20.rész

"Az ábrándozás nincs életkorhoz kötve. Az álmok pedig nem öregszenek."

Amikor nagyi befejezte a mondatát, szívem szerint bokán rúgtam volna. Mégis mi a francot művel?
- Nagyi .. Harry elfoglalt, nem hiszem, hogy azt a kevés szabadidejét ilyesmivel akarja tölteni ...
- Szivesen elmegyek ... Persze, csak akkor, ha tényleg nem gond. Szeretném megismerni a családodat. - mosolyog rám ártatlanul, én meg úgy érzem, a belsőmben egy vulkán készül robbanni. El kell beszélgessek nagyival, ebben már biztos vagyok.
- Remek, Harry! - ujjong nagyanyám, én meg a sültkrumplimra meresztem a szemem. Mi lesz ebből, te jó ég. Harry telefonja csörögni kezd. Van Isten! Talán el kell mennie, és lezárhatjuk ezt az egyre kínosabb beszélgetést.
- Elnézést, Hölgyeim... - dörmögi a srác és arrébb sétál. Mama felé fordulok.
- Nagyi mit művelsz? - suttogom, de legszivesebben most kiabálnék. Nem vele, csak úgy, mérgemben.
- Elhívtam egy fiút vacsorára. Azt hittem nem gond.
- Ez nem is lenne gond, ha ő csak egy fiú lenne ... - Harry felé pillantok, de látom, hogy még telefonál - De ő nem csak egy sima tini srác mama. Ő egy híresség. Énekes, sztár, celeb, vagy nevezd aminek akarod. Remélem nem fogod bánni, amikor holnap reggel kinn leszünk az újságos bódénál, címlapfotóval. - egy kissé benne akad a szó a hallottak miatt, de hamar összeszedi magát.
- Mit számít ez? Kit érdekel, hogy honnan jön, vagy épp mit csinál? Úgy oda van érted, ez látszik rajta.
- Jó, ezt most hagyd abba! - mordulok rá - Inkább csak ... Csak egyél tovább, hogy mehessünk végre! - nem szól többet, és ezért hálás is vagyok. Még, hogy Harry oda van értem ... Pff. Viccnek is rossz! Ő ilyen, ő mindenkiért oda van, mert rendes ember. Ennyi. A szemem forgatom a gondolatra és ebédelek tovább.
- Sajnálom, de közbe jött valami. El kell mennem. Viszont, akkor holnap este még látjuk egymást. - mosolyog ellenállhatatlanul cukin. Jézusom, mik ezek a gondolatok, csak egy mosoly egy sráctól, szedd össze magad Amy! Viszonzom a gesztust, előveszem a legelbűvölőbb mosolyom, csak azért, hogy ne lássa a csalódott, és egyben megkönnyebbült arcomat.
- Sajnálom, hogy el kell menned. A részleteket megbeszélhetjük telefonon a vacsoráról. - préselem ki magamból ezt az utolsó mondatot.
- Jól hangzik, alig várom. További szép napot! Viszlát, Sarah! - két puszival köszön el a nagyanyám, és megint érzem a késztetést, hogy a szemem forgassam, de most nem teszem. - Viszlát, Mandy! - Harry két puszit nyom az arcomra. Amikor a puha ajkak a bőrömhöz érnek, szinte perzselnek. Remélem nem lesz paradicsom vörös a fejem, csak mert két puszit adott.
- Viszlát, Harry! Neked is szép napot! - nagyi elköszön tőle, én csak bágyadtan mosolygok rá, másra most nem vagyok képes.

***
Ez a bevásárlás kész rémálom volt. Már alapjáraton az volt, amiért száz, meg száz boltban voltunk és mindenhol vettünk valamit, de Harry csak fokozta ezt. Talán nem is őt kellene hibáztassam. Hisz ő csak épp arra járt. Ez természetes. Nagyi tehet róla, hogy kínos helyzetbe hozott ... És most idegeskedhetek, mert holnap egy világsztár lesz a vacsoraasztalunkál. Anyának még nem is szóltam. Na meg még ott a húgom is. Hogyan kellene meggyőzzem, hogy ne mondja el senkinek, hogy Harryvel vacsorázott hálaadáskor? Egy nagyot sóhajtok és elterülök az ágyon. Köszönöm nagymama, remekül felkavartad a már majdnem nyugodt életem. Később ráveszem magam, hogy lemenjek a nappaliba a többiek közé. Valami filmet néznek a tévében, úgyhogy csak hangtalanul csatlakozok. Nagyi mindentudó mosolyt vet felém. Már bizsereg a fejbőröm ettől a nézésétől. Kedvesen rámosolygok és a tévé felé nézek, de fel sem fogom mi megy benne. Egyfolytában azon jár az eszem, hogy Harry holnap ide jön. Megismeri a családom, valószínűleg nagyi ravaszságából ítélve kettesben is leszünk. Mit mondok majd? Vagy milyen lesz? Nagyot sóhajtok, nem akarok ezen gondolkodni, de nem tudom másfelé terelni az elmém.
- Minden rendben, kincsem?
- Persze anyu. De azt hiszem felmegyek és lepihenek.
- Menj csak. Fáradt lehetsz, nagyanyád kifárasztott a csavargásban, igaz?
- Az nem kifejezés. Maratonfutónak érzem magam, két gyerekkel! - ettől csak mindenki kuncogni kezd. Elköszönök és felmegyek. Már pizsiben fekszem az ágyban, de egyszerűen nem tudok aludni. Ide fog jönni. Velünk fog vacsorázni. Csak remélni tudom, hogy anya nem épp most rontja el a vacsorát, eddig mindig tökéletesen ment neki. De amikor nagyi közölte vele, hogy Harry Styles vacsorázik nálunk, kissé idegesnek láttam. Érdekes egy hálaadás lesz, ez már biztos. Még egy sóhaj hagyja el a számat, amikor kopognak az ajtómon.
- Bújj csak be! - szólok oda. Mama sétál be, már ő is lefekvéshez készen.
- Hát még nem alszol?
- Nem, nagyi! Adtál gondolkodnivalót, úgyhogy ezen próbálok túljutni...
- Amy, ne gondolkodj túl sokat! Mindig ez volt a legnagyobb gyengéd. 
- De ez nem ilyen egyszerű! Nem tudom mit csináljak. Ő nem csak egy srác a városból, mama!
- De holnap bizony az lesz! Nem úgy fog jönni, mint a világsztár, ezt te is tudod. Ő úgy fog eljönni, mint egy barátod, akit meghívtunk vacsorára. Ő is ember, van két füle, szemei és szája. Ó, de még milyen helyes szája.
- NAGYI!!!! - kuncogok - Ne hajts rá a barátaimra, kérlek! - nevetek fel, ő pedig csatlakozik.
- Nyugodj meg, nem lesz ilyen! - vigyorog rám és megfogja a kezem - Figyelj ide, kislányom! Harry remek srác ... - nem hagyom, hogy végig mondja, bele kell szólnom.
- Igen az, de te ezt egy negyed órás ebéd alatt leszűrted?
- Jó ember ismerő vagyok. Hallgass, most én beszélek! - próbál mérgesen nézni, de mosolyog - Szóval ... Látom, hogy nagyon elvarázsoltad. - itt csak a szemem forgatom - Nem tudom, hogy mi zajlik benned jelenleg. Bennel kapcsolatban, vagy csak úgy általában a kapcsolatokról milyen véleményen vagy most, de Harry több akar lenni, mint egy barát, ezt biztosan tudom.
- Nagyi, ez butaság. Nem ismered, ő mindenkivel nagyon kedves és figyelmes! Nem tesz velem kivételt és nem akar többet tőlem ennél! Hidd el nekem! És amúgy is, kinek kell egy elvált nő, két gyerekkel? Nem hiszem, hogy túl kelendő párosítás.
- Ez badarság, ide hallgass! Ez a fiú beléd esett, mint vak ló a gödörbe. 
- Mama! Menj aludni, félrebeszélsz! Bevetted a gyógyszereid? Ugye csak annyit, amennyi szükséges? ... Kérlek, ne akarj összeboronálni minket, rendben? Ez egyszerűen nem működhet. Ő híres, ráadásul 5 évvel fiatalabb! Ez ... Ez nem lehetséges!
- Egyszer sem mondtad azt, hogy te nem akarnád! - vigyorog megint a mindentudó fejjel.
- Van szemem! Harry nagyon helyes pasi, ezt nem is tagadom ... De ... Ez akkor sem elég! Nem működhet, ne is próbálkozz kérlek! Neki egy korabeli lány kell, akivel egy szinten mozognak. Egyébként meg ... Szingli vagyok, és így most jó nekem! Egyáltalán nem vágyom rá, hogy valaki megkeserítse újra az életemet!
- Nem így kellene felfogd ...
- De így teszem! A szerelem, meg a házasság és az összes többi szarság csak egy nagy átverés. Mindenki azt hiszi, hogy ez mennyire jó dolog, hogy ez tökéletes és az embereknek csak erre van szükségük. Ez nem így van! A dolgok mögé látok, hála egy baromnak.

