31.rész

"Most, hogy végre megtörtént, most, hogy megízlelte a tökéletességet, nagyobb kínban volt, mint valaha. Most már pontosan tudta, mi fog hiányozni neki; fájdalmas világossággal értette meg, mi az, ami sosem lehet az övé."

A szüleim unszolására már nem a szobámban gubbasztok, hanem a nappaliban. Mindenki próbál jobb kedvre deríteni, de már kezdenek rájönni, hogy ez reménytelen. Ha őszinte akarok lenni magammal... Már megfordult a fejemben, hogy felhívom Benjamint. Legutóbb békülni akart, és én, bár még haragszom rá, amiért megcsalt, nem szeretnék vitatkozni tovább vele. Már a kezemben volt a telefon, de végül nem hívtam fel. Azóta pedig eszembe sem jutott. Talán várok valamire. Vagy valakire. Arra akivel tele a sajtó... Arra akit elküldtem... Arra, aki nagy valószínűséggel mostanra utál és továbblépett. Hiányzik... De nincs mit tenni, mert én küldtem el és biztosan tudom, hogy soha többé nem fog visszajönni. Néha csak felhívnám és megkérném, hogy jöjjön el. Legyen velem, bújjunk össze a forrócsokikkal a kezünkben... De soha többé nem iszogatok majd vele. 

- Anya, meguntam itt ülni. Nem akarom elrontani a napotokat. Szilveszter van, érezzétek jól magatokat meg minden... - magyarázok anyának és már indulok is a szobámba.

- Biztos, hogy nem tartasz velünk?

- Biztos, anya. Semmi gond.

- Aggódom... Régóta kedvetlen vagy és ... Azt sem tudom mikor mosolyogtál utoljára! Ez nincs rendben! - fakad ki anyám, aggódó tekintete pedig csak rá tesz egy lapáttal. 

- Majd lesz jobb is... Csak hagyj egy kis időt nekem... - motyogom és még nagyobbakat lépek, hogy hamarabb érjek a szobámba. Az ágyra vetem magam és próbálok pihenni. A pihenés mindössze másfél óráig tart. A gyerekeim buliznak, úgy rugdalnak, hogy attól félek, utat törnek maguknak a hasfalamon át. Internetezéssel foglalom le magam. Hamar rájövök, hogy a lehető legrosszabb amit tehettem, hogy felmentem a világhálóra. Az internet tele van Harry Styles és Taylor Swift képeivel. Találgatások mennek, hogy csak barátok-e vagy több... Nem számít mi az igazság, nagyon rosszul esik mással látni őt.  Pedig egyik képen sem csinálnak semmit. Csak sétálgatnak a Central-Parkban, dédelgetik Lux-ot... Ez tényleg eléggé barátinak néz ki... De akkor a picsáért mardos engem a féltékenység? Egyáltalán mire fel? Harry nem a pasim! Harry nekem senkim! Igen, talán ez az, ami a legjobban fáj. Vajon ha nem dobom ki korábban, most velem ülne ott az állatokat nézegetve? Velem együtt babusgatná azt a kislányt? Valószínűleg ezt már sosem tudom meg. Ebből is látszik, hogy hamar túltette magát a dolgon. Ő már tovább is lépett. Új barátokat keres, új kapcsolatokat épít magának. Én pedig mit csinálok? Szenvedek, megkeserítem a családom életét is. Ebből már elegem van, de túl gyengének érzem magam ahhoz, hogy tegyek is ellene valamit.

Dühösen, fújtatva csapom le a laptop tetejét. Két perc elteltével viszont újra felnyitom. Jól láttam? Nem... Biztos csak az idegesség szórakozik velem, képzelődöm!

Újra átpörgetem a képeket, belefutok néhány új képbe. Valaki folyamatosan tölti fel ezeket. Ezen már fogják egymás kezét. Biztos véletlen- magyarázom magamnak. Már hogy lenne véletlen? Én sem fogom meg más kezét véletlen!

Amanda, szedd össze magad!- parancsolok magamra és tovább görgetem a képeket. 

- Mi a szaaaaar? - csúszik ki a számon. - Ez.... Nem lehet igaz! - suttogom döbbenten.

 

- Amy, figyelj szerinted melyik szájfényt kellene...... - ront be Lucy legnagyobb problémájával, kezében két eltérő színű szájfény van - Mi történt?

- Semmi! Miért? - vágom rá túl gyorsan.

- Ne mondd, hogy semmi! Zokogsz! Mi van?

- Én tényleg sírok... - döbbenek rá, mikor megtörlöm a arcom - Azt hiszem, hogy .... Nem bírom ezt tovább! - kiborulok és ő odasiet hozzám, hogy a vállára boruljak és hangosan kisírjam magam.

- Mi történt? Mondd el... - biztat lágyan. Csak odatolom a laptopot és zokogok újra fájdalmasan, amikor megint megpillantom a képeket.

- A francba... - suttogja döbbenten - Ne foglalkozz ezzel oké? Ne zaklasd fel magad!

- Nem tudok nem foglalkozni vele! - kiabálom sírva neki - Elküldtem és ... Nézd csak meg! Már más ajkain csüng ez a szemét!

- Ez nem jelent semmit.

- Mi van? Nézd már meg! Boldog... Nélkülem!

- Te küldted el! Mit vártál? - csattan fel - Basszus döntsd el, hogy mit akarsz! Te nem akartad őt! Ez lett a következménye, úgyhogy ne kezdj dühöngeni és kiborulni ezektől a képektől! Szedd már össze magad! Borzalmas vagy! 

- Ha azt kellene átélned, amit nekem... Nem beszélnél így. - suttogom és elhúzódom az ágy végébe - Menj ki!

 - Amy, én nem... Nem úgy értettem! Sajnálom! 

- Semmi baj! Csak menj ki! - mondom határozottan, amivel már nem ellenkezik. Az ajtóban megáll, felveszi a szájfényeket, mire eszembe jut, hogy miért is jött ide. - A pirosat használd... Ünnep van! - mondom lágyabban, oldalra fordulok és magamra húzom a takarót. Amint kilép, a fürdőszobába megyek. Átkutatom a szekrényt. Megtalálom amit keresek. Visszamegyek az ágyba.

- Csak egy szemet... Nem árthat... - győzködöm magam. Kezembe teszek egy szem nyugtatót. Bedobom a számba, víz nélkül küldöm le.... Lefekszem és várok. De a szívem még mindig túl gyorsan ver, a fejem dobog, a könnyeim még mindig folynak. Oké, talán még egyet.... Így is lesz. Bedobok még egyet.... Nem sokkal később hirtelen álomba merülök. Teljesen nyugodtan, egyenletes szívveréssel, múló fejfájással.

***

- Hamarosan magánál lesz! Mért mindig ezt mondják? Nézz rá! Nagyon nincs magánál! - hallom meg Lucy őrjöngését. Mi folyik itt? Mért nem tudom kinyitni a szemem?

- Nyugodj meg... Ha azt mondták, úgy is lesz! Nem tehetünk mást, várunk. - apa most is nyugodt hangja csendül fel. De hahó! Itt vagyok! Mért beszéltek úgy, mintha nem hallanám? Kapcsoljátok már ki ezt az idegesítő sípolást is!

Kiabálni akarok! Üvölteni, de nem tudok. A szemem, a szám... Nem reagál! A kezeim nem mozdulnak. Máris fáradtnak érzem magam. A hangok eltorzulnak és valami álomkép veszi át a helyüket.

***

Már megint ez a hülye sípolás. Mi ez? Miért van itt ilyen tisztítószer szag? Undorító....Mi ez a nagy fehérség? Jéé, kinyitottam a szemem! Ez... tök jó! Örülnék ha forogna a fejem, mondjuk jobbra, mert arra szeretném. De ez nem megy. Mért is nem? Megmozdítom a kezem. Igazából az egész kezemet akarnám, de csak a mutató ujjam sikerül. Na még egyszer....Megint csak a mutató ujjam mozdul, most kicsit erősebben.

- Mandy? - dörmög fel egy mély hang. Mi van??? - Jézusom, felébredtél! Jól vagy? Fáj valamid? - aggódó zöldes szempár hajol fölém, megsimogatja a fejemet és most jövök csak rá, hogy fogja a kezem. Fáradt szemeivel pislogás nélkül néz és várja a válaszomat. Nem tudom, hogy a sokktól, hogy ő itt van, vagy csak úgy egyébként is... De nem tudok megszólalni. - Mondj valamit! - biztat óvatos mosollyal. De mikor rájön, hogy nem fogok beszélni hozzá, a feje eltűnik, már nem hajol fölém. Viszont a keze melegét még érzem az enyémen. - Hívtam a nővért! Mindjárt itt lesz, ne aggódj. Minden rendben oké?

Hatalmasakat pislogok. Nővér? Nem értek semmit. Hol vagyok? Mit keres itt Harry? Hol a családom? 

- Üdvözlöm Amanda! - hajol a látókörömbe egy kedvesen mosolygó, középkorú nő. - Nyugodjon meg, jó kezekben van! Kórházban van. - a szemem kétszer akkora lesz. Mi a fene történt? - Most már minden rendben van. Néhány napot átaludt, de már ideje volt, hogy végre felébredjen. - mondja csiripelő hangon, és valamit matat a karjaimnál.

- Próbáltam beszéltetni. Nem válaszolt! Miért nem? - szól közbe türelmetlenül Harry.

- Meg kell itatni. Hozna egy pohár vizet? - mosolyog a srácra aki már dübörög is kifelé. A nővér még állítgat a gépeken, beszél valamiről, de nem igazán figyelek oda. Máris fáradtnak érzem magam.

Néhány perc telik el, talán, mikor Harry megérkezik a vízzel. A nővérrel ketten óvatosan felültetnek, a nő megitat, amit elsőre félrenyelek.... Nagyon szomjas vagyok. Mikor megittam majdnem az egész pohár vizet, még mindig döbbenten nézek Harryre, aki aggódva néz.

- Mit keresel te itt? - kérdezem kissé rekedten.

- Tessék? Mármint... Komolyan ez a legfontosabb? - próbál nyugodt maradni, de a nyakán kitüremkedő ér mást mutat. Ha tehetné, ordítana. A nővér csendesen kioson. Kettesben maradunk. Nem válaszolok Harry kérdésére.

- Miért vagyok itt?

- Begyógyszerezted magad! Normális vagy? - túr a hajába idegesen - A gyerekek... és te is.... Mit gondoltál? Ez... Ezt nem tudom felfogni! - leül az ágyam melletti székre. Most, hogy felültettek az ágyban, már körbe tudok nézni. A szoba nem túl zsúfolt. Ágy, két szék, egy kis asztal, két ablak. Harry ruhája gyűrött, a haja égnek áll, talán túl sokszor tépázta... Borostája van? Jézusom de cukii... Mármint nem! Dehogy az!

- Harry! Mit keresel itt? - kérdezem már határozottabban, dühösen - Nem gyógyszereztem be magam! Ez totál hülyeség! Csak egy nyugtatót vettem be, hogy aludni tudjak, mert ..... mert nem tudtam!

- Totál felelőtlen vagy! Nem gondolsz senki másra, csak magadra? Komolyan, mi van veled? Megőrültél? - már kiabál, mire kissé összerezzenek.

- Ehhez igazán semmi közöd nincs... - motyogom.

- Hogy érted ezt? Nincs hozzá közöm? Elmegyek a kibaszott New York-ba és haza kell repüljek, mert érkezik a telefon, hogy te őrültséget csinálsz! Nem tudom felfogni, hogy mit gondoltál! Terhes vagy, emlékszel? Két gyerek van a szíved alatt, de te totál szarsz erre! Beveszed a cseszett gyógyszert, mindegy, hogy mi történik azután! - a kezébe akad egy távirányító. Szorongatja, forgatja a kezében aztán hirtelen a falhoz vágja. Darabjaira hullik szét, Harry pedig úgy fújtat, mint valami vadállat. Komolyan mondom, megrémít.

- Mr.Styles! Meg kell kérnem, hogy menjen ki! Ez a viselkedés elfogadhatatlan! Le kell nyugodnia! - parancsol rá a nővér, aki sietősen ront be a kiabálást hallva. Harry nem szól semmit, szúrós tekintettel rám néz, aztán kivágtat a szobából. A nővér ott marad velem. Megméri a vérnyomásom, meg ilyesmi. Bár most biztos vagyok benne, hogy elég magas lehet, mert komolyan megrémített az előbbi jelenet. Oké, nem kellett volna bevegyem azt a szart, de mért kell ekkora ügyet csinálni belőle?

- Amanda, kérem nyugodjon meg. Harry kissé... Feszült. Néhány éjszakát és nappalt itt töltött ezen a széken.

- Nem igazán értem, sajnálom. - értetlenkedem.

- Amanda, Ön otthon bevett két elég erős gyógyszert... Erre emlékszik?

- Kettőt? Nem, nem! Én egyet vettem be! Épp azért mert tudom, hogy erős! - bizonygatom.

- Sajnálom, de a vizsgálatok alapján egynél több volt a szervezetében. Ami nem csak azért veszélyes, mert a gyógyszer rendkívül erős...

- A gyerekek... - motyogom mikor rádöbbenek.

- Nagyon sajnálom Amanda, de innentől kezdve mindenre sokkal jobban oda kell figyelnie. Ön veszélyeztetett terhes.

- T-tessék? Veszélyeztetett? - suttogom döbbenten.

- A gyerekek apja is volt itt, de a családja úgy határozott, hogy amíg nem tér magához, nem jöhet be. Szóval majd beszélje ezt meg a családjával, kérem. - magyaráz tovább, mintha azt mesélné, hogy tegnap mit főzött.

- Harry... Hogy került ide? Ő mért jöhetett be?

- A családja, nos... Erősen ragaszkodott az ő jelenlétéhez. Nem akarok beleszólni, jogom sincs hozzá... De megteszem! Előre is elnézést érte. - megfogja a kezem és bátorítóan megszorítja - Ez a fiú nagyon szerelmes... Magába! - keserűen elmosolyodok, mielőtt válaszolok.

- Sajnos ez nem így van... Más valakivel jár.

- Valószínűleg az nem olyan fontos, mint maga mellett tölteni mozdulatlanul napokat. Várni, hogy magához térjen... Annyira le volt törve mikor elmondtam neki mi történt. Amikor ideért, egyenesen a reptérről jött! Mi ez, ha nem szerelem?

30.rész

" Eljön az a pillanat, amikor életünk örökre megváltozik. A pillanat, amikor örökre beismerjük gyengeségeinket. A pillanat, amikor elébe állunk a kihívásnak. A pillanat, amikor elfogadunk egy áldozatot vagy elengedünk egy szerettünket. És megesik, hogy a változás épp válasz az imádságainkra. "

- Mégis mit beszélsz? Jézusom, Mandy, félre beszélsz! - mondja először halkan, aztán hirtelen mérges lesz a hangja - Soha többet ne mondd ezt! - csattan fel erős hangon.
- Harry, ez nem megy. Hisz te is látod! Nézz csak ránk! Te egy híres popsztár vagy... én meg egy ... senki! Hamarosan gyerekeim lesznek, egy másik férfitól! Ne mondd nekem, hogy az életed álma, hogy más gyerekeit nevelhesd! Ráadásul korkülönbség is van közöttünk... Jóval idősebb vagyok!
- Ez mind csak szarság! Csak kifogásokat gyártasz! Mi történt? Eddig semmi baj nem volt! Eddig minden jó volt velünk...
- Velünk? Egyáltalán volt valami velünk, Harry? - kiabálom és csak miután kimondom, akkor jövök rá, hogy talán mégsem kellett volna. Már mindegy, úgy látszik ma mindennek ki kell jönnie, ami nyomaszt. Harry láthatóan rosszul fogadja az utolsó kérdésemet.Üres tekintettel néz rám, talán még kissé könnyes is lesz a szeme. Néhány másodperc telik el, amiket óráknak érzek, de ő csak bámul... Végre megszólal. Halkan, szinte suttogva.
- Szóval szerinted... Semmi nem történt!? Nem volt itt ... - mutogat kettőnk között, egy pillanatra megáll - Nem volt semmi!
- Harry én... Nem így...
- Akkor mégis hogy? - csattan fel újra - A picsába Mandy, ha neked ez semmi volt akkor én most azonnal fejest ugrok a fagyos Temzébe! A rohadt életbe, ne csináld ezt velem! - járkálni kezd a szobában, néha idegesen szánt végig a haján. Már nem merek megszólalni. Nem tudom mit mondhatnék. Így kell lennie. Jobb lesz, ha haragszik rám, könnyebben túl teszi magát ezen. Csak nézem, ahogy járkál idegesen és halkan morgolódik. Nem értem mit mond, talán a szennylapokat szidja!? Nem tudom.
- Harry... - szólalok meg halkan. Azonnal megáll és felém fordul. Most a szoba másik végében van. Tökéletes alkalom, hogy kimondjam....Mély levegőt veszek.
- Igen, Mandy? - mondja halkan, mintha csak sejtené mire készülök.
- Vége van! - a hangom nem több, mint nyöszörgés.
- Viccelsz velem! - vágja rá, idegességében nevetve - Kurvára viccelsz! - túr a hajába, már attól félek, kitépi azt.
- Ez nem vicc! Nem megy! Nem működik!
- Mégis mi? Eddig is működött! Mandy .... én.... - térdre esik a szobában és könyörgő szemekkel néz rám. Oda mennék és szorosan magamhoz ölelném. De akkor mindent elrontanék, még jobban...- Ez biztos csak valami rossz álom. Egy kibaszott rossz álom! Fel akarok ébredni.... - a mondat végén a hangja már csak suttogás. A fejét lógatja, lefelé néz.
- Sajnálom! - fuldoklom a sírástól. De nem akarok sírni előtte.
- Én most... Akkor én... - dadogja és feláll a földről. - Jobb lesz, ha megyek! - vissza sem néz. Kisétál az ajtón és olyan nagyokat lép, hogy utol sem érem. Néhány lépés távolságból látom, ahogy kiviharzik a bejárati ajtón és becsapja maga után.

Hát ennyi volt. Elment. Elküldtem őt. Az ágyamon ülök, úgy érzem, mintha egy idegen helyen lennék. Hideg is van, megborzongok. Harryvel együtt a meleg is elszökött innen, minden ami eddig jó volt, az most... Megszűnt. Kiment azon az ajtón és nem fog visszajönni!
- Egy idióta vagy! Egy kicseszett idióta! Mért kellett ez? - kiabálom magamnak és a hajamba túrok.
- Amy!? - az ajtó felé kapom a fejem.
- Lucy? - kérdőn nézek és csak akkor jövök rá, hogy sírok, mikor meghallom a hangomat. A sós könnyek csak a beszéd közben gördülnek az ajkaim közé. Igen... Határozottan sírok!
- Minden rendben? - kérdezi gyengéden és egy kicsit beljebb jön. Felteszem magamra a legszebb mosolyom.
- Persze kicsim, miért ne lenne? Minden oké....
- Ez biztos? Csak mert... - mély levegőt vesz - Harry kint ül, és ... épp a kormányt püfföli... - motyogja és az ablak felé pillant. Azonnal felugrok, odasietek és kinézek. Tényleg úgy van, ahogy Lucy mondja. 
- Ez megőrült... - motyogom döbbenten. Egy pillanattal később meglátom, hogy a telefonja, a tartójában felvillan és ő kikapcsolja. Valószínűleg beszélt valakivel. Ideges mozdulatokkal indítja be az autót. mielőtt kihajtana a bejáróról, még egy pillantást vet az ablakomra. Valószínűleg észrevesz, hogy ott állok és őt figyelem. Megtörli a szemeit, utána nagy tempóval kiáll a bejáróról és még nagyobb gázzal elhajt.
- Amy, ezt elbasztad... - szólal meg közvetlen a hátam mögül Lucy - Sírt! Te is láttad! Szeret téged, te is tudod! - kiabálni kezd velem. Lassan felé fordulok. - Mindent hallottam! Rohadt vékonyak ám itt a falak!
- Ebben az esetben biztos azt is hallottad, amikor anya azt mondta egy órával ezelőtt, hogy rakd rendbe a szobád lefekvés előtt. - mondom higgadtan.
- Amy, csak beszélj...
- Ment a szobádba! MOST! - megemelem a hangom, mire nem ellenkezik. Megrázza a fejét és kisétál.
- Még nem késő... Helyrehozhatnád... - motyogja mielőtt becsukná az ajtót. Felkapok egy párnát és utána dobom. Tudom, hogy igaza van, de ő nem érthet meg. Nem tudja milyen is ez.

Harry Styles különös szilvesztere! A híres brit fiú banda, a One Direction egyik énekese, Harry Styles mostanában gyakran kerül címlapokra. Néhány cikkben egy bizonyos Amanda Stick-kel hozzák szóba... De a legújabb fejlemények szerint az énekes talán nem is Amanda után futkos. Néhány lelkes rajongó és paparazzi látni vélte őt Amerikában. Felmerül a kérdés, hogy miért utazott oda? Minden valószínűséggel ott szeretné eltölteni a szilveszteri ünnepet. Egyenlőre nincs hír arról, hogy a banda többi tagja is csatlakozik-e Harryhez. Mindenesetre egy híres New York-i bárban előző este,- meg nem erősített források szerint,- rendesen leitta magát és olyanokat hangoztatott, hogy remekül érzi magát, szerelmes és most a legboldogabb.

Nos, nem igazán tudjuk, hogy mi is történt Styles háza táján, de vagy valóban nagyon boldog, és ennek örömére itta le magát, vagy csak szeretne nagyon boldog lenni, és igazából bánatában nézett a pohár, vagy poharak fenekére.

Szilveszter este van. Harryvel nem beszéltem amióta elhagyta a házat. Őszintén szólva én ki sem tettem azóta a lábam, még az udvarra sem. A szobából is csak akkor, ha nagyon muszáj. Itthon nem kérdezgetnek. Ennek két oka lehet. Vagy azt várják, hogy magamtól mondjam el, mi történt... Vagy Lucy már elmesélte és így nincs mit kiszedjenek belőlem.
Itt ez a cikk, amit a neten találtam és nem tudom elmondani mit érzek. Sajnálom őt. Magamat is. De csak most lesz rossz, utána túl fog jutni ezen! Kibulizza magát, vagy majd ... koncerteznek és elfelejti ezt az egészet! Új év jön, biztos rendesen beiszik majd és felszed valami neki való lányt.... Egy olyat aki hozzá illik. Aki nem volt még férjnél, nincs gyereke. Egy olyan lányt, aki el tudja őt kísérni a fellépésekre, interjúkra. Egy olyan valaki, aki még élvezi is, hogy mellette hírnevet kaphat.
- Így lesz a legjobb! - motyogom inkább magamnak, ugyanis nincs rajtam kívül senki a szobában. Lucy laptopján böngészgetek. Hülyeség lenne tagadni, hogy miért épp az övét használom. Persze, hogy azért, mert meg akartam tudni, hogy van Harry. Lucy pedig rengetek fan oldalon fenn van. Csak fellépek és máris ömlik ide a sok infó a bandáról.
- Khm... - Lucy áll az ajtómban, karba tett kezekkel.
- Én csak.... Az enyém nem akart bekapcsolni és... Te anyával beszélgettél..... Gondoltam áthozom és használom kicsit.... - mentegetőzök és gyorsan lecsukom a laptopot - De már végeztem szóval.... vissza is adom! - odanyújtom neki, ő pedig elveszi, miközben gyanakvóan néz rám. Az asztalomhoz lép, megérinti a laptopom és a képernyő életre kel. Ennél nagyobb bukta nem is lehetne.
- Aha... Úgy látom megjavult! - vigyorog rám mindentudóan.
- Úhh... Igen! Remek! Újraindítottam miközben a tiéd használtam és .... Jajj de jó! Működik! Te egy zseni vagy! - erőltetek vigyort az arcomra. Lucy felnyitja a gépét és mikor az betölt egy pillanat múlva, felém fordítja a képernyőt.
- Ha csak lecsukod, nem kapcsol ki.... - motyogja és mutogat a hatalmas Harry fotóra. Biztos véletlen kattintottam rá amikor bejött. Ahh ez olyan ciki... - De ha csak One Direction-ös böngészést szeretnél, el is kérheted... Odaadom szívesen! - megkönnyebbülök, hogy nem hozza fel a Harry témát.
- Igen én ... Huhh... Kösz, Lucy!

Díj

Nagyon szépen köszönöm Helena Z-nek! 

11 dolog rólam:

1. Folyamatos időhiányban szenvedek! :D
2. Szeretek (szeretnék) sokáig aludni!
3. Hamarosan elköltözöm! :)
4. Új munkahelyem lesz!
5. Amikor ilyen izéket kell írni, mindig gagyiságok jutnak eszembe... Bár általában csak gagyiságok vannak a fejemben...
6. Még csak 6.? Ahh... Szóval... Ha több időm lenne, már valószínűleg véget is ért volna a blog. :D
7. Túl sok ötletem van, kevés időm rájuk.
8. Sokszor a zenékről jut eszembe a következő rész "témája".
9. Azt hiszem utálok magamról írni, mert sosem lesz 11 dolog...
10. Vannak őszhajszálaim... Idegbajt tudok kapni tőlük!!
11. Jééé 11!! Szóval, ez valami nagy dolog legyen... Hmm... Szerelmes vagyok ;)

11 Kérdés és a válaszaim:
 
1. Mi a kedvenc időtöltésed? - Alvás, csavargás, bulizás.
2. Milyen poszterek lógnak a faladon? - Egy poszterem sincs :D
3. Melyik a kedvenc parfümöd? - Egy Gucci illat, de fogalmam sincs, mi a neve.
4. Mi a kedvenc színed? - Passz... Sok a kék és a rózsaszín cuccom.
5. Van beceneved? Ha van mi? - Hori, Ada
6. Szereted a hétfőt? - Az mi? Nem ismerem ;)
7. Macska vagy kutya? - Inkább macska! De van kutyám is :)
8. Fantasy vagy Scifi? - Egyik sem!
9. Hiszel a természetfelettiben? - Nem.
10. Milyen színű a szobád? - Citrom és narancssárga.
11. Kertes vagy panel lakás? - Kertes!

11 kérdésem:

1. Blogot vagy könyvet olvasol inkább?
2. Melyik helyre jutnál el szívesen?
3. Mi a kedvenc évszakod?(és miért)
4. Ha egy híresség lehetnél, ki lennél?(és miért)
5. Mi a hobbid?
6. Milyen színű a szemed, hajad?
7. Ha változtathatnál EGY valamit magadon, mi lenne?(és miért)
8. Mi a kedvenc állatod?
9. Mi a kedvenc ételed?
10. Ki az, akire felnézel?
11. Van olyan személy aki MINDENT tud rólad?

Küldeném a díjat:

1) Jenny
2) Tina



 

29.rész

A karácsonyi nyüzsgés kezd alább hagyni, átveszi a helyét a szilveszter és új év körüli zsongás. Anya ismét az ünnepi menüt próbálja összeállítani. Már természetesnek veszi, hogy Harryt is a családtagok közé sorolja. Próbálok segíteni anyának, de nem igazán vagyok ráhangolódva a témára. Csak céltalanul lapozgatom a receptkönyveket. Anya már felírt magának egy egész oldalas listát, hogy miket akar elkészíteni. Ennyi ételből a fél város jól lakna, és még lehet, hogy maradna is. De mindegy is.
- Anya, ha nem haragszol, felmegyek és pihenek kicsit.
- Persze, menj csak. Minden rendben?
- Igen, csak mostanság hamar elfáradok... - sóhajtom.
- Ez természetes. De messze még április, ki kell tartanod. - mondja mosolyogva és megfogja a kezem.
- Én igyekszem. De már most úgy érzem, hogy egy hatalmas dinnye vagyok... Gurulva közlekedek. - nevetek miközben felállok az asztaltól. Anya csak a fejét rázza, újra a receptekre figyel. A szobámba megyek és az ágyba bújok. Nem vagyok álmos, így internetezni kezdek. Régen léptem már fel a közösségi oldalaimra, úgyhogy most az unalom rávisz. Szinte ijesztő, hogy hányan jelöltek meg, vagy írtak nekem minden félét. Nem nézem meg mindet, mert tényleg nagyon sok van, rámenne egy egész nap, legalább. De a legutóbbi írásokat megnézem. Néhányan cikkeket mutatnak meg nekem. Ahogy látom, mindegyikhez van közöm.

"Benjamin Stick, az üzleti világ egyik kiemelkedő tagja, és exfelesége Amanda hivatalosan is elváltak, erősítette meg lapunknak Mr.Stick ügyvédje. Úgy tudjuk, a válás zökkenő mentesen zajlott, a tárgyaláson viszont mindkét félt az ügyvédjük képviselte. Talán ennyire nem jó már a kapcsolatuk, hogy egy légtérben sem tudnak tartózkodni? Ha ez így van, akkor a születendő gyermekeiknek csak sok sikert és kitartást tudunk kívánni a szülőkhöz!"

"Harry Styles továbbra is az idősebb nőkre hajt? Felröppent a hír, hogy találkozgat egy hölggyel már egy ideje. Néhány, meg nem erősített forrás azt állítja, hogy a nő nem is akárki. Az exférje által vált ismertté, ugyanis nem régen vált el Benjamin Stick, üzletembertől. A One Direction rajongók között gyorsan terjed a pletyka, így egyre nagyobb a felháborodás is. Szemezgettünk néhány Twitter üzenetet:
"Harrynek kezd elmenni az esze. Az még rendben, hogy a nála idősebb nők jönnek be,de úgy tudom jelen esetben gyerekkel jár a csomag!"
"Ezt nem akarom elhinni! Harry, tényleg más gyerekét akarod felnevelni? Nem látod, hogy csak kihasználni akar ez a nő?"
Azért akadt néhány védelmező mondat is a sok rágalmazás között:
"Mondhattok bármit, úgyis az lesz, amit ő/ők akarnak!Ha nekik együtt a jó, akkor mért ne?"
"Harry érettebb,mint a kora.Mért ne vállalhatna be egy gyereket?Ja, furcsa, de mit tehetünk mi? Sok sikert Harry!"
Persze ezek mind csak pletykák, de amint lesz egy biztos forrásunk, értesítünk titeket a legfrissebb hírekről,eseményekről!"

Kezdem úgy érezni, hogy fogy a levegő a szobámban, forog az ágy velem. Ez nem lehet igaz! Mi a franc történik itt? Egyáltalán mit kéne most csináljak? Sóhajok néhányat, hogy lenyugodjak, mert a kisbabáim mozgolódni kezdenek. Biztosan érzik, hogy nyugtalan vagyok. A telefonomért nyúlok és máris tárcsázom Harryt. Az egymást követő búgások csak növelik bennem a feszültséget... Vedd már fel!
- Szia Mandy! Minden rendben?
- Nem! Semmi nincs rendben! - tör ki belőlem hisztérikusan, aztán sóhajtok egy nagyot, talán sikerül lenyugodnom tőle.
- Oké, várj! Próbálj megnyugodni és mondd el mi a baj. Hol vagy most?
- Itthon vagyok... A baj pedig az, hogy velünk van tele az internet! - visítom vékony hangon, mert már a sírás fojtogat.
- Oh... Értem. Mandy, én most az edzőteremben vagyok, de máris elindulok és ... talán 15 perc múlva ott leszek, rendben? Addig csak ... Zárd be az internetet és pihenj! Ne stresszeld magad feleslegesen.
- Feleslegesen? Láttad te, milyen cikkeket küldenek emberek egymásnak? Jó ég, Harry! Fel fogok robbanni!
- Dehogy fogsz! Tedd amit mondtam, oké? Mindjárt ott vagyok! - közben hallom, hogy a háttérzaj megváltozik. Már visszhangzik kissé a hangja, talán egy folyosón lehet.
- Jó... Rendben! Vigyázz magadra! - nyöszörgöm neki.
- Úgy lesz! Sietek! - le is teszi a telefont.
Én viszont nem bírok magammal. Amint kikerül a kezemből a telefon, folytatom az internetezést. Egyre rondábbakat olvasok ... Elég csak beírni a nevemet a keresőbe és több száz találatot dob ki, mind negatív előhanggal. Ezt már nem bírom tovább. Kiengedem a könnyeimet. Még mindig pörgetem a sértő mondatokat, de már nem is olvasom őket. Nem is látok át a könnyfátylamon. Zokogok és már fekszem, a párnát szorongatva. Észre sem veszem amikor Harry bejön. Csak akkor, amikor már óvatosan leül az ágyra. Arrébb teszi a laptopot és a hátamat kezdi simogatni.
- Shhh... Ne sírj, Mandy! Ez mind szarság, ne foglalkozz vele! - jól esik, hogy nyugtatni próbál, de sajnos nem használ. Szaggatottan veszem a levegőt. Rá kell jönnöm, hogy ez már hiszti, nem sírás.
- Mandy! Kérlek... Utálom ha sírsz! Nem tudom elviselni! - a hangja könyörgő, miközben simogat még mindig. Összeszedem magam és ránézek. Az ő szemei is könnyesek. Most már értem, miért utálja ha sírok. Én sem tudnám elviselni, ha szomorú lenne.
- Én csak ... Sajnálom! - suttogom, ő pedig az ölébe húz óvatosan.
- Nincs semmi baj... Csak bújj ide egy kicsit. - a vállára hajtom a fejem és próbálok megnyugodni. Bár így, hogy itt van, sokkal könnyebben megy. Röpke negyed óra és már használható vagyok. Tudok beszélni, lélegezni és el tudom mondani neki, hogy mi borított ki ennyire.
- Nem tudom ezt elviselni Harry! Egy számító dögnek írnak le, mert nekem csak azért kellesz, hogy eltartsd a gyerekeim meg engem! Ez mind hazugság! - most már inkább dühös vagyok, mint szomorú.
- Mandy, ez a média, hisz tudod te is. Ha legalább egy mondat igaz lenne, már lenne értelme... - sóhajtja és a hajába túr - Mi van Bennel? Nem lehet, hogy ő az "ismeretlen forrás" akiről írnak?
- Nem igazán értem, hogy lehetne ő... - pislogok rá értetlenül.
- Nem is tudom... Csak gondoltam, neki sem tesz rosszat, ha felkapják a nevét. Így, vagy úgy, de megjelenik a médiában és akkor ismertebbé válhat, vagy ilyesmi.
- Nem tudom. Nem hiszem, hogy ez rá jellemző lenne.
- Akkor meg csak nekem akar keresztbe tenni, ennyi! - ránt vállat egyszerűen.
- Annyira sajnálom! - sóhajtom letörten - Tönkreteszem a karriered! 
- Ne mondj hülyeségeket! Nem te vagy az első nő, akivel hírbe hoznak. Ebből legalább annyi igaz, hogy tényleg van .... valami... - a mondat végén kissé megakad, elgondolkozik.
- Valami... - ismétlem meg őt és ránézek. Valójában sosem beszéltünk arról, hogy kettőnk között akkor most mi is van. De talán ez így van jól! 
- Harry! Nem találkozhatunk többé! - jelentem ki határozottan,ő pedig úgy elsápad, hogy attól félek, rosszul lesz.

28.rész

 

"Néha vissza kell néznünk, hogy tudjuk, a múltunk tanított meg értékelni a jövőnket."

Ben berobban a nappaliba és az idő megáll, a levegő megfagy. Elhúzódok Harrytől és egy tizedmásodperc alatt felkészítem magam, hogy most rá kell néznem a volt férjemre. Így is teszek, a fejemet felé fordítom és tanúja vagyok a teljes döbbenetének.
- Uhm... Ben!? Hogy kerülsz ide? - megtöröm a csendet és éppen csak, hogy nem visszhangzik a hangom akkora a csend.
- Én ... Hozzád jöttem. - nyögi ki nehézkesen - Ő meg ki? - pillant Harryre, épp amikor felállok. Harry mellém áll és a vállamra teszi a kezét. Mire reagálhatnék Ben kérdésére, a srác már megteszi helyettem.
- Harry Styles! - nyújt felé kezet. Ben egy pillanatig csak bámulja a kinyújtott kezet maga előtt, azután megrázza.
- Ben Stick! - válaszolja homlok ráncolva. Alaposan végig mérik egymást, ezt még egy vak is látja. Úgy érzem valamit tennem kell.
- Huh... Nos... Harry, megvárnál a szobámban, kérlek? Nem sokára én is megyek, csak beszélek Bennel. - de a srác nem mozdul. A szája egy keskeny vonallá alakul és mereven bámul rám. A tekintete pedig szinte ordítja nekem, hogy 'Nem foglak kettesben hagyni vele!' - Kérlek, Harry! - ismétlem meg, mire végre megmozdul. 
- Igen ... Persze! - sóhajt egy nagyot és végül elsétál mellettünk, ahogy a család többi tagja is. Lucy Harry után rohan, anyáék pedig a konyhába mennek. Ez még jól jön, ha véletlen már kellemetlenre vált a beszélgetésünk.
- Azt hittem a telefonban már világos voltam, Ben! Minek jöttél ide? Miért épp ma? - sóhajtom és a hajamba túrok zavaromban.
- Látni akartalak és ... Sejtettem, hogy csak kibúvót keresel. Nem gondoltam, hogy ... Nos, hogy van valakid... - nyögi ki nehézkesen a mondat végét.
- Szóval ha neked van valakid, az nem jelenti, hogy én is kellek valakinek? - háborgok.
- Nem így értettem ... Én csak egyszerűen nem számítottam rá. Nyugodj meg!
- Nem akarok megnyugodni, Ben! Ide sem kellett volna gyere! Tönkre teszed a napot. Az életemet! Igen, elcseszed az egész életemet! - kiabálom hevesen.
- Én teszem tönkre? Hányszor próbáltam már rendbe hozni a dolgainkat? Hívogattalak, de te fel sem vetted! Most is eljöttem, és erre mi fogad? Te meg a kis ... takony képű csávód! - kiabál már ő is.
- Ne merd így nevezni őt, megértetted? Ezerszer különb ember ő, mint te! Neki a kisujjában több emberség van, mint neked az egész testedben! 
- Ugyan, kérlek! Mit tudhat ez a kis takony? Egyáltalán nagy korú már? Ezt nem gondoltam volna, hogy egy kölyökkel kezdesz, Amy! - itt betelt a pohár. Felpofoztam őt, minden dühömet beleadva ebbe az egy ütésbe.
- Ebből elég! - csattan fel anyám hangja a szobában. Mind a ketten odapillantunk. Ő és apa az ajtóban állnak.
- Ben, ideje, hogy elmenj! - jegyzi meg apa nyugodt, de ellenkezést nem tűrő hangon. Ben fújtat egyet és kitrappol. Se szia, se pá! Na nem mintha annyira vártam volna. Apa becsukja utána a bejárati ajtót és én a kanapéra rogyok, egy nagyot sóhajtok.
- Minek jött ide? - kérdem remegő hangon. Anya mellém ül és átölel, próbál vigasztalni.
- Nyugodj meg, már vége van. Elment már. - suttogja és simogatja a hátamat, én pedig csendesen sírok a vállára. Lábdobogás zaját hallom és mire az ajtóba nézek, már Harry viharzik be a nappaliba. Olyan sebességgel érkezik, hogy alig tud előttem megállni, a lábam elé térdel és kezeibe veszi az arcom.
- Mandy, ne sírj! Bántott téged? - kérdezi halkan. Megrázom a fejem, ő pedig letörli a könnyeimet. Anyáék újra kivonulnak a szobából, Harry pedig mellém ül. Most ő próbál nyugtatni.
- Nem kellett volna, hogy ide jöjjön! Soha nem fog békén hagyni engem? Nem akarom többet látni! - zokogom szinte fájdalmasan. Harry pólóját gyűröm és áztatom hosszú percekig.

***
- A te forrócsokid jobb! Mi a titok?
- Semmi. Az, hogy az enyém! - kuncogok és visszaveszem Harrytől a bögrémet.
- Akkor nekem kell a tiéd.
- Ott a sajátod. Ugyan olyan a kettő!
- Akkor is, a tiéd finomabb. - duzzog és kortyolja a sajátját. 
- Egy nagy gyerek vagy, Styles. - vigyorgok és szürcsölöm a bögrém tartalmát. Az ágyamon ülünk, kinyitottuk az ajándékainkat, felvettem a hatalmasnál is nagyobb karácsonyi pulcsimat, amit anyáéktól kaptam. Egy nagy pingvin, meg két kicsi van rajta. Harry kapott tőlem egy sálat. Mostanában feltűnt, hogy ilyeneket hord. Néha a nyakába teszi, néha a fejére. Szerintem egész jól áll neki. Mondjuk, néha már olyan kinézete van, mint nekem hajmosás után, törülközővel a fejemen.
- Uh, nézd Mandy! - pattan fel Harry, én meg majdnem hátra esek.
- Mi a franc? Harry, nyugodj le, nincs több kakaó! Felpörögsz tőle!
- Mi van? - fordul felém az ablakból, értetlen arcot vágva.
- Jól hallottad! - morgolódom.
- Jajj ne már! Szeretem a kakaót ... De most kit érdekel a kakaó? Gyere ide! Nézd!
- Harry, ha azzal jössz, hogy ott megy a mikulás a szánjával, nem fogom elhinni. Sajnálom! - sóhajtok egy nagyot és forgatom a szemem.
- Ne már, Mandy! Komolyan? Nem vagyok hülye... A mikulás már tegnap itt volt! - most ő forgatja a szemét. Ettől a mondatától nevetnem kell. - Nem is érdekel a hülye mikulás, gyere már és nézz ki!
Nagy sóhaj hagyja el a számat, utána leteszem a bögrémet és nehézkesen felállok az ágyról. Odatotyogok az ablak elé és máris megértem, mi volt ennyire fontos.
- Havazik! - suttogjuk egyszerre. Percekig csak állok az ablakban és nézem a lehulló pelyheket. Aztán észbe kapok és rájövök, hogy nem vagyok egyedül. Harryre nézek, akit nem kötnek le annyira a hópihék, mint engem. Inkább engem bámul amitől kissé zavarba is jövök.
- Mi az? Mit nézel? - kérdezem halkan, óvatos mosollyal.
- Én csak ... Szeretném átadni az ajándékodat... És próbálom kitalálni, hogy hogyan...
- Hogy hogyan? Hát ... Kezdjük ott, hogy nem is kellett volna vegyél nekem valamit. De ha már vettél akkor... Szerintem csak add ide, kinyitom, ujjongok és aztán túl is vagy rajta. Oké? 
- Hát... Bízom benne, hogy örülsz majd. - motyogja és a székhez sétál ahol a táskája rejtőzik. Egy kis dobozt vesz elő. Hatalmas masnival átkötve. - Boldog Karácsonyt, Mandy!
- Köszönöm Harry! - vigyorgok szélesen és már tépem is a csomagolást. Annyira koncentrálok, hogy a nyelvem is kidugom a fogam között. A csomagolás lekerült és a kezemben tartok egy ... Férfi parfümöt? Kissé zavartan nézek Harryre. Bizonyára viccesen nézhetek ki, mert elneveti magát.
- Ez az én illatom. - jegyzi meg, de ettől még jobban összezavarodok.
- Aaaahaaa.... 
- Nem érted, ugye? - kuncog.
- Nem. Egyáltalán nem. Segítenél? - újra a táskájához megy és elővesz egy kis üveget. Amikor megmutatja, rájövök, hogy az az én parfümöm.
- Na neeee!!!! Harry! - mosolygok - Neked megvan az én illatom...
- ... Neked meg az enyém! - fejezi be a mondatom.
- Köszönöm Harry! Ez nagyon figyelmes! - mosolygok és arcon puszilom. Mikor újra ránézek, lebiggyesztett szájjal néz rám. - Most mi a baj? Tényleg tetszik... Ötletes! Megbántottalak? - hadarom pánikolva.
- Csak egy puszi jár érte?
- Mégis mi kellene más? - pimaszkodok, most már mosolyogva.
- Reménykedtem egy csókban ... - mondja halkabban.
- Óh, na ne! Komolyan? Esetleg fagyöngyöt ne hozzak? - égnek emelem a szemem. 
- Máris hozom! - emeli fel az ujját és a táskájában kutat. Ez a pasi eszméletlen! Szerencsére nincs nála fagyöngy. Az már tényleg sokkoló lett volna. - Sajnos az pont otthon maradt. - magyarázza teljes átéléssel.
- Ez elég szomorú. Akkor azt hiszem várnod kell jövő karácsonyig...
- Tessék? Na azt már nem! - mosolyog és egész közel jön, egyik kezével átkarolja a derekam, a másikkal az arcomat fogja - Szabad? - kérdezi egész halkan. Bólintok és ő azonnal meg is csókol. Életem harmadik csókja ezzel a pasival, szintén olyan jó, mint az első, ha nem jobb. Ráadásul karácsonykor, az én szobámban. Elképzelni sem tudok jobbat.
- Boldog Karácsony ... - motyogja mosolyogva és átölel.
- Igen. Ez elég boldog. - mosolygok és hozzá bújok.
-Jajj! Majdnem elfelejtettem! - a zsebében matat és a telefonját veszi elő. Azonnal tárcsáz is. Csak meglepve nézem, visszaülök az ágyra és kakaózok tovább.
- Louis! Haver! Boldog Szülinapot és Boldog Karácsonyt! - óh, de édes! Megfigyeltem már párszor, hogyha a bandatagokkal beszél, kicsit más lesz a stílusa. Mintha csak a testvéreivel telefonálna. Teljesen ellazultan beszél velük.

27.rész

"Az idő begyógyítja a sebeket, de nem végez plasztikai műtétet."

Elvarázsoltan, kábultan tartunk hazafelé az orvostól, egy kisebb vitát követően, ami Harry és a doktornő között zajlott. Ugyanis a doki szerint fel kellene szednem néhány kilót, mert ahogy ő fogalmazott "vészesen sovány" vagyok. Persze Harry hősiesen közölte, hogy oda fog figyelni, hogy mennyit eszek, és hogy miket. Azért szerintem egyiknek sincs igaza ... Na mindegy, a vita végül is abból lett, hogy a doktornő étrendet akart nekem összeállítani, időpontokkal, amire Harry közölte vele, hogy tisztában vagyunk az étkezés alapjaival, ahogy azzal is, hogy mik azok az ételek, amikkel esetleg felszedhetek néhány kilót. Azt hiszem biztosan kijelenthetem, hogy Harry többet nem kísér el, és ezzel együtt senki nem fog még egyszer eljönni velem. Ugyanis az orvos a vége felé már úgy nézett Harryre, hogy attól tartottam, felrobban az az alacsony kis középkorú nő. Nem lepődtem volna meg, ha gőzölni kezd a füle...

- Semmi értelme nem volt ennek Harry... - közlöm vele nyugodt hangon, amikor úgy gondolom, hogy ő is nyugodt.
- Dehogynem! Ki akart oktatni, hogy mikor mit egyél!
- Mert neki ez a dolga! - próbálok bosszúsnak hangzani, de alig bírom visszafogni a mosolyomat. Olyan kis harcias kedvében van.
- Neki az a dolga, hogy megvizsgáljon, nem az hogy megmondja mit egyél és hogy mikor!
- Harry. - sóhajtom a nevét és a lábára teszem a kezem, hogy megnyugodjon - Aranyos vagy, hogy segíteni akarsz, de ugye nem gondoltad komolyan amit mondtál ott? Nem leszel mindig velem, és nem fogod nézni, hogy mikor, mit és mennyit eszek.
-Ó dehogynem! Mandy, én nem vicceltem! Amikor lehet, ott leszek, bizony, és odafigyelek rád! Mert ahogy látom, te nem teszed ezt ... A kezembe kell vennem az irányítást.
- Idegesítő vagy, Styles! - csattanok fel és forgatom a szemem.
- Attól, hogy a családnevemen szólítasz, még nem leszel ijesztőbb. - kuncog és a combján pihenő kezemre teszi az egyik kezét. Ettől nekem is mosolyognom kell. Ez után csak csendben ülünk és elgondolkodva bámulok ki. Remélem ő azért a vezetésre figyel.


2013. Karácsony

Ez a csomagolás kikészített. De szerencsére végeztem vele. Remélem mindenki örül majd az ajándékának. Nem mondom, hogy tökéletesek, vagy telitalálatok, de igyekeztem. Az ajándékokat elpakolom a szekrényem aljába és nekilátok takarítani a szobámat. A telefonom pedig szüntelenül csörög, de nincs kedvem felvenni. Egy sóhajjal nyugtázom, hogy újra meg újra csörög.
- Nem akarok beszélni veled Ben! - morgom magam elé és hallgatom tovább a csengőhangom. De csak nem adja fel. Jesszus, még így is képes bosszantani. - Igen? - szólok bele hivatalos hangon.
- Amanda ... Jó hallani a hangod. - mondja kedvesen, de erre csak a szemem forgatom. - Már kerestelek néhányszor. Talán rosszkor hívlak?
- Éppen takarítok, Ben. Mit akarsz?
- Csak ... Érdekelt, hogy esetleg ráérsz-e ma...
- Tessék?
- Van egy szabad perced ma?
- Nem tudom ... Miért érdekel?
- Szeretnélek látni. - hirtelen ideges leszek és leseggelek az ágyra. Erre mégis mit kellene válaszolnom?
- Minek?
- Mióta elköltöztél, nem láttalak. Azt sem tudom mi van veled. Tudom, hogy hibáztam, azt is, hogy már nem lesz semmi a régi ... De talán megpróbálhatnánk elhagyni a vitát és barátok lenni ... Vagy valami olyasmik...
- Ben ... Komolyan beszélsz? - kérdezem halkan.
- A legkomolyabban Amanda ...Hiányzol! - sóhajtja. Lehunyom a szemem és igyekszem nem könnyezni. Nem dőlhetek be neki.
- Nem hiszem, hogy ez működne, Ben ... Már az is nagy dolog, hogy épp nem ordibálunk egymással ... Maradhatna ez így is, nem?
- Nekem ez nem elég. Komolyan mondtam, hiányzol. - sóhajtok egy nagyot és a homlokomat masszírozom.
- Még át kell gondolnom... És ma van karácsony, sok a dolgom. Segítek anyának, meg ilyesmi ... Halasszuk ezt el.
- Rendben, ahogy akarod ... Boldog Karácsonyt, Amy!
- Neked is, Ben!

Ez elég kellemetlen volt. Legalábbis nekem. Szerencsére hamar túl teszem magam ezen és folytatom a pakolást. Délután már a családi ebéd után is feltakarítottunk és most a család együtt nyújtózik a tévé előtt, az elmaradhatatlan és unalmas karácsonyi filmeket nézzük, de közben valaki csenget.
- Várunk valakit? - fordulok a szüleim felé. Anya csak elmosolyodik, de megrázza a fejét. - Akkor ki jön ide karácsonykor? - morgolódok és megyek, hogy ajtót nyissak.
- Ho-ho-ho! - vigyorog rám Harry az ajtóból - Boldog Karácsonyt, Mandy!
- Oh, jézusom, Harry! - vigyorgok és beengedem. Becsukom az ajtót és a nyakába ugrok - Boldog Karácsonyt! - ujjongok kislányosan, ő pedig csak kuncog rajtam.
- Ezek szerint nem haragszol, hogy bejelentés nélkül jöttem. - mondja mosolyogva.
- Örülök, hogy itt vagy! - egy puszit nyomok az arcára, aztán hagyom, hogy levesse a kabátját és csizmáját. - Család, nézzétek ki látogatott meg minket! - sétálok a nappaliba Harry kezét fogva, széles vigyorral. Mindenki kedveli Harryt, így mosolyogva köszönnek neki aztán egy kis beszélgetés után már ő is tévézik velünk. Mellettem ül, az egyik lábam átnyújtom az övén, a fejem a vállán van és úgy próbálok nem belehalni az unalomba. Ellenben ő remekül elszórakozik a hajam piszkálásával. Ebből is látszik, milyen remek karácsonyi műsorok mennek. Talán egy óra sem telik el, újra megszólal a csengő. Sóhajtok egy nagyot és a többiekre nézek.
- Gyerünk, nyissátok ki! Az én vendégem már ideért. - mosolygok és felpillantok Harryre. Visszamosolyog rám és az egyik ujjával megböki az orrom, ami miatt kuncogni kezdek és elbújok a mellkasához. Eközben Lucy már az ajtóhoz csoszog és beengedi a látogatót, bárki is legyen az. Nem is nagyon érdekel, mert most minden figyelmem Harry-é. De a mosolyom egyből lehevervad, amint meghallom a kísértetiesen ismerős hangot.
- Szia Lucy! Amanda itthon van, ugye? - jajj ne ... ne ne ne... Csak ő ne, és ne épp most! Kérlek Istenem, ezt nem teheted velem.
- Öhm ... Hello Ben! Igen, ő itthon van, de most ... - félbeszakítja őt, nem tudja befejezni.
- Remek! Merre van? A nappaliban? - hallom, ahogy a hangja egyre közelebb ér. Még mindig Harry mellkasához vagyok elbújva. Érzem, ahogy a légzése és a testtartása megváltozik. Talán már ő is tudja, hogy mi következik.

26.rész

 

“A legnagyobb dicsőség nem az, hogy soha nem vallunk kudarcot, hanem hogy minden bukás után képesek vagyunk felemelkedni.”

- Azt hiszem indulnunk kellene az orvoshoz, Mandy.
- Óh, igazad van. Akkor öhm ... gondolod, hogy nem baj, ha a te ingedben megyek? - belenézek újra a tükörbe, ő pedig megjelenik mögöttem mosolyogva.
- Szerintem remekül áll. Nincs vele semmi gond. A blúzod amúgy sem száradt még meg. - egy vállrántással elfogadom, hogy ma férfi ingben megyek utcára. Kifelé indulok a szobájából, de valamin megakad a szemem. A másik oldalon lévő éjjeliszekrényen. Megállok, így Harry is megtorpan mögöttem és próbálja kitalálni, hogy mit nézek.
- Az meg mi? - mutatok a kis üvegre. Harry arca vörösbe borul, a tarkójához kap zavarában.
- Az ... Uhm ... Nos az,tudod ... A te parfümöd. Amit a turnébuszon vágtál hozzám. - nevetésben török ki. Azt hