5.rész

"Tudja, hogy már nem érdekel. Vagy érdekel? Hiszen meggyűlöltem. De érezteti velem, hogy hozzá vagyok kötve. Hozzáköt az, amit együtt követtünk el."

Hazaérkezve egy nagy zuhanyzás után a nappaliban ülök, majszolok egy kis müzlit, csak úgy magában a tv előtt. A húgom iskolában van, az apám dolgozik, anyám pedig valószínűleg valamerre a pénzt költi felesleges dolgokra. Jó érzés kicsit egyedül lenni, nyugodtnak érzem magam. Ez egészen addig tart, amíg a mobilom éles hangja nem töri meg a számomra nyugtató csendet. A kijelzőt bámulom, próbálom kitalálni, hogy mit akar tőlem Ben. Minek zaklat?

-          Mi van? – szólók bele bunkón. Egyszerűen undorodom még a hangjától is

-          Amy! Szia! – halkan beszél, nyugodtnak tűnik – Hogy vagy?

-          Ne mondd nekem, hogy ezért hívtál. Téged csak ne érdekeljen, hogy vagyok!

-          Kérlek … Beszéljünk már végre normálisan!

-          Rendben! Akkor ne kertelj, csak mondd, hogy miért hívsz!

-          Tényleg érdekel, hogy érzed magad! A babákkal minden rendben?

-          Ma volt egy vizsgálat! Tudod, olyasmi amire sosem jöttél el! Biztos akkor is a kurváddal voltál, mert az fontosabb volt! – a hangom olyan lágyan szólt, mintha csak egy gyerekhez beszélnék. Nagyot sóhajtott és pár pillanatig hallgatott.

-          Sajnálom, hogy nem voltam ott!

-          Dehogy sajnálod …

-          Kérlek, Amy!

-          Csak mondd el, hogy miért keresel!

-          Szeretnék veled a válásról beszélni … Ha tényleg akarod még!

-          Persze, hogy akarom! – csattanok fel.

-          Oké, nyugodj meg! – nyugtatgat engem. Igaza van, nem kellene mindenen egyből felmérgelnem magam.

-          Nyugodt vagyok! – mondom már higgadtabban.

-          Szükséged lesz egy ügyvédre. – kezd bele – és utána gondolom, megegyezések lesznek a közös vagyonról. Hogy ki visz mit! – a hangja monoton, akár csak olvasná ezt az egész mondatot.

-          Nincs pénzem ügyvédre … - suttogom szégyenkezve.

-          Természetesen fizetem! Fizetek neked mindent, Amy! Kiállíttatok majd egy bankkártyát a leánykori nevedre, ha beleegyezel!

-          Ben ez … - nem tudom mit mondjak. Szükségem van pénzre, de ez már-már megalázónak tűnik. De ha jobban belegondolok, ez a legkevesebb, amit megtehet értem … A gyerekeiért.

-          Amy kérlek! Csak egyezz bele! Nem akarlak cserben hagyni! Nem vagyok akkora szemét, mint gondolod!

-          Ó … Dehogynem vagy! – vigyorgok gonoszan.

-          Oké, utálj ha ez segít neked! – sóhajtja – Akkor rendben van? Mehet a bankkártya?

-          Igen, rendben van! És az ügyvéd is!

-          Egyenlőre ennyi! Még kereslek, ha van valami!

-          Oké! – felelem szárazon.

-          Szia Amy!

-          Hello Benjamin! – bontom a vonalat. Meglepő, de nem voltam zaklatott. Egy hete még csak nem is hallottam felőle. Hagyott nekem időt, teret, hogy feldolgozzam a történteket. Ami persze nem megy egy hét alatt, de jobb így, hogy nincs a közelemben és nem zaklat.

4.rész

"Várlak, mint csillámló holdfényt az ég, mint pelyhes hóhullást a tél. Várlak, mint álmot a gyermek, ha fél, s a napokat számlálom. Várlak, mert érzem közel vagy már, bár előtted még hosszú út áll. Várlak, hisz tested a testemben él, repesve várom, hogy megszülessél!"