***
Hálaadás napján a házban lévők megőrülnek. Mindenki teszi amit tennie kell, csak én nem találom a helyem. Próbálok segíteni a konyhában, de anya és nagyi nem nagyon enged, folyton elküldenek pihenni, tévézni vagy mást csinálni. A szobámban ülök, próbálom rávenni magam, hogy végre közöljem a húgommal a hírt, a plussz vacsorafőről. Átsétálok a szobájához és halkan kopogok.
- Gyere csak! - hallom őt az ajtó mögül. Nagy levegőt veszek és bemegyek.
- Hé, kislány! Minden oké?
- Persze! Mi járatban vagy? - kíváncsiskodik és megpaskolja az ágyát, hogy üljek mellé.
- Beszélni szeretnék veled ... - leülök mellé és felé fordulok - Mondanom kell valamit. De előtte szeretném, ha ezt titokban tartanád. Úgy értem, annyira titokban, hogy még Tessa sem tudhatja, oké?
- Persze. De ugye nincs valami baj?
- Nem, semmi gond ... De ... huh ... Ma a vacsoránál egyel többen leszünk majd.
- Meghívál valakit?
- Mondhatjuk így is. - dörmögöm és nagyira gondolok közben - Szóval az egyik barátom átjön, aki ... Hát, történetesen Harry Styles. - végre kimondtam. Figyelem a húgom arcát, ami a meglepettségtől megnyúlik, és az álla a padlót veri.
- Úgy érted ... Harry Styles? AZ a Harry? A One Direction Harry? - hitetlenkedve néz rám, pislogni is elfelejt. Én csak egy bátortalan bólintással felelek neki - Jézusom! Úr Isten! - a hajába túr.
- Nyugodj meg, rendben? Ő most ... Nem azért jön ide, hogy te körbesikoltsd és fotót meg aláírást könyörögj tőle, oké?
- Amy, hallod te magad? Elhívtad ide a kedvenc bandám egyik tagját, és arra kérsz, hogy ne visítsak!
- Igen, erre kérlek!
- Képtelenség! - fészkelődik izgatottan az ágyon.
- Menni fog, Lucy, nem lehetetlen! - kuncogok.
- Hát ... Én majd igyekszem! De megdöbbennem azért szabad, ugye?
- Persze! Legalább csendben leszel! - pimaszkodok és megölelem.
- Várj! - eltol magától és végig néz rajtam, aztán a szemeimbe bámul. Hatalmas, mogyoró barna szemeivel méreget, én pedig elveszettnek érzem magam.
- Mi az?
- Ti jártok? Randizgattok? Ezért hívtad át?
- DEHOGY! Nem, ne is gondolj ilyesmire! Nem is én hívtam át, hanem mama!
- Ezt nem értem ...
- Oké, elmesélem a tegnapot, mert le vagy maradva ...

***

Harry fél óra múlva érkezik, a megbeszéltek szerint. A gyomrom liftezik, olyan ideges vagyok, mint az esküvőm előtt. Ahh nem is akarok most erre gondolni. Minden készen áll, már megterítettünk, az ételek kész vannak és mindenki csinosba vágta magát. Én nem vittem túlzásba, ahogy korábban sem. Még sminket sem tettem fel, elvégre itthon vagyok a családommal, ezt annyira feleslegesnek érzem. Semmin nem változtat az a tény, hogy Harry is velünk lesz ma este. A szobámban a tévé előtt ülök. Olyan erősen fogom a távirányítót, hogy az ujjaim elfehéredtek. Le kell lazulnom, mert ennek így nem lesz jó vége! A csengő megszólal, vele együtt a szívverésem felgyorsul. Basszus, már itt is van.
- Amy, menj és nyisd ki!
- Mi? Mért én, anya? Nem én hívtam!
- Menj már! - parancsol rám. Kimászok az ágyból és igyekszem nem felbukni a saját lábamban, ahogy az ajtóhoz megyek. Ha lehetséges lenne, akkor a szívem most a torkomon át akarna menekülni, valami nyugodt helyre, ahol rendes ütemben doboghat. Hát, most én is vele mennék ... Bárhol lennék, csak itt nem. A kilincsel babrálok, végre sikerül kinyissam. Harry perfektül néz ki, mint mindig. Nagy megkönnyebbülésemre, nem csípte ki túlságosan magát. Napszemüvegben van, eltekintve attól, hogy kezd sötétedni, egy kék sapka van a fején. Gyanítom ez csak valamiféle álca akart lenni, a rajongók ellen. A barna kabátja elég melegnek és puhának tűnik innen, bár nincs begombolva. 
- Szia! - nyöszörgöm és elszörnyedek a saját, ideges hangomtól.
- Szia, Mandy! - megvillantja tökéletes mosolyát és körülöttem minden megszűnik. Ez már beteges, azt hiszem.
- Öhm ... Gyere be! - félreállok, megvárom, hogy besétáljon és közben gyorsan végig futtatom rajta a szemem, miközben a kabátot veszi le magáról.

Egy szürkés kék ing van a fekete pólója felett, a már jól megszokott fekete farmerba dugta hosszú lábait, és az elmaradhatatlan csizma szerű izé a lábán, amit még a mai napig nem értettem meg, miért tapossa rongyosra. A kabátját a többi közé akasztja, a napszemüvegét pedig a fiókos szekrényre teszi. Kis szöszmötölés után már a nappaliban is vagyunk. Hű, mindenki ott termett, pedig az előbb még üres volt.
- Nos ... Ők itt a kis családom! - mosolygok rájuk - A nagymamámat és a húgomat már ismered! - Nagyi üdvözli a srácot, Lucy meg fülig vörösödve integet neki, de Harry magához öleli a lányt, köszönés gyanánt. - Ő itt az apukám, Samuel Peterson. - intek apa felé, aki előre lép, hatalmas vigyorral és kezet fognak.
- Harry Styles vagyok! Örülök a találkozásnak! - dörmögi, nekem pedig hidegrázásom lesz, ahogy hallom rekedtes hangját. A látvány pedig fura módon megnyugtató, ahogy kezetráz az apámmal.
- Ő itt az anyukám, Taylor Peterson! - fordulok anya felé. Széles mosolya elárulja, hogy le van nyűgözve a sráctól. Neki is bemutatkozik és kezet fognak, de anya oda húzza még két puszira is. Nagy levegőt veszek. Bemutatkozás, pipa!
A kanapéra ülünk és mindenki Harryt figyeli, mint ha nem is ember lenne. Jézusom, ez már nekem kínos. Valamit tennem kell. Egymás mellett ülünk, testemmel kissé felé fordulok és rávigyorgok.
- Milyen volt az ebéd a családoddal?
- Huh ... Jól ment! Jó volt egy kis időt velük tölteni. Még tegnap elmentem anyámékhoz, ott töltöttem az éjszakát, így többet lehettünk együtt.
- Jól hangzik! - bólintok egy nagyot. Na és most? Félve körbe nézek a szobán. Nagyi és anya vigyorog, ragyogó szemekkel. Jól ismerem őket, sajnos. Tudom, hogy már azon törik a fejüket, milyenek lennénk együtt Harryvel. Kár, hogy ez csak a fejükben lesz mindig is így. Ebből tényleg nem lehet semmi. Lucy még mindig vörös fejjel, szendén mosolyogva ül apa mellett a nagy fotelban, apa pedig átkarolja és magához húzza. Velem is így csinált amikor kicsi voltam... És amikor még elfértünk ketten a fotelban.

***
Szerencsére a vacsora isteni, anya és a nagyi remek munkát végeztek. A hangulat teljesen családias, Harry senkit nem zavar és úgy látom ő is nagyon jól érzi magát. Hosszan beszélgetünk még az étkezőasztalnál, aztán a csapat kezd szétszóródni. Anyáék mosogatásba kezdenek, apa a tévé elé telepszik, Lucyt vonszolva magával. Basszus. Most kellene, hogy megmutassam neki a házat, vagy ilyesmi?
- Öhm ... Van kedved körülnézni?
- Persze, mutasd az utat! - mosolyog, szokás szerint. Cseppet sem látszik idegesnek. Vagy jó a póker arca, vagy csak én vagyok ekkora selejt, hogy gyomorgörcsöm van, amiért itt van.
A házat körbejártuk, az udvarra pedig nem mentünk ki az eső miatt, ami időközben elkezdett szemerkélni. Amúgy sincs sok látni való a füves placcon kívül.
- ... És ez az én szobám! - tárom ki az ajtót és bemegyek, ő pedig szorosan a nyomomban lépdel.
- Hű, nem túl nagy. - jegyzi meg kedvesen.
- Valóban. Nem is voltam itt sokat. Szinte csak aludni jöttem fel, mindig a nappaliban tanultam, vagy a konyhában. Nézz csak körül, ha szeretnél. - az ágyra ülök és figyelem minden mozdulatát. Tudja, hogy figyelem, de még ettől sem látszik feszültnek. Megnéz néhány régi fotót rólam, a régi dolgozatok még mindig kitűzve lógnak a táblámon a falon.
- Szép eredmények!
- Köszönöm! A szüleim sosem engedték, hogy hanyagoljam a tanulást!
- Nos, ha már így szóba került ... - leül velem szemben az ágyon. Egyik lábát felhúzza és a nadrágszárával kezd babrálni. - Kérdezhetek valamit?
- Persze, amit csak akarsz! Legfeljebb nem válaszolok! - kuncogok, mire ő is elmosolyodik. Rám pillant, aztán újra a nadrágját babrálja a bokájánál. Most már kicsit feszültnek látszik.
- Szóval csak ... Feltűnt valami és ... Nem is tudom, talán nem is rám tartozik. Csak tudod ... Te Long vagy, a szüleid meg Petersonok. - elmosolyodok és bólintok, bár úgysem lát, mert még mindig a farmerjára figyel.
- Már vártam a kérdést... - mondom még mindig mosolyogva, mire felpillant. - Ők nem az igazi szüleim, Harry! Engem örökbe fogadtak, amikor 5 éves voltam. - Harry arcából eltűnik a szín, kissé talán elsápad. Várok egy kicsit, hagyom, hogy megeméssze ezt.
- Ezt nem tudtam ... Sajnálom, nem kellett volna megkérdezzem! - szabadkozik, de én megállítom, óvatosan megfogom a kezét, hogy megnyugodjon.
- Semmi baj! El kellett volna mondanom. Úgyis kiderült volna egyszer.

19.rész

"Fura az élet, bár gyakran elvesz, jutalmad mindig, hogy újra kezdhetsz.

Csillogó gyémántod köddé fakul, majd öledbe hullik váratlanul."

Az elköszönés nem volt egyszerű. Lux épp akkor döntött úgy, hogy csüngene egy kicsit rajtam, és Harryt sem volt egyszerű meggyőzni, hogy képes vagyok hazavezetni. Nem tudom mit gondolhat most rólam. Átélte már két kirohanásomat ... talán idegbetegnek titulál. Amikor hazaértem, anya kétségbeesetten fogadott. Ő is látta a remek műsort a tévében. Elmondtam neki, hogy beszéltem Ben-nel, és mindent elintéz, de cseppet sem nyugtattam meg ezzel.

Most a szobámban kuksolok és szívesen nézném a tévét, de a korábban történtek miatt, talán mégsem kellene bekapcsolnom. Így aztán a laptopommal ütöm el az időt, böngészgetek. A telefonom mellettem rezeg egyet, jelezve, hogy üzenetem érkezett.

"Remélem minden rendben. Tényleg nem akartam, hogy kocsiba ülj a történtek után ... És bocs, hogy zaklatlak, Louise-t addig nyaggattam, amíg meg nem adta a számod :) Harry xx"

Szélesen vigyorgok, ahogy elolvasom ezt a pár mondatot. Nem tudom miért, de amennyire kiborított elsőre Harry, most annyira kezdem kedvelni. Azt hiszem félreismertem. Nagyon rendes fiú és törődő. Bár Lou mondta, hogy imádja Lux-ot, és azt is mondta, hogy Harry-t nagyon rossz színben tűnteti fel a média, de nem gondoltam, hogy ennyire. Egyáltalán nem néz ki nőcsábásznak. Főleg nem rosszfiúnak. Egy aranyos, 19 éves fiú, aki a barátai és szerettei körében nagyon ellazult. Most már tudom, milyen erősen ferdít a média.

"Minden rendben, mondtam, hogy nincs miért aggódj! :) Ha a számom kellett, miért nem kérted el tőlem? Szegény Lou milyen kínzás alatt mondhatta el neked?"

"Nem voltam biztos benne, hogy ha tőled kérem, meg is adod. Bocsi! Lou pedig már hozzászokott ehhez, nem kell őt féltened! :)"

Kuncognom kell. Feldobja az estémet ez a néhány üzenetváltás vele. Határozottan jó kedvem van.

"Most, hogy ilyen alattomos módon megszerezted a számom, mihez kezdesz? Mi lesz a következő, a személyi számom? :D"

"Arra nincs szükségem. Ne értsd félre, nem nyomozok. Csak meg akartam bizonyosodni, hogy rendben vagy :)"

"Ez kedves. Köszönöm! Nos, egyben hazaértem, szóval tényleg nincs miért aggódj. Nem vagyok porcelán, ennyitől nem török el. :) Jó éjt, Harry"

"Jó éjt, Mandy :)"

Tessék? Mandy? Senki nem becézett még így. Hát, ez egyre érdekesebb lesz.

A következő hetekben egyre gyakrabban hívott át Lou magukhoz. Nagyon sok időt töltöttem velük. Néhányszor Harryvel is találkoztam ott. Nagyon jól érzem magam a társaságában. Mindig próbál megnevettetni, én meg az idióta vihogásomat próbálom elfedni előtte, sikertelenül.

Hálaadás előtti reggelen a legkülönlegesebb ébresztőt kapom. A nagymamám puha keze simogatja az arcomat. Finom illatát ezer közül is felismerem, pedig még nincs is nyitva a szemem.
- Csillagom, ideje felébredni!
- Hmm? Nagyi? Hát te? - mosolygok és felülök, hogy megölelhessem.
- Hát, úgy látszik nekem kell eljönnöm, ha látni akarlak, mert te felém sem jössz.
- Sajnálom - húzom el a számat - mostanában eléggé felfordult az életem.
- Tudom kincsem. De ne aggódj. Gyönyörű vagy, okos és életvidám! Ez egy elég veszélyes kombináció! - vigyorog rám, amitől nekem is mosolyognom kell.
- Úgy örülök, hogy itt vagy! - újra megölelem - Nem is tudtam, hogy meglátogatsz. Akkor felkeltem volna korábban.
- Én kértem meg anyádat, hogy ne szóljon. Gondoltam megleplek! De most lemegyek, hagylak elkészülni. Vásárolni megyünk, szedd össze magad.
- Vásárolni? - értetlenkedek.
- Vásárolni.
- Ó. Oké! Mikorra legyek kész?
- Egy óra múlva. - ezzel ki is ment a szobából. Imádom a nagymamámat, de bosszantó, hogy ha eldönt valamit, akkor annak úgy is kell lennie. Nem csinálok nagy dolgot a készülődésből, semmi különleges. Egy farmer, egy nagy pulcsi és kész is vagyok. Reggeli közben kiderül, hogy nagyi itt marad az ünnepre és még utána is néhány napot. Nagyival ketten indulunk neki a vásárlásnak. Amíg én vezetek, ő próbál egy listát elkészíteni, hogy mikre lesz szükség.

- Nézd csak, ebbe az üzletbe is menjünk be! - int nagyanyám egy bolt felé, én pedig kötelességtudóan követem, a sok szatyrot cipelve.
- Minek ennyi minden? Nem gondoltam, hogy kiürült a konyha otthon ... - morgolódok.
- Amanda, ezek csak a legszükségesebbek.
- Jézusom, akkor mi lenne, ha még feleslegeset is vennénk!?
- Jajj, ne nyavajogj, csak gyere. Igyekezzünk...
Mama után kullogok és már nagyon unom ezt az egészet. Éhes is vagyok, talán már ebéd idő lehet. Miért nincs ebben az üzletben legalább egy óra? Még a telefonom sem tudom előhalászni, mind a két kezem tele van. Mama lelkesen libben a sorok között, és bevallom, fogalmam sincs mit akarunk még itt is venni. Már elvesztettem a fonalat három üzlettel korábban.
- Jobb lenne ha kint megvárnálak, nagyi. Leülök arra a padra a bolt előtt, rendben?
- Persze, ahogy akarod! Majd próbálok igyekezni.

Megkönnyebbülten sóhajtok, ahogy a hátsóm a padhoz ér. Magam mellé pakolom a sok táskát és bámészkodok. Nagyon jó illatok jönnek a kajáldák felől. Ha mama kijön a boltból, elrángatom enni. Mit is egyek? Talán egy hamburgert? Vagy valami mást? Hmm ... Jézusom, az ott Harry? Na ne! Hirtelen elfordítom a fejem és másfelé nézek. Fogalmam sincs mit kellene tennem. Köszönjek neki? Vagy tegyek úgy, mintha nem láttam volna? Nem akarok megint a médiába kerülni.

- Nagyi, végre! Minden meg van? Mehetünk? - felpattanok a padról és elveszek tőle az ujabb szatyrot, közben a kezembe veszem a többit is.
- Dehogy megyünk még haza. Még a fél lista itt van. Be kell szerezzük ezeket is.
- Jesszus, nagyi. Nem mondtad, hogy kamionnal jöjjek ... - szedem össze a táskákat és igyekszem a kezemben tartani mindet. Amikor odanyúlok az utolsóért, hosszú ujjak kapják fel előttem. Hirtelen felpillantok és Harry áll ott, cuki mosolyával.

- Szia Mandy!
- H... Harry! Szia ... - bámulok rá és teljesen lenyűgözve érzem magam.
- Khm ... - vonja magára nagyi a figyelmem.
- Ó igen. Harry, bemutatom a nagymamámat, Sarah-t. Nagyi, ő Harry!
- Üdvözlöm! - Harry megfogja mama kezét és puhán megrázza, aztán kezet csókol. Jézusom, mint valami ősrégi filmben.
- Örülök a találkozásnak! - mosolyog rá nagyi.
- Öhm ... Huh... Mi járatban vagy? - próbálom összeszedni magam és Harryre figyelni.
- Vásároltam néhány dolgot. - ránt vállat és elszed tőlem néhány csomagot - Hadd segítsek. Nehéznek tűnnek.
- Erre semmi szükség, Harry! Elbírom és nem akarunk feltartani...
- Ne butáskodj, szivesen segítek. - elszedi a legtöbb táskát, amit csak tud és mellém áll. Még mindig mosolyog és a szívem már össze-vissza kalapál. Mi történik?

- Épp ebédelni készültünk. Ugye velünk tart, fiatalember? - mosolyog rá nagyi, én meg azt sem tudom mit csináljak. Nem jöhet velünk mama!!! Tele lesz az újság velünk!
- Csak abban az esetben, asszonyom, ha nem bánják! - válaszol illedelmesen Harry.
- Nagyi ... - próbálkozok, de csak legyint.
- Előre megyek! Megnézem mit lehet itt kapni! - és már ott sincs. Érdekes, hogy most milyen gyorsan tud sétálni. Harry felé fordulok. Nem tudom mit kellene mondanom.
- Ha nem akarod, akkor nem megyek veletek. Majd mondod, hogy közbe jött valami nekem.
- Nem, szó sincs erről. Én csak ... Huh, hogy is mondjam. Attól tartok, megint bekerülök a tévébe, vagy egy újságba. 
- Ha így lesz, akkor elintézem. De nem bújkálhatsz örökké, csak azért, hogy ne kerülj be ezekbe.
- Tudom, és igazad van. Végülis nincs semmi rossz abban, ha egy barátommal és a nagymamámmal ebédelek egy plázában, igaz? - mosolygok rá, ő pedig vissza rám.

Ebéd közben nagyon jól elbeszélget a társaságom másik fele. Én csak ülök és az ételre koncentrálok. Még nem nagyon szóltam közbe, de láthatóan nagyon jól szót értenek nélkülem is. Ennek örülök, ez lehetne kínos is, de nem az, szerencsére.

- És mik a terveid a holnapi hálaadásra, Harry? - kérdezi nagyi a srácot.
- A családommal fogok ebédelni. Utána hazamegyek és ... Nem is tudom. Talán tévézek, vagy mással kötöm le magam. Még nem gondolkodtam ezen.
- Hát ... Ha nagyon unatkozol ... - függőben hagyja nagymama a mondatot és rám pillant, aztán újra Harryre. Ismerem ezt a nézést, valamit tervez. Ó basszus. - Talán átugorhatnál Amyékhez. Náluk vacsorát tartunk, csatlakozhatnál. Szivesen látnak, ebben biztos vagyok!

18. rész

"Nem az számít, hogy hányszor kaptad ugyanazt a fájdalmat, hanem, hogy képes vagy-e újra felállni és megmutatni, hogy erősebb vagy annál, aki okozta neked!"

A koncert óta eltelt már picit több, mint egy hét. A lányok felfogták, hogy mi történt velük és még mindig elég boldogok emiatt. Ettől én is jobban érzem magam ... Egyébként meg eléggé magam alatt vagyok. Magányosnak és semminek érzem magamat. Kihasználtak aztán eldobtak és nem kellek ... Nem kellek senkinek. Benjaminnal hetek óta nem beszéltem már. Nem keres, én sem keresem. Most jó így. Nem tudnám még rávenni magam, hogy lássam. Próbálom mutatni, hogy erős vagyok, de éjjelente még némán zokogok alvás előtt és néha a reggeli zuhany közben is. Ez majdnem olyan, mint amikor esőben sírsz. Olyankor senki nem látja a könnyeidet. Anya mondogatja, hogy nem baj, ha kicsit magam alatt vagyok, vagy ha néha szomorkodok. De nem engedem meg magamnak, hogy így lássanak. Így is épp eléggé aggódnak miattam.

A mai reggel különleges. Ma orvoshoz megyek, és megtudom a gyermekeim nemét! A zuhany alatt állva letörlöm a könnyeimet és mosolyt teszek fel a helyére. A nap is süt, bár így október táján ez már-már ritka. Ez a nap tökéletesnek ígérkezik. Talán később felhívom Louiset is, hogy elmondjam mi történt az orvosnál. A koncert óta csak néhány sms-t váltottunk, nem igazán beszéltünk. Hiányzik! Igen, ő és a tökéletes kis családja. Ha velük vagyok, jó kedvem van és nyugodtnak érzem magam.

***

- Szia Louise! Zavarlak? - a hangom úgy csilingel, hogy még én sem ismerek rá.
- Amy! Ezt a meglepetést! Minden rendben kislány? 
- Persze! Veletek?
- Itt is, minden! Lux épp lebontja a házat, de azt hiszem ezen kívül nincs gond! - a háttér zaja Lou állítását igazolja, valami puffant egy nagyot. Csak halkan kuncogok azon, amit mond. - Nagyon jó kedvűnek tűnsz! Ennek örülök!
- Én is! De mindennek meg van az oka kedvesem! - nevetek.
- Elég rejtélyesen beszélsz! Figyelj ha szeretnél, gyere át, beszélgessünk. Jobban szeretem, mint telefonon. A személyeset díjazom! - közben még egy puffanás a háttérben, Lou csak sóhajt egyet.
- Biztos vagy benne? Nem akarok zavarni ...
- Ne hülyéskedj! Várunk nagyon! Akkor elmondhatod végre mire ez a jó kedv!
- Rendben, meggyőztél! - nevetek és miután lediktálja a címet elköszönünk.

Gyors zuhanyt veszek és átöltözök. A táskámba, ami már rongyos, mert mindenhová jön velem, bedobálom a cuccaimat és már suhanok is lefelé a lépcsőn.
- Elmész? - állít meg anya. Hű, mint amikor tini voltam és mindenről be kellett számoljak.
- Igen, úgy látszik!
- Találkozol valakivel?
- Igen, találkozok valakivel ...
- Van valakid? - ragyognak fel a szemei.
- Anya! - sóhajtom - Nincs pasim ... Nem is lesz! Jó így nekem! - mosolyogva megsimogatom az arcát.
- De azt mondod találkozód van .... - mondja reménykedve.
- Valóban ... Egy barátnőmmel! Louisehoz megyek, anya! Nem tudom mikor jövök, szia! - már be is ültem a kocsiba, mielőtt még jobban feltartana.

Louise-ék háza tipikus, londoni családi ház. Kívül vörös téglafal, sötét ajtóval, nagy ablakokkal az utca felé. A bejáróra állok és kissé izgatottan megyek az ajtóhoz. Megnyomom a csengőt, bimm-bammol, hogy még én is hallom kintről. Trappolás hallattszik aztán nyílik az ajtó.
- Amy! Jó újra látni! - Tom nyit ajtót és a kezébe kapja a szőke kislányt.
- Sziasztok! - egyből hatalmas mosoly ül ki az arcomra - Én is örülök nektek! - bemegyek, a cipőmet a többi közé teszem, a kabátomat a fogasra teszem és követem Tom lépteit a nappaliba.
- Elnézést! Úgy 5 perce pakoltam össze, de ez nem tartott sokáig Lux mellett - mosolyog. Ahogy körülnézek, minden felé játékokat látok.
- Wow .. az én nappalim is hamarosan legalább így fog kinézni - kuncogok.
- Ebben biztos lehetsz, kislány! - jelenik meg Lou vigyorogva és megölel - Üdv nálunk! Ülj csak le valahová! Szeretnél egy teát? Vagy valami üdítőt? 
- Egy tea jól esne, köszönöm - mormogom udvaiasan és rámosolygok.
- Azonnal hozom, aztán beszélgetünk! Tom ellesz Luxszal addig.

Lou csinos kis csészékben hozza a teát és nem hagy mellébeszélni, egyből nyaggatni kezd, hogy mitől van ennyire jó kedvem. Nem várhatok tovább, tudtam, hogy nem adja fel a vallatást.
- Nos, ma voltam orvosnál ... - a levegőben hagyom a mondat végét. Lou szeme felragyog, akár csak anyámnak amikor elmondtam a hírt.
- Gyerünk kislány! Mondd már! - sürget izgatottan. Kuncognom kell a nagy sietségétől.
- Megtudtam a babáim nemét! Lesz egy kisfiam és kislányom! - széles vigyor terül el Lou arcán. Annyira őszinén örül az én boldogságomnak, hogy ez könnyet csal a szemembe.
- Úr Isten! Amy! Ez csodálatos! - a dohányzóasztalon csörömpöl a csészéje, ahogy sietve leteszi, és a karjába von. - Azt hiszem piszok nagy mázlista vagy! Egy fiú és egy lány! Csodálatos! - ömleng vinnyogva én pedig csak átkarolva kuncogok rajta.
Egy ideig beszélgettünk. Faggatott, hogy milyen nevek tetszenek nekem, hogy kitaláltam-e már a gyerek szoba színét és berendezését. Ezekkel még nem törődtem. Még van egy kevés időm erre.
- És Ben? Tudja? - kérdezi óvatosan. Csak sóhajtok egy nagyot és a csészémben lévő teát lötykölöm.
- Nem szóltam még neki ... Az orvos megint lecseszett, hogy egyedül mentem a vizsgálatra. Ben még egyszer sem jött velem és mindig ki kell magyaráznom.
- Nem lenne egyszerűbb elmondani, hogy mi a helyzet?
- Nem akarom, hogy diagnózist állítson fel a nem létező depressziómról a válás miatt, vagy hasonlók. És amúgy sem kell nagyot kamuznom. Mindig azt mondom, hogy Ben nem ér rá. Elvégre tényleg így van. Sosem ért rá, hogy velem legyen ... - a hangom elfogy a mondat végére. Lou megfogja a kezem és kicsit megszorítja. 
- Most ünnepelünk, nem szomorkodunk, oké? - mosolyog rám én pedig viszonzom.
- Oké! Azt hiszem még egy teával akár koccinthatunk is - nevetem el magam mire ő felpattan és jó kedvűen a konyhába baktat. Megtölti a csészéinket és tovább beszélgetünk minden féléről. Közben a tévét is bekapcsolta, háttérzajként.
- Anya! Történt egy koccanás! - hallottuk meg Tom aggódó kiabálását az egyik szoba felől. Szinte vele egy időben Lux hangos sírását is. Lou csak sóhajtott egy nagyot.
- Elnézést, mindjárt itt vagyok, csak vigaszt kell nyújtsak odabent - feszült mosolyt vet felém én pedig bólintok. Mennyire fura, hogy Lou mondatának utolsó fele ráébresztett arra, hogy ő sokkal inkább a nővérem, mintsem a barátnőm. Hisz nekem is folyton csak vígaszt ad, és remekül csinálja! 
A teámmal szórakozok, néha a tévére pillantok, amíg Lou távol van. Egy pletyi műsor van. Kimondhatatlanul utálom ezeket, ezért sosem nézem. De most valami megragadja a figyelmem.
- London egyik legbefolyásosabb, legfiatalabb üzletembere talán csak a munkájában képes irányítani tökéletesen! Az a hír kapott szárnyra, hogy a felesége, Amanda Stick elhagyta őt, miután terhessége a biztonságos hónapok felé közelített. - a kezem megremegett és halkan kocogott a csésze a kistányon. - Most aztán mennek a találgatások, vajon tényleg erről szólt ez? Elkapta a legjobban kereső agglegényt, hozzáment, gyereket vállalt vele aztán otthagyta? Egyenlőre semmi sem biztos .... - képtelen voltam még akár egy másodpercig is a tévére figyelni. 
- Hali! Megjött a kedvenc nagybácsi! - a fülemben zubogó vér hangosan dübörgött, de halkan hallottam egy hangot a bejárat felől. Eddig bírtam. Pánikroham lett urrá rajtam, a csésze hangosan csörömpölve zúgott a padlóra és tört szilánkokra.
- Lou? Minden oké? - egy alak suhan el a nappali előtt, majd egy másodperccel később újra megjelenik. - Amy! - suttogja döbbenten. A nevem hallatára odafordítom a fejem, de a feltoluló könnyeimtől alig látok.
- Harry! - nyöszörgöm szinte némán. A következő másodpercben megindul felém és a kanapéra ül mellém. A karjába vonva simogatja a hátamat.
- Mi történt? Nem vagy jól? - kérdezi aggódva, de én nem tudok válaszolni sem, csak fuldokolva zokogni kezdek. A fejemet a mellkasához szorítja és a hajamat simogatja - Nyugodj meg, Amy! Shh ... - úgy beszél hozzám, mint valami megvadult állathoz, de ez elég hatásos. Érzem, hogy lassan megnyugszom a karjában, de ő nem hagyja abba. Tovább simogat és ringat. 
- Mi történt? - toppan be Lou.
- Fogalmam sincs. Így találtam rá. Valami nagy dolog lehet - morogja Harry, érzem a fejem alatt, ahogy a mellkasa dübbörög, hogy a mély hangot kieressze. Markolom a pólóját és próbálok erőt venni magamon, hogy felnézzek rá, de nem megy. Amint megmozdulnék, a szorítása erősödik. Mint aki sosem akar elengedni. 
- Harry! - a hangom reszelős a sírástól. Szinte rá sem ismerek - Jobb már, köszönöm! - suttogom és most már hagyja, hogy elhúzódjak, de a kezét a hátamon hagyja. Már mindenki ott áll előttem és kifürkészhetetlenül néznek engem. Egy nagyot nyelek és hölgyhöz nem méltó módon a kézfejemmel megtörlöm az arcom. Harry egy zsepit nyújt oda nekem, amit hálás mosollyan köszönök meg neki. Percek telnek el, a csend nagyobb, mint a temetőben.
- Amanda! Mi történt? Amikor itt hagytalak, még mosolyogtál ...
- Telefonálnom kell! - hirtelen harag uralkodik el rajtam és már kutatom is telefonom. Amint a kezemben van, tárcsázom annak a szarházinak a számát. Néhány csörgés után felvette.
- Stick. - dörren a telefonba a szokásos, hivatalos, balfasz hangján.
- Baszd meg, Ben! - pattantam fel és még az utolsó könnyemet letöröltem - Mi a francot keres a képem a tévében? És mi ez a szar, hogy csak azért csináltattam fel magam, hogy pénzt szerezzek tőled? 
- Amanda, mégis miről beszélsz?
- Ó te jó ég, Ben! - emelem égnek a szemeim - A PR-osaid nem szóltak? Hír lettünk, édes! - a lehető leglekezelőbben mondom a becézést - Kapsz két másodpercet, hogy ezt elintézd! Nekem erre nincs szükségem, értetted?
- Nyugodj meg, Amanda, kérlek! - sopánkodik - Azonnal elintézem.
- Még jó, hogy azonnal! - mordulok rá. Aztán hallom, ahogy valakinek beszél és kiadja az utasításokat, hogy tegyenek mindent ez ügyben.Tudom, hogy már újra rám figyel, de képtelen vagyok foglalkozni vele.
- Amy ... - suttogja és vár egy kicsit. Nem mondok semmit, de tisztában vagyok vele, hogy tudja, még hallom őt - Sajnálom! Nem tudtam erről! Ne izgasd fel magad ezen! Gondolj a gyerekekre!
- Jézusom Ben ... - nyöszörgöm fájdalmasan - Hirtelen ne kezdjen el érdekelni a gyerekeid állapota, vagy az enyém, rendben?
- Mindig is érdekelt, de te sosem mondtál túl sokat! - mondja szemrehányón.
- Benjamin, tedd le a telefont és legközelebb csak akkor akarok beszélni veled, ha már alá kell írnom a kicseszett válási papírokat! Ez minden! - hatalmasat sóhajt a vonal másik végén.
- Egyetlen esélyt sem adsz, hogy megpróbáljam helyrehozni ...
- Volt rá néhány éved, Ben! Elég is volt belőled! - ezzel a határozottsággal bontom is a vonalat. Kienedem a levegőt és kicsit jobban érzem magam. A vállaimon meleg kezek érintését érzem. Behunyom a szemem. A közelséghez káprázatos illat is társul. Tudom, hogy Harry áll mögöttem. Remegve sóhajtok, ijesztő, hogy milyen hatással van most rám.
- Amy! - mondja halkan a nevem, és olyan különlegesnek hallatszik az ő szájából, tökéletes hangjával, kiejtésével és lassú, megformált beszédével.
- Elnézést a korábbiért ... - suttogom erőtlenül. Finoman megszorítja a vállam.
- Felejtsd is el. Boztalmas látni, hogy mennyire kiborít téged - a hangja tele van megértéssel, együttérzéssel.
- Nem erre gondoltam - fordulok felé és rájövök, hogy közelebb van, mint azt gondoltam. Egy hajszál sem férne a testünk közé.
- Akkor mire? - ráncolja a homlokát, az arckifejezése értetleséget tükröz.
- Sajnálom, hogy a koncert után úgy viselkedtem! Nem kellett volna kiabálnom veled! Remek srác vagy, Harry. Én csak ... Borzalmasan kezelem az adott helyzeteket. Gondolom ez most már nyilvaló lett - sóhajtok egy nagyot és akkor jövök rá, hogy csak ketten maradtunk a nappaliban.
- Azt már el is felejtettem ... És a parfümöd még mindig nálam van. Ha szeretnéd, visszaadom neked.
- Komolyan mondtam ... Megtarthatod! - nézek komolyan a szemébe, mire ő elmosolyodik.
- Reméltem, hogy ezt mondod. Nagyon szeretem az illatát!
- Ez beteges ... - suttogom és kikerülöm. A földön heverő teatócsát és a szilánkokat nézem. Leguggolok, hogy összeszedegessem, de Lou egy porszívóval jön és elküld onnan. A hangulat visszaállt és Harry mellett ülök a kanapén, a tévét kikapcsoltuk a további probléma elkerülése végett. Elmondtam mit láttam a tévében, de a Stick nevet nem említem. Megértik, hogy elég annyit tudniuk, hogy Ben ismert ember. Ben Affleck, Ben Stiller ... Már minden név felmerült náluk. Komolyan holliwoodi feleségnek nézek én ki?
- Hagyjátok a találgatást - kuncogok közbe, ők pedig örömmel veszik, hogy a kedvem kezd helyrejönni. - Sajnálom a csészét Lou! Fogok venni neked egy másikat! Nem pont ilyet, de majd igyekszem.
- Ugyan, erre semmi szükség. Nem nagy dolog ... - legyint Lou mosolyogva.
- De baby, ez nem a nagymamád készletéből volt? Azt hittem szereted ezt. - néz meglepődve Tom a barátnőjére. Lou sokat mondó pillantással adja tudtára, hogy talán be kellene fognia.
- Nem lényeg, mondtam! - morogja.
- Ettől most még rosszabbul érzem magam, mint korábban - hajtom le a fejem. Harry újra a hátamat simogatja. Nagyon kis gondoskodó a srác.

17.rész

"Tudod, a szerelem nem úgy alakul ki egyik percről a másikra, azt meg kell, hogy előzze egy másik érzés, amiből aztán kialakul az igaz, mindent megváltoztató érzelem: félelem, düh, utálat. Ugye milyen érdekes, hogy ezekből egyszer szerelem lehet?"

Mondogatom magamnak, hogy nem vagyok dühös, nem vagyok dühös .... Ó de még mennyire hogy az vagyok!
- Ez meg mi a f... - kezdek bele és közben felállok a helyemről, de Styles félbeszakítja a mondandóm. 
- Amy! Ez nem az aminek látszik!
- Valóban? Ez érdekes! - csattanok fel és már nem érdekel, hogy kiabálok vele. Az ágyakhoz vágtázok, beledobálom a kihullott dolgaimat -rúzs,zsepicsomag,kézfertőtlenítő- aztán felkapom a kis üveges parfümöt és a kezébe nyomom.
- Legyél boldog vele, paraszt! - a szemeim valószínűleg szikrákat szórnak rá - Lányok! Indulunk! - a vállamra dobom végre a táskám és keresem a kijáratot a hatalmas, istenverte buszból.
- Amy! - könyörög Lucy, de most nem vagyok abban a hangulatban, hogy meghassam.
- Indulj a kocsihoz! MOST! - előkotrom a slusszkulcsot és a kezébe nyomom - Várjatok meg ott! Azonnal ott vagyok! - mondom neki ellenkezést nem tűrő hangon. Látom rajta, hogy csalódott és szomorú, de ezzel ráérek később foglalkozni. - Kérlek! - teszem hozzá lágyabban. Halkan elköszönnek és Tessel elhagyják a buszt. Sóhajtok néhány nagyobbat, mert úgy érzem, ha nem teszem, akkor a dühtől szétrobbanok. Lou felé fordulok.
- Mi a szar ez? Tudtál erről? Tudtad, hogy ez a selejt lenyúlta, mégsem mondtad el! - mordulok rá.
- Amy! Én csak akkor tudtam amikor ide jöttem. Az előtt, hogy találkoztunk! Vissza akartuk adni!
- Nem loptam el! - szól közbe Harry.
- Te csak hallgass! - emelem rá a mutató ujjam - Rád senki sem kíváncsi! Megvan mindened! Kibaszott luxus busz, karrier és gondolom rengeteg pénz ... És te mégis női táskát lopkodsz! Mi van ember? Beteg vagy?
- Engedd, hogy elmagyarázzam! - esdekel előttem.
- Harry! Ezen mégis mit magyarázol? Hogy véletlen került ide? Hogy teljesen véletlen szaglászod a parfümöm? Spóroljuk meg ezt a kört, nem hiszem el úgysem. Kösz a vendéglátást! Remek volt ... Sziasztok! - kisétálok onnan, bár hallom, hogy még szólítgatnak, nem figyelek rájuk. Annyira mérges vagyok, hogy mindjárt elbőgöm magam. Ki a frász gondolná erről a srácról, hogy nem tiszta az agya!? Egyáltalán minek nyúlkál más táskájában? Séta közben ellenőrzöm, hogy minden megvan-e, de szerencsére nem hiányzik semmi. De jó, már arra sem emlékszem hol a frászban parkoltam le ...
- Amy, kérlek!
- Lou figyelj! Kedvellek, nem haragszom rád! Sajnálom, hogy kiabáltam veled, de eléggé kiborultam ettől! - fordulok felé.
- Nem nyúlkáltunk a táskádban. Harry megtalálta, amikor visszament a terembe, otthagyta a kalapját. A táskád meg a széken volt. Elhozta, hogy nehogy más vigye el. És mivel tudta, hogy mi beszéltünk, remélte, hogy én vissza tudom neked adni.
- Oké, ez rendben is lenne így Lou, de mit kerestek a dolgaim az ágyon szétterülve?
- Hát az ... Lux játszott velük. - motyogja halkan - Egy pillanatra magára hagytuk, amíg Tommal megbeszéltem, hogy hazamennek, és amikor a kabinokhoz mentünk Lux a rúzsoddal játszott! Nem tette tönkre, de ha akarod veszünk egy újat!
- Erre semmi szükség. - mosolygok rá kedvesen. - Akkor még valami ... Harry beteg? Fogyatékos? Pszichopata? Mi a francért szagolgatja a parfümöm?
- Lux fújt egy kicsit belőle, Harrynek meg megtetszett! Azt mondta, hogy amikor beszélte....
- Lou! Keresnek! - szól közbe egy pasas, akit még eddig nem láttam.
- Megyek! - kiált oda neki - Tényleg sajnáljuk ami történt. Elég ciki helyzet volt, de nem akartunk rosszat.
- Haza kell mennem! Csak el akarom felejteni ezt, rendben?
- Persze! Azért majd hívsz, ha van egy szabad perced beszélgetni?
- Persze, hogy hívlak! - kuncogok - De kettőnk közül te vagy az elfoglaltabb, szóval inkább hívj te! Jó éjt! - megölelem és érzem, hogy sokkal lazább lesz. Megnyugszik, hogy nem haragszom rá. A kocsiban a lányok duzzogó fejjel várnak rám.
- Csak semmi pukkadozás kisasszonyok... Kinek adatik meg, hogy a turnébuszon lóg a bandával? Kinek szolgál fel Zayn kólát és kínálja meg Niall a csipszével? - nem válaszolnak, de tudom, hogy mire hazaérünk már jobb lesz a kedvük. Most csak nem tetszik nekik, hogy le kellett lépnünk. Pedig már kb egy órája otthon kéne legyünk ...

1. Díj!

Köszönöm a díjat Egri Annának!

Szabályok:

-Köszönd meg a díjat akitől kaptad.

-Írj magadról 11 dolgot.

-Válaszolj 11 kérdésre.

-Tegyél fel 11 kérdést.

-Add tovább 11 embernek.

11 dolog rólam:

1. Szemüveges vagyok - de nagyon ritkán hordom.
2. Rengeteget ülök a gép előtt.
3. Párkapcsolatban élek.
4. Utálok fésülködni!!!
5. Még a szüleimnél lakok.
6. Ez már nem az első blogom. - azt hiszem ez a harmadik.
7. Van két macskám és egy kutyám.
8. Egy icipici faluban élek.
9. Ritkán járok el itthonról.
10. Ha minden jól megy, májustól dolgozni fogok.
11. Barna szemem van és nem vagyok oda érte ...

11 kérdés:

1.Korod? 22 leszek a nyáron :)

2.Kedvenc kajád? Pizza!Bolognai!Hamburger ... Minden, ami hizlal :D

3.Kedvenced az 1D-ből? Harry Styles!

4.Mióta vagy Directioner? Kb 19 voltam, amikor elkapott a sodrás ... Azóta töretlen és egyre nagyobb...

5.Kedvenc zenéd? Erre sosem tudtam válaszolni! Mindig az aktuális ... Jelenleg sokat hallgatom a 1D - You and I, Midnight Memories-t. De örök kedvenc marad More than this!!!

6.Kedvenc tantárgyad? Szép is lenne, ha még iskolás lehetnék :)

7.Zaynel vacsi vagy Niallel aludni? Zaynel vacsi... Aztán hazamegyek Niallhez aludni :D

8.Mi a véleményed a The Wanted-ről? Nem igazán ismerem őket! Tudom, hogy léteznek, de a figyelmemet még nem sikerült felhívniuk. Nem tudok nyilatkozni. Próbálkozzanak még :)

9.Kedvenc állat? Cica *-*

10.Szereted a Little Mixet? Igen, szeretem. A zenéjüket, a kinézetüket ... Nagyon rendben vannak a lányok :)

11.Kedvenc blogod? Hűű ... Nem tudom :D Sokat ... sőt, rengeteget olvasok! Valószínűleg mindet fel kellene soroljam. Csak azokat olvasom, amik tetszenek! Tehát, ha úgy vesszük, kicsit mind kedvenc :)

Fel kellene tennem 11 kérdést, de én se kaptam, úgyhogy megengedem magamnak, hogy én is tovább passzoljam ezekkel a kérdésekkel :D Szóval a kérdések ugyan azok :P

Akiknek küldöm: 

http://fightthepain-tina.blogspot.hu/ 

http://i-cant-do-this-ziam.blogspot.hu/

http://story-of-my-life-6.blogspot.hu/

http://one-girl-with-dreams.blogspot.hu/

http://theydontknowaboutus17.blogspot.hu/

http://payzerisreallylove.blogspot.hu/

Bocs, ez akárhogy is nézem, nem lett 11 ...