok, de hordozok magamban olyan pillanatokat is, melyek soha nem történtek volna meg, ha nem merészkedek túl a határokon."

Elhatároztam egy másodperc töredéke alatt, hogyha meg akar csókolni, én nem akadályozom meg ebben! Az arca egyre közeledett, és nekem éveknek tűnt, mire végre a szája az enyémhez ért. Ajkai puhák, szinte égetnek. Nem csókol meg, csak egy hosszú puszit ad nekem. Talán arra számít, hogy ellenkezek majd.

Nem igazán tudom, honnan jött a bátorság, de lassan átkarolom a nyakát és még közelebb húzom őt magamhoz, ezzel a legminimálisabbra csökkentve a távolságot közöttünk. Az ő kezei a derekamon és a hátamon pihennek. Nem bírom tovább, elmosolyodom, miközben az ajkaink még mindig összeérnek. Szintén mosollyal válaszol, de nem enged el. Semmi sem tart örökké, szokták mondani. Hát ez a pillanat sem egy hosszú életű dolog volt. Az ajtó két halk kopogás után kinyílt és az ingatlanos Rose áll zavartan a küszöbön.
- Én ... Uhh, enézést! - motyogja alig hallhatóan és a padlóra szegezi a tekintetét. Ekkor térek csak magamhoz, elhúzódom Harrytől és az arcom talán még sosem volt ennyire vörös. Nem látom magam, de érzem, hogy szinte parázslok. Az ablak felé fordítom a fejemet, most nem vagyok képes senkivel szembe nézni. Mégis mit műveltem én az előbb?
- Semmi... Semmi gond, Rose! - tér magához Harry is, a kezeit elveszi a hátamról és a derekamról.
- Szóval akkor ... Szeretnétek a házat? - szedi össze magát a nő és visszatér a hivatalosabb énje. Az ajkamba harapok, még mindig érzem, hogy furán bizsereg, pedig csak egy nyamvadt puszit kaptam, az ég szerelmére. Lassan felé fordulok, de az arcom még mindig nagyon piros lehet, még mindig ég.
- Azonnal kell választ adnom?
- Nem, természetesen gondolkodhattok is, de ez egy nagyon jó ház, jó áron, remek környéken ... Szóval elég kelendő. Ne gondolkodjatok túl sokáig, rendben? - én csak bólintok és lassan elindulok kifelé. Nem is tudom, talán szégyellem magam, amiatt, amit látott. Beülök Harry kocsijába és várok. Nem sokáig vagyok egyedül, ők is kijönnek a házból, elköszönnek és Harry beül mellém.
- Minden rendben?
- Persze ... Miért? - kérdem halkan, de nem nézek rá, még nem megy.
- Meg fogod venni a házat? - faggat, miközben beindítja a motort és elindulunk hazafelé.
- Azt hiszem, igen. Nagyon szép ház, nem túl sok hibával.
- Otthon mikor mondod el?
- Majd ha már megvettem. Kicsit tartok a reakciójuktól ... - vallom be neki.
- De a karácsonyt még otthon töltöd, ugye?
- Nem tudom ... Ha lehet, akkor már szeretném itt, egyedül. Még ... Nem volt ilyen karácsonyom, de nem is akarok ünnepelni. Nem sok értelme lenne.
- Ezt nem igazán értem. Mandy, nem karácsonyozhatsz egyedül!
- Mégis miért nem? - csak most pillantok rá, és épp akkor ő is engem néz, aztán már újra az utat.
- Mert ... ez karácsony! - ez aztán a válasz, Styles.
- És? Hol van előírva, hogy ünnepelnem kell? Természetesen találkozom anyáékkal, de jobban szeretnék egyedül lenni. Felkészülni az új életemre. Az első karácsonyom egyedül. 
- Nem fogom hagyni, hogy egyedül legyél.
- Nem tehetsz semmit!
- De tehetek, és fogok is!
- Harry, a családoddal és a barátaiddal leszel! Ne akarj ezen vitatkozni velem, kérlek! Eldöntöttem! Köszönöm, hogy jót akarsz, de épp eleget segítettél már nekem és nem várok el többet ennél.
- Nem azért teszem, mert elvárod!
- Akkor?
- Csak mert ... Így akarom! Eldöntöttem! - a végén elmosolyodik. Annyira pimasz! Csak fújtatok egy nagyot válasz helyett és nézek kifelé az ablakon. Még nem esett hó, de így is nagyon hideg van. Az emberek az utcán nagykabátban járnak, és látszik a fagyos lehelletük, ahogy beszélgetnek.
- Köszönöm, hogy eljöttél velem! - fordulok felé, ahogy beáll a bejárónkra.
- Szívesen tettem ... Nagyon tetszett ez a kis idő veled. - remélem nem a puszira gondol, mert megint lángra kap az arcom.
- Szeretnél ... Egy teát? - kérdezem zavaromban és közben kimászok a kocsiból.
- Jól esne, köszönöm. - ő is kiszáll és a ház felé indulunk. Azért mondhattál volna nemet, hogy ne legyen még kellemetlenebb!

***

Harry egész délután itt volt nálunk, szerencsére anya nem faggatott ki minket, így hamar a szobámba jutottunk és csak tévéztünk meg beszélgettünk. Egyszer sem jött szóba, ami az eladó ház szobájában történt. Igazából nem is tudom mit mondhattam volna erről. Megtörtént és nem nagy dolog. 
Most az ágyamon fekszem, a kinyúlt pizsimben és a párnát szorongatom. Ha jobban belegondolok, nagyon tetszett ez a kis puszi is. Hosszú hónapok óta nem kaptam ilyet egy férfitól sem. Oké, talán nem helyes, hogy Harry volt az a férfi, de istenem ... Hát elgyengültem. Néha szükségem van egy kis gyengédségre, ő pedig valahogy mindig megtalálja a módját, hogy a kedvemre tegyen. Még ha talán nincs is tisztában ezzel. Ha idősebb lenne, simán lehetne köztünk valami. El tudnám képzelni az életem vele. Bárcsak még Ben előtt találkoztunk volna ... Most nem lenne így elcseszve az életem.
Végül sikerül valamikor elaludnom, és még reggel is emlékszem tisztán az álmomra. Az új házban voltunk, négyesben, ahogy éppen egy karácsonyt ünneplünk. A gyerekeim már 2 évesek voltak, Harryt pedig apának hívták. Együtt díszítettük fel a fát, készítettük az ünnapi ételeket és készültünk a családtagok érkezésére. Nem szabadna ilyenekről álmodnom. Hülyeség az egész, még jó, hogy csak én tudok az álmaimról.
Épp a fogamat mosom, amikor a telefonom csörögni kezd. Fogkefével a számban sietek a szobába és látom, hogy legjobb barátnőm neve villan fel a képernyőn. Veszek egy nagy levegőt és felveszem.
- Jó reggelt, Louise! Hogy vagy?
- Ne jó reggelt, Louise-ozz nekem Amanda! Hogy lehet, hogy én erről csak most tudok?
- Miről is? - visszasétálok a fürdőbe, kiöblítem a számat.
- Elköltözöl? És ezt miért Harrytől kell megtudjam?
- Ó, na ne! Elmondta? Hát én megölöm ...
- Még szép, hogy elmondta! Ráadásul azt az elvetemült ötletet is, hogy egyedül karácsonyozol! Szó sem lehet róla! - a szemem forgatom. Harry rosszabb, mint egy pletykás öregasszony!
- Lou, kérlek! Majd meglátogatlak titeket karácsony körül, de tényleg nem akarok senki terhére lenni.
- Ezt a hülyeséget máris felejtsd el! Mi az, hogy más terhére vagy? Nem vagy senki terhére! 
- Jó, akkor nem vagyok! - mondom duzzogva. Néha tényleg olyan érzés, mintha lenne egy nővérem.
- Na, oké! Akkor térjünk át a fontos dolgokra!
- Tessék? Azt hittem ez a fontos, amiért hívsz ...
- Ez is, de történt még valami ... Amiről szintén elfelejtettél beszámolni nekem! - már-már felháborodottan beszél.
- És mi lenne az? - közben a kád szélére ülök, és még mindig kicsit duzzogok.
- Az a kis csók féleség, ami Harryvel történt! - hallom, hogy vigyorog.
- LOU!!! Ez .. nem! Jézusom, Harry mindent elmond neked? Mi a franc?
- Szóval tagadni próbálod? Ez is csak azt igazolja, hogy történt valami!
- Lou, hagyd ezt abba, kérlek! 
- Jajj már, Amy! Szerintem nincs ebben semmi rossz! Harry remek srác! Mi a bajod?
- Mi a bajom? Ő egy tinédzser! Tényleg remek srác, csak nem nekem! Nem vagyok már 18!
- Ó kérlek, ne mondd nekem, hogy ez a baj. Harry sokkal érettebb a koránál, te is tudod.
- Nem szeretnék erről beszélgetni, sajnálom!
- Pedig muszáj lesz! Ami azt illeti, nem sokára ott leszek anyád házánál, szóval remélem fel vagy már öltözve.
- Tessék? Ide jössz? Mármint ... oké! De ugye egyedül vagy?
- Hát én ... Nem!
- NEM?? Ki van veled?
- Hát Lux, ki más lenne? ... Vagy Harryt vártad, te kis pimasz? - kuncog és én csak mérgesebb leszek.
- Ó jézusom, dehogy! Csak ... Tedd le a telefont és szólj ha már itt vagy. Szia!

21.rész

"Mindig elfog a világ legjobb érzése, amikor köszönsz nekem vagy rám mosolyogsz. Mert lehet, hogy csak egy másodpercre, de rám gondolsz."

-Nos ... Nem éppen egy ünnepi téma, de ha akarod ... Beszélhetünk róla! Nekem ez nem kínos! Ők a családom és hálás vagyok nekik, amiért ilyen életem lehetett velük! - kedvesen mosolygok, Harryn pedig látom, hogy kissé megnyugszik.
- Akkor nem bánod, ha esetleg ... Kérdezgetlek? - kicsit elpirul, ettől csak még aranyosabb lesz.
- Vesd be magad, Styles! - kuncogok és lefekszem az ágyra - Mellém fekhetsz, ha kényelmes úgy! - pillantok rá és egy percet sem gondolkodik, a hátára fekszik mellém, együtt bámuljunk a plafont, én pedig várom a kérdést.
- Mi történt az igazi szüleiddel? - kérdi halkan, mereven a plafont bámulva. Beszökik az agyamba, hogy most engem kérdez, vagy a plafont ... Persze ez hülyeség, nem is én lennék, ha nem jutna ez eszembe.
- Nem igazán tudom. A nő aki megszült ... Nos, vagy nem kellettem neki, vagy nem él ... Tényleg nem tudom.
- És az apád?
- Úgy érted a férfi, aki teherbeejtette a nőt, aki aztán megszült... ? - felé pillantok aztán újra a plafonra - Sokat róla sem tudok ... 5 éves koromig egy pasi nevelt. De hogy az ki nekem ... nem tudom, de nem is akarom.  Semmit nem akarok, ami az életem első 5 évében történt!
- Miért?
- Mert ... Volt, hogy éheztünk ... És az a pasi nem gondozott rendesen! Nem tudott rám úgy vigyázni, ahogy kellett.
- Oh - szinte csak leheli döbbenetében - Ezekre emlékszel?
- Nem ... Nem mindenre. Ezeket anyáék mesélték amikor nagyobb lettem.
- Szóval ők nem titkolták, hogy nem az igazi szüleid?
- Nem, egy percig sem. Mindig kérdezgették, ahogy egyre idősebb lettem, hogy szeretném-e az igazi szüleimet ... De én nem akartam. Most sem akarom! Nem érdekelnek! Nekem Taylor és Samuel az igazi és ennyi! Lehet, hogy nem vérszerinti szülők, de nekik köszönhetek mindent amim van. Mindent amit tudok. Ők tényleg úgy neveltek, hogy mindent beleadtak! Soha nem lehetek elég hálás nekik ezért.
- Nagyon kedves emberek ... - jegyzi meg, kissé kizökkentve engem.
- Igen, azok. Kételkedtél valaha is, azok után, hogy engem ismersz? Ha én ilyen vagyok, milyenek lehetnek a szüleim? - kuncogok. Ez nagyon nagyképű volt, de kihagyhatatlan. Harry elmosolyodik mellettem.
- Te ilyen vagy... Milyen is? - vigyorog.
- Ó kérlek! Csak nézz rám! - nevetek. Harry először csak a fejét fordítja felém, nem sokkal később egész testével felém fordul és néz engem. Nagyon közel fekszik hozzám, bár hozzá kell tennem, az ágy sem túl nagy. - Most ... Mit művelsz? - kérdezem kissé zavartan és hirtelen olyan érdekesnek tűnik a plafon, hogy mereven bámulom.
- Nézlek. - válaszolja egyszerűen. Na ne mond, Sherlock!
- Jó, de miért? Ne tedd! - a karommal eltakarom az arcom, mert tudom, hogy már vörös vagyok. Harry csak halkan kuncog mellettem. 
- De hát te mondtad!
- Nem szó szerint értettem, na! Ne kötözködj, Harry!
- Jó, rendben! Csak vedd el a kezed! - hosszú ujjai átfogják az alkaromat, finoman lehámozva az arcom elől. Meglepetésemre fölém van hajolva, egész közel. Ó basszus!!! A légzésem egy pillanatra megáll, ahogy a szívverésem is, aztán örült tempóban verni kezd, és a légzésem szapora lesz, mint egy fuldoklónak. Félmosoly játszik tökéletes, rószaszínes ajkain, amik olyan szépen metszettek. Ennyire közelről még nem is láttam ... De nem is gondoltam, hogy kevésbé lesz lenyűgöző.
- Ne nézz így! - szól közbe és finoman a testem mellé teszi a kezem, de a szeme mélyen az enyém fúródik.
- Hogy? - nyöszörgöm.
- Olyan 'csókolj már meg, Harry' nézéssel! - vigyora kiteljesedik, a szemei pedig hihetetlenül csillogni kezdenek.
- TESSÉK? - finoman eltolom magamtól és felülök. Mi ez a hőség? Mint a legforróbb nyári napon. Alig jutok levegőhöz! - Te meg miről ... Miről beszélsz? - kapkodok a levegő után, miközben beszélek.
- Mandy, jól vagy? - ő is felül és a hátamra teszi a kezét. Az érintése bizsergető. Olyan érzés, mintha lyukat égetne a tenyere a pólómba. Ruhán keresztül is piszkosul éget.
- Minden oké ... Csak ... Nehezen lélegzem! - kezemet a mellkasomra teszem, nem mintha ez segítene, de elhitetem magammal.
- Hozzak valamit? Egy kis vizet? - lemászik az ágyról és az ajtó felé indul. Én csak némán bólintok. Amíg nem lesz itt, lenyugodhatok az előbbi kínos szituáció után. Harry szinte kirohan, hallom ahogy átvágtat a házon. Néhány mély levegőt veszek és az ablakhoz megyek. Résnyire nyitom, de még így is szinte pofon vág a kintről áramló jeges levegő. De most nagyon jól esik. Harry már itt is van egy nagy pohár vízzel. A kezembe nyomja, de nem engedi el, megitat.
- Idd meg mind! Jót fog tenni! - bíztat és én úgy teszek, ahogy mondja. Az üres poharat az asztalra teszi, de máris újra mellettem van - Jobb már?
- Igen, köszönöm! - rámosolygok, aztán az arcom az ablak felé fordítom. Néhány nagy lélegzetet veszek még a hideg, friss levegőből, utána becsukom az ablakot.
- Hagyd csak, majd én! - megfogja a kezem és finoman elveszi onnan. Újra az ágyhoz megyek, leülök és figyelem őt. Még így ruhában is látszik, hogy nagyon kidolgozott teste van. Kecsesen hajol az ablakhoz, karján az izmok megfeszülnek, ahogy bezárja azt. Ha tovább bámulom, talán lángra is kapok, az istenit! Újra mellém ül, átkarol és magához húz. Hihetetlenül kellemes a karjaiban lenni.
- Többet ne ijessz rám így, rendben? - motyogja halkan - Én tettem valamit? A megjegyzésem miatt volt ez? Sajnálom, én nem akartam ...
- Nyugodj meg! Semmi gond! - felpillantok és rámosolygok... és újra olyan közel van hozzám az a száj. De nem bámulhatom tovább. Valamit ki kell találjak ... Elfordítom a fejem, annak reményében, hogy majd valami eszembe jut. - Nem tudom mondtam-e már ... De szeretnék elköltözni!
- T-tessék? - kérdezi dadogva, miközben a hátamat simogatja, de a kijelentésemkor abbahagyja.
- Igen ... Nem rég találtam egy hirdetést egy házról. Nem túl nagy és nem is a legjobb, de azt hiszem el fogok menni, hogy megnézzem.
- A szüleid mit szólnak ehhez?
- Nem tudják ... Még csak ... Neked mondtam el. - de azt sem tudom, hogy neked miért, teszem hozzá gondolatban.
- Óh ... Értem! Akarod, hogy elkísérjelek?
- Hát, ha ráérsz, akkor jó lenne, ha nem egyedül kellene mennem. Tudod, több szem, többet lát! - félmosolyra húzom a szám, a keze pedig újra a hátamat simogatja.
- Majd úgy intézzük, hogy ráérjek, rendben?
- Köszönöm!

***

Két nap telt el hálaadás óta, anyám pedig még mindig a Harry téma körül forog. El sem hiszem mennyire bezsongott, hogy ő itt volt. Azt hittem csak Lucy tud fangirl effektust, de anyám is hajlamos erre.
Anya még nem is sejti, hogy épp most készülök megnézni egy házat, hogy elköltözzek innen. Nem azért, mert nem jó itt nekem. Azért, mert nem akarok teher lenni. Hárman jól meglesznek itt, de nem kell, hogy még hárman betelepedjünk ide ... Így érzem helyesnek.
Magamra fújok egy kevés parfümöt és felkapom a táskámat. Indulásra kész vagyok és Harry bármelyik pillanatban eljöhet, hogy elvigyen a házhoz. Leosonok a lépcsőn, remélem, hogy anya a konyhában van és nem fog észrevenni.
- Készülsz valahová? - basszus ... lebuktam.
- Mindjárt jönnek értem anya, majd később beszélünk. - próbálok megszökni, de az utamat állja.
- Ki jön? Harry? 
- Igen ... - sóhajtok - Harry jön.
- Randitok lesz? - csillognak a szemei. TESSÉK??
- NEM! Anya, jesszus! Harry és én barátok vagyunk. Csak elkísérem valahová ... - vagy ő engem, de ezt nem részletezem inkább most neki. Végszóra dudálást hallok - Bocs, de tényleg megyek! Majd beszélünk. Szia! - sebesen vágtázok ki a házból, amennyire ez lehetséges négy hónapos, két gyerekes poccakkal. Harry szélesen mosolyog és kiszáll a kocsiból, hogy egy nagy ölelésbe vonjon. Még mindig szédítő érzés a karjaiban lenni.
- Szia! Köszi, hogy itt vagy! - mosolygok rá, amikor elengedem.
- Szia Mandy! Ez csak természetes! Gyere, szállj be! - kinyitja nekem az ajtót és a kezemet fogja, amíg el nem helyezkedem az ülésen. - Minden oké? A kicsik hogy vannak odabent? - mosolyog és óvatosan végigsuhan a keze a pocakomon. Bizsergető.
- Azt hiszem jól, köszönik! - vigyorgok szélesen és megvárom, hogy beüljön. - A címet tudod, ugye?
- Minden megvan, nyugodj meg! Mesélj, két napja nem beszéltünk! - mosolyog és elindul a kocsival.
- Nos ... Mit meséljek? Az ügyvédem felhívott, néhány papírt kell majd aláírnom a napokban a válás miatt...
- Óh, értem. És ő keresett már? - nem kell kimondania a nevét, tudom, hogy Benre gondol.
- Nem, szerencsére. Mennyire bölcsen is teszi! Nincs most kedvem hozzá...
- Megértem! Szóval nem sokára újra szabad nő leszel ...
- Igen, így van. - mit akar ezzel?
- Van már új udvarlód?
- Nekem? Ugyan ... Nem tépnek sorszámot, Harry! - kuncogok.

***

- Ez a ház nagyobb, mint gondoltam. - döbbenek le, ahogy Harry a bejáróra hajt.
- Legalább lesz elég helyetek!
- Az biztos! - mosolygok és alig várom, hogy beérjünk. Egy kedves nő vár minket az ajtóban, ő az ingatlanos. A gyors bemutatkozás után máris a lényegre tér, próbálja nekünk a legjobb színében feltüntetni a házat. A szemem jár, mint a perecesnek. A hibákat lesem, amiből van néhány, de ezek nem vészesek.
- ... Szóval mindent összevetve remek család lehetnétek itt, együtt! - mosolyog rám, aztán Harryre. Ó na ne!
- Tessék? Én ... Mi ... - dadogom, mire Harry átkarol vigyorogva.
- Mi is így gondoljuk, Rose! Szétnézhetnénk még egyszer?
- Természetesen, Harry! Én a kertben leszek, egyébként is el kell intéznem egy telefont. - tapintatosan kioson, én meg hatalmas szemekkel felnézek Harryre.
- Mit művelsz? - nyüszítem. Harry csak kuncog és magához húz.
- Nyugi, el fogom mondani az igazat ... De milyen jó, hogy így gondolja rólunk, nem igaz? - rám kacsit és az emelet felé kezd sétálni, még mindig átkarolva engem.
- Nem ... Nem hiszem! - Harry keze kissé megfeszül körülöttem, de én folytatom - Mármint ... Most azt gondolja, hogy 19 évesen apa leszel. És azt is gondolja, hogy te meg én ... együtt vagyunk.
- Amikor megszületnek a gyerekek, már 20 éves leszek! - mondja szinte duzzogva.
- Ó én kérek elnézést a hatalmas tévedésemért...
- Nem akarok a koromról beszélgetni veled.
- Ne duzzogj, gyerekes! 
- Ne szólj rám, nem vagy az anyám! - vigyorog rám.
- Harry! Komolyan...? Ezt akarod? - nézek rá, összeszűkítem a szemeim, remélve, hogy megijesztem, de csak kinevet.
- Ha most akarod, legyen! Nem hátrálok meg tőled!
- Te akartad, Harry Styles! - vigyorgok, mert tudom, ez a csata úgyis az enyém lesz. Tekintve, hogy ő mennyire érzékeny a csikizésre, én pedig csak a talpamon vagyok csiklandós. Felemelem a kezeimet, még utoljára a szemébe nézek, de csak magabiztosságot látok. Aztán hirtelen egy szobába fut, ami azt hiszem a fő háló szoba. Követem és közben hangosan nevetek. - Úgy emlékszem, azt mondtad, nem hátrálsz meg!
- Legyél könyörűletes, kérlek! - nyöszörög, de inkább a nevetéstől ... Pedig még hozzá sem értem! Hátra felé lépked, én pedig minden lépését követem, de egyre nagyobbakat lépek. Harry hosszú lábai megakadnak, az ágynak ütközik a szoba közepén. Nincs menekvés! Lecsapok rá, csikizni kezdem, ahol csak érem. Ő pedig hangos, rekedt nevetésben tör ki. Néha visít is, imádom ezt hallgatni!
- Ne! Kérlek, Mandy! Kééérleeek! - könyörög már, teljesen kipirulva. Abbahagyom, de nem azért, mert ő kérte, hanem mert már teljesen kifulladtam. Miután rendesen lélegzünk, rádöbbenek, hogy mennyire közel is vagyunk egymáshoz. Lassan felemelem a fejem, ránézek, ő pedig épp akkor néz le rám, édesen mosolyogva, felfedve a gödröcskéket az arcán. Ha ez nem sexepil, akkor semmi sem az! Úgy szeretném megcsókolni, most, rögtön! Várj! Mi? Nem! Nem lehet! Pislogok néhányat, de még mindig őt bámulom, és ő is engem. Ó, te jó ég, egyre közelebb hajol! Ne, ne, ne! Ne tedd ezt velem! El kellene húzódjak. Elhatároztam egy másodperc töredéke alatt, hogyha meg akar csókolni, én nem akadályozom meg ebben!