A régi szobám gimis korom óta ugyan úgy néz ki. Anya semmit nem változtatott rajta. A régi képek az akkori barátaimmal, néhány dolgozatom kitűzve lóg a táblán, az asztal fölött. Sok emlék kavarog bennem. Egy hete lakok újra a szülői házban, mégsem érzem, hogy itt lenne a helyem. Halk kopogtatás zavarja meg az elmélkedésemet.

- Gyere be! – az ajtó felé fordulok, látom, hogy anyám dugja be a fejét.

- Drágám, csak jöttem megnézni, hogy vagy …

- Anya, kérlek! Egy hete jársz a nyakamra! Szeretem, hogy törődsz velem, de jól vagyok! – az ágyra ülök, anya pedig mellém. Az egyik kezem az övéibe rejti, puhán simogat.

- Ne mondd nekem, hogy jól vagy! Elég rád nézni, édesem! Egyáltalán nem baj, ha nem vagy jól! Ez … Érthető a te helyzetedben!

- Kérlek, anya! Ne … - lehajtom a fejem, inkább nézegetem a szőnyegemet.

- Rendben, ahogy akarod! Ugye nem felejtetted el, ma orvoshoz kell menned!

- Igen, tudom!

- Szeretnéd, hogy elkísérjelek?

- Nem, köszönöm anya, te csak tedd a dolgod! Nem lesz gond, csak egy vizsgálat! – rámosolygok, és akkor jövök rá, hogy talán egy hete ez az első mosolyom.

- Lucy szeretne majd beszélni veled … - mondja rejtélyesen.

- Miről? Gondja van?

- Nem árulta el, csak azt mondta, hogy ne aludj el hamar, mert este belopózik majd hozzád! – szeretetteljesen mosolyog, miközben mondja.

- Akkor valami rosszban sántikál! – én is elvigyorodok. A húgom csak akkor jön hozzám a bajaival, ha valamit tervez és azt anyáék nem engednék meg neki. Igazából engem használ meggyőzés céljából.

-          Mrs. Stick! Örülök, hogy újra látom! – nyújt kezet felém az orvos.

-          Kérem, csak simán Amy, ha lehet!

-          Természetesen, Amy! Hogy van mindig?

-          Köszönöm, megvagyok!

-          Ismét a férje nélkül jött el … - jegyzi meg kissé rosszallva.

-          Valóban … A férjem … Szóval tudja, ő elfoglalt!

-          Megértem! – motyogja és valamit a számítógépén nyomkod. – Akkor kezdhetjük a vizsgálatot? Kukkantsuk meg a kis bébiket! – mosolyog és a vizsgálóasztalhoz vezet. Többször voltam már nála, így tudom, mit kell tennem. Mire visszajön, már készen várom. Hideg zselét oszlat szét a hasamon és megkezdődik az ultrahangos vizsgálat. Lélegzetelállító, amikor megpillantok két apróságot a monitoron. Könny szökik a szemembe. Bárcsak minden jól menne, és az apjuk is legalább ennyire örülne, mint én. Egyetlen vizsgálaton sem volt még itt. Szerintem elképzelése sincs, hogy mi zajlik itt.

-          Egyenlőre ennyi Amy, felírtam a következő időpontot, egy hónap múlva … Akkor már kicsit izgalmasabb lehet, mert nem csak két foltot látunk! – mosolyog kedvesen én pedig visszamosolygok rá. Elteszem a papírokat, amiket a kezembe nyom és már ott sem vagyok. Becsuknám magam mögött az ajtót, hogy kiengedhessem a hatalmas sóhajt, de még megszólít a távozásom előtt.

-          Amy, mint az orvosa kérdezem … És mint nő kérdezem – egészíti ki a mondókáját – Biztos minden rendben?

-          P-persze! – csak nem észrevette rajtam? Azt hittem ennél azért jobb színésznő vagyok.

-          Zaklatottnak látom. – jegyzi meg és tetőtől talpig végigmér – Ha gondolja, vannak megoldások a hormonjaira. – megkönnyebbülten hallom, hogy ő a hormonokat hibáztatja, nem jött rá a kis titkomra. Halvány mosolyt küldök felé.

-          Köszönöm. Egyenlőre még jól viselem. Fogok szólni, ha rosszabb lesz!

-          Rendben! Akkor látjuk egymást egy hónap múlva! Kellemes napot, Amy!

-          Önnek is, doktornő! – kilépek az ajtón és végre kiengedem a hatalmas sóhajt. Basszus, majdnem lebuktam! Fogalmam nincs mit tenne, ha tudná, hogy a férjem elhagyott. Vagy én hagytam el őt? Ez elég zavaros …

3.rész

"Hibák, mind elkövetjük őket. Általában úgy kezdődik, hogy csupán jót akarunk, például titkolózunk, hogy megóvjunk valakit. Vagy kis távolságot tartunk attól a személytől, akivé váltunk. Néha nem is tudjuk, mekkorát hibáztunk, csak mikor már késő… Vagy időben észrevesszük, hogy jóvá tudjuk tenni. De minden hiba okkal történik, ezáltal megtanulod a leckét, amit máshogy sosem tanultál volna meg… Remélhetőleg többet nem követed el ugyanazt a hibát még egyszer."

Reggel úgy ébredek, mint aki egy percet sem aludt. Olyan érzés volt ez, mint ha agyonvertek volna. Fáradtan ültem fel az ágyon és szinte ugyan abban a pillanatban halkan nyílt az ajtó és Ben lépett be rajta. Tálcát egyensúlyozott a kezében, jól megpakolva minden földi jóval. Normál esetben kiugranék a bőrömből, hogy életemben először a férjem ágyba hozta nekem a reggelit … De ez nem egy normál eset.

-          Szia! – motyogta és láttam, ahogy koncentrál, hogy ne borítson le mindent a kezéből.

-          Szia! – morogtam kedvetlenül.

-          Remélem nem bánod … Hoztam egy kis reggelit.

-          Ben, komolyan, miért csinálod ezt? Ez egyikünknek sem kell …

-          Csak … Fogadd el, egyél, kérlek! – nézett rám könyörgőn, hatalmas, barna szemeivel.

-          Érthetetlen módon nincs étvágyam, Ben! – ha akartam volna, sem lehettem volna ennél gúnyosabb.

-          Tudom! – suttogja – De gondolj a gyerekekre!

-          Ó! Én gondoljak rájuk, de te nem gondoltál, amikor félre kúrtál valami ringyóval? – keltem ki magamból, mire kissé összerezzent. A tálcát az éjjeliszekrényre tette, az ágy mellé térdelt, és úgy nézett fel rám.

-          Amy … Ez a kapcsolat nem működött, biztos te is észrevetted már …

-          De működhetett volna, ha a kurvád helyett hozzám jössz haza! – tört ki belőlem a sírás.

-          Sajnálom!

-          Mást nem tudsz mondani?

-          Mit mondhatnék? – emelte meg a hangját. A feszültség kettőnk között egyre nőtt, ezt egy vak is látta volna.

-          Mióta?

-          Tessék? – nézett rám sápadtan.

-          Tudni akarom! Mióta szórakozol a hátam mögött, Ben? – a tekintetét lesütötte, a sarkára ült és halkan szólalt meg.

-          A nászút előtt kezdődött … - a megdöbbenés kiült az arcomra. A szám eltátottam, O-t formált és a szememből a könnyek még gyorsabban folytak.

-          Ben … Nem is értem miért vagy te cégigazgató! – nevettem fel, mire ő összeráncolt homlokkal nézett rám.

-          Amy … Miről beszélsz? – dadogta értetlenül. Ettől még jobban nevetnem kellett.

-          Azt hiszem te tökéletes színész lennél, Ben Stick! – mondtam kacagva. Ő csak sóhajtott egyet és a fejét rázta.

-          Amanda, mit vársz? Mit tegyek?

-          Hogy én mit várok tőled? Ben … Nem akarok tőled semmit! Igazából rád néznem is eléggé megterhelő! – váltottam át komolyra.

-          Ne mondd ezt, kérlek! – szinte már könyörgött.

-          Mit vártál, Mr.Stick? Hogy a nyakadba vetem magam és azért könyörgök, hozzuk helyre? Te mondtad az előbb. Ez nem működött! Csak én hülye voltam, szerelmes, és ezáltal vak is!

-          El akarsz válni? – suttogta.

-          Még kérded? Természetesen! Mehetsz a lotyódhoz, Benjamin!

-          És mi lesz a gyerekekkel?

-          Hirtelen ne kezdjen el érdekelni, oké? Majd megoldom! Fizetsz gyerektartást és akkor nem kerülsz jogilag szarba!

-          Tehát teljesen megszüntetsz minden kapcsolatot velem, Amanda? – kérdezte hitetlenkedve.

-          Teljes mértékben, Benjamin! Nincs szükségem rád! Holnap hazaköltözöm az anyámékhoz! A válást pedig telefonon is meg tudjuk beszélni!

-          Nem akarod rendbe hozni?

-          Nem. Akarlak. Látni. Rád sem tudok nézni! Fogd fel, ezt elcseszted …

-          Én? Komolyan én vagyok a hibás?

-          Ó, talán én lennék? Nem én csaltalak meg! – csattantam fel hitetlenkedve.

-          De talán ha egy kicsit küzdesz … Várhattál volna haza többször! Tegnap volt az első alkalom, hogy ébren voltál!

-          Tegnap volt az első alkalom, hogy virradóra értél haza, az isten szerelmére! Gondolom a lotyóddal voltál egész addig! De komolyan, mit vártál volna el?

-          Nem tudom! Soha nem volt egy gyengéd pillanatunk itthon … Az intimitás kihalt a kapcsolatunkból!

-          Talán azért mert másnál kerested a bizonyos intimitást, te barom!

-          Amikor hazaértem te már aludtál. Ébresszelek fel, hogy szexelhessek veled? – ordított már a szoba közepén állva.

-          Lehet, hogy nem mondtam volna nemet, Ben! A férjem vagy … Voltál! És talán örömmel bújtam volna ágyba veled, nem gondolod? – kiabáltam én is.

-          Oké ennek így semmi értelme! – adta fel sóhajtva és leült velem szemben a székre.

-          Biztos, hogy hazaköltözöl a szüleidhez? – emelte rám a tekintetét, ami szomorúságot tükrözött. Miért szomorú? Azt hittem ezt akarja.

-          Igen! Távol akarok lenni tőled!

2.rész

"Mikor dobod be a törölközőt? Mikor ismered el, hogy egy veszett ügy tényleg az? Van egy pont, amikor már túl sok... amikor már nem harcolunk tovább. Feladjuk. Ekkor kezdődik az igazi munka. Reményt kell találnunk ott, ahol semmi sincsen."

Eszembe jutott sok minden, de valamiért csak egy mondat visszhangzott a fejemben: Minden rosszban van valami jó! Hát most nem nagyon találom! Ebben mégis mi lehetne a jó? Bennel a házasságom valószínűleg véget ér és magamra maradok a két gyerekkel, akik még meg sem születtek. Az életem egy pillanat alatt ívelt a tökéletes mennyországból a pokol alsó szintjére. Hogy tehette ezt velem? Nem tudom elhinni. Ben, aki olyan tökéletes volt számomra! Legalábbis ezt hittem, de az előbbi vallomása nem ezt tükrözi. Elég messze elsétáltam már a házunktól, hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, de nem is érdekelt. Csak reméltem, hogy minél messzebb a … férjemtől! Undorral töltött el, csak rá gondolni is. Ez komolyan megtörtént? Nem csak egy rémálom, amiből még nem tudtam felébredni? Egyáltalán szeretném, ha ez csak egy álom lenne? Valljuk be, bármennyire is megvolt mindenem Ben mellet, épp az, ami a legfontosabb, nem volt. Ő maga. Szinte sosem volt velem, és ha hazajött egyből ágynak esett, reggel pedig korán elment. Sokszor a hétvégéje sem állt másból. Vagy már akkor is megcsalt? Ezért volt távol sokszor? Villant be az agyamba, és ezzel még nagyobb fájdalom töltött el. Csak ültem egy padon a hideg éjszakában és zokogtam. Mit zokogtam, egyenesen hiszti rohamom volt. A levegő akadozva jutott el a tüdőmig, és ugyan így távozott is onnan. A könnyek szinte szúrtak a közel már fagyos szélben, de letörölni sem volt már erőm. Ebben a pillanatban meghalni lett volna kedvem!

- Amy! Basszus, hát meg vagy! – hallottam meg Ben kétségbeesett hangját egyre közeledni felém.

- Ben, hagyjál! Nem akarok veled lenni! Ne érj hozzám! – ordítottam vele, de ő csak jött, egyre közelebb volt hozzám, amitől nekem a gombóc a torkomban egyre nagyobb lett.

- Kérlek Amanda! Gyere haza. Piszkosul hideg van, nem kellene, hogy kint legyél!

- Hogy aggódhatsz még most is értem? – szipogtam és a mellkasánál fogva ellöktem magamtól.

- Gyere haza, kérlek! Én a nappaliban alszom, te pedig a hálóban! Gyere … Pihenned kell! – óvatosan, megfontoltan fogta meg a kezem, én pedig valami ismeretlen oknál fogva nem ellenkeztem vele. Igaza van. Nem kellene itt lennem, és fáradt is vagyok. Ez az egész nagyon kimerített. A kocsijához vezetett, lassú, jól átgondolt léptekkel. Kinyitotta nekem az ajtót és segített beszállnom. Megkerülte az autót és beült mellém.

- Szeretnéd, hogy beindítsam a fűtést, Amy? – a hangja félénk volt, halk. Úgy beszélt hozzám, mint egy elejtett vadállathoz.

- Igen, kérlek! – nyöszörögtem, de nem néztem rá. Képtelen voltam. Szinte azonnal tette, amit kértem, utána már indultunk is haza. Az út némán telt. Én kifelé bámultam a sötétbe, ő pedig csak néha nézett rám. Nem volt hosszú autókázás, de nekem végtelennek tűnt. Amint hazaértünk, az emeletre kísért, de megállt a hálószoba ajtajában, míg én bementem.

- Feküdj le Amy! Holnap beszélünk! – a hangja olyan nyugodtan csengett. Komolyan, hogyan tudott nyugodt lenni?

- Nem dolgozol? – kérdeztem kíváncsiságot színlelve, de egyáltalán nem érdekelt, amit mond. Talán fel sem fogtam.

- Nem. Itthon maradok, hogy tudjunk felnőttek módjára beszélni… De most aludj! – becsukta az ajtót és magamra hagyott. Újra átvettem a hálóingem és befeküdtem az ágyba. Aludni? Most? Ugyan, ezt te sem gondoltad komolyan. A kezem a hasamra simítottam. Mi lesz most velünk? Segítsetek! Könyörögtem némán a gyerekeimnek. De mit tehetnének ők? Még csak meg sem születtek, hogy kézzel foghatóak legyenek. Hogyan fogom Ben nélkül felnevelni ezt a két babát? A fejemet a párnába szorítottam és csak sírtam. Megkönnyebbülést vártam, talán azt, hogy ettől majd elmúlik ez a borzalmas érzés. Sajnos nem így lett. Valószínűleg annyit sírtam néhány óra alatt, hogy a kimerültség úrrá lett rajtam, így elaludtam. A rémálmaim nem hagytak békén. Többször felébredtem és csak nehezen aludtam vissza, végig abban reménykedve, hogy most jobb lesz, most szépet álmodok, és reggel minden úgy lesz, mint ez előtt. Majd rájövök, hogy ez az egész egy nagyon hosszú, szörnyű álom volt, de ahogy a nap felkel, az álom véget ér és csak egy rossz emlék lesz nekem.

1.rész

"Néha a fény annyira elkápráztat, hogy nem látunk mást. Máskor sötét felhők takarnak be minket, és úgy tűnik, az ég sosem tisztul ki. De ha megcsillan egy napsugár a szakadó esőben, létrehozhat egy keserédes szivárványt. Jól vigyázz! Pont, mikor azt hinnéd, hogy már a naplemente felé vetted az irányt, beléd csaphat a villám!"

Ben egyik nap gondterhelten, későn ért haza, én pedig kivételesen megvártam. Talán a női megérzésem diktálta ezt.

- Te még fenn vagy? – kérdezte halkan a szobába lépve.

- Igen. Megvártalak! – morogtam álmosan és a szemeim dörzsöltem, hogy kicsit magamhoz térjek.

- Pihenned kéne!

- Valami baj van? Olyan más vagy! – jegyeztem meg. A hangja, a testtartása. Egyáltalán nem volt önmaga. És mi ez a szag? – Ben, te ittál? – emeltem a magasba a szemöldököm.

- Egy kicsit! Lazítanom kellett … - felelte bánatosan.

- Gond van a munkahelyeden, drágám? – felültem az ágyon, ő pedig az ágy másik szélére ült, háttal nekem. A feje erőtlenül lógott lefelé, talán a fáradtságtól, vagy talán az ital miatt. Nem tudom.

- Nem … Nem a munkával van gond. – motyogta egyre halkabban.

- Ben ne szórakozz, megijesztesz! Mi történt? – közelebb másztam hozzá, a kezem a vállára tettem. Megrázta a fejét és egy nagy levegőt vett, de nem nézett rám.

- Megismerkedtem valakivel, Amy! – villámcsapásként hasítottak belém a szavai.

- T-tessék? – dadogtam döbbenten. – Ezt hogy érted?

- Viszonyom van! – a hangja erőtlenné, szinte alig hallhatóvá vált. A hideg rázott, émelyegtem és azt hittem, rosszul leszek.

- Ben ez … - nem tudtam többet mondani. Le voltam döbbenve. Kegyetlenül nagy fájdalom szorította a mellkasomat. A könnyek úgy tódultak a szemembe, hogy a látásom szinte azonnal megszűnt, nem láttam tőlük, de még pislogni sem volt erőm.

- Sajnálom! – motyogta és csak most nézett rám.

- Sajnálod? Komolyan Ben? Azt hittem minden rendben köztünk! Olyan tökéletesnek hittem! Gyerekeink lesznek, az istenért! – keltem ki magamból és utat engedtem a könnyeimnek, amik már olyan erősen szúrták a szemeim.

- Nyugodj meg, Amy, kérlek! – csitított. Mégis hogy kérheti ezt tőlem? Épp most, mikor bejelenti, hogy megcsal?

- Ben eszednél vagy? Most vallottad be, hogy viszonyod van valakivel, és te tényleg azt kéred, hogy nyugodjak meg? Te … Te nem vagy normális! – vágtam a fejéhez dühösen és kimásztam az ágyból. Ki akartam menni onnan, távolságra volt szükségem, túl sok érzelem kavargott bennem.

- Amy, most hová mész? – megfogta a csuklóm és megállított, mielőtt kimehettem volna a hálószobából.

- El innen! Minél távolabb tőled, te szemét! – undorodva néztem rá, lefejtettem magamról a kezét és kimentem onnan. Ahogy kiléptem, szinte fellélegeztem, de a szorítás a mellkasomban nem szűnt meg. Inkább csak erősödött.

- Amy, gyere vissza! Ne legyél hülye! Nem mehetsz el, éjjel van! – kiabálta utánam az ajtóból, de meg sem hallottam. A fürdőszobában magamra ráncigáltam néhány ruhát és csak el akartam szabadulni onnan.

- Amy, kérlek! Ne csinálj hülyeséget! Éjjel van, bajod eshet! – mondta már a nappali előtt állva, keresztezve az utamat, hogy kijuthassak a házból.

- Mégis miért érdekel? Mit aggódsz te értem? Gondolkodtál volna akkor, mikor mással gyűrted a lepedőt, te szarházi! – arrébb löktem és zaklatottan vágtattam ki a házból. Térre volt szükségem, távol tőle és a mocskosságától. Az ajtóból még kérlelt, hogy maradjak. Természetesen eszembe sem jutott. A hideg éjszakai szellő csípősen érintette a bőrömet és ezen a könnyeim sem segítettek. Szinte odafagytak az arcomra, valósággal fájt. De ez a fájdalom a közelébe sem ért annak, amit belül éreztem! Összetörtem, azt hiszem ez a legjobb szó erre. 

Prológus

~ Név: Mrs. Amanda Stick

Születési idő, hely: 1989. Július 04. , London, Egyesült Királyság

Lakhely: London, Egyesült Királyság

Magamról: Boldog házasságban élek. Ben és én életünk legnagyobb és legnehezebb feladatára készülünk.

Szülők leszünk! :) ~

Igen, ez áll az egyik internetes profilom bemutatkozásában. Amit most mereven bámulok, elolvasom újra, meg újra, de csak még jobban fáj. Egyelőre nem javítom át, de hamarosan szükség lesz erre is, ahogy a többi hivatalos, vagy épp nem hivatalos dolgaim javítására is. Eddig tartott, nincs tovább – jelenleg ezt érzem.

A férjem, Ben sikeres cégvezető, ezáltal nincs panasz a megélhetésünkre. Szereti a munkáját, imád kis cégeket megvásárolni, hogy nagyobb, gyümölcsözőbb beruházásokkal újra éleszthesse azokat. Azt hiszem ez az élete. Két éve vagyunk házasok, eddig minden remekül ment. Az esküvőnk maga volt a tökély, szebbről álmodni sem lehetett. Minden úgy volt, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, és én igazi hercegnőnek éreztem akkor magam. Ben mindenre odafigyelt, gondosan megterveztük, bár nagy részét inkább én. Ő túl elfoglalt volt ahhoz, hogy ezzel is foglalkozzon. Keveset volt itthon, de ha így is volt, szinte csak enni és aludni jött haza. Nyomasztó volt. Még most is az! De ezektől eltekintve, ha volt szabadnapja, azokat mindig remekül töltöttük. Bejártunk néhány országot, megnéztünk pár nevezetességet. Ritkán volt szabad, de olyankor mindig annyira gondtalan, olyan fiatal volt. Imádtam azokat a perceket vele. A nászutunkra csak néhány hónapja került sor. Igen, így két évvel az esküvő után. Ez is azért, mert túl sokat dolgozott. Még jó, hogy legalább nem felejtette el. Az utazás Egyiptomban remek volt. Ahogy annak lennie kell, forróság, homok, tevék és pálmafák vettek körül. És a piramisok! Lélegzetelállítóak voltak. Egy hetet töltöttünk ott, de az az egy hét maga volt a mennyország. Semmi dolgunk nem volt, csak élvezni a napsütést, együtt lenni, szerelmesnek lenni egymásba és élvezni, hogy élünk! Ennek az utazásnak a gyümölcse lett a két gyönyörű gyermek, akiket a szívem alatt hordok még. Ikreink lesznek, de ahogy a jelenlegi helyzetünk áll, attól félek, ez már csak számomra ekkora öröm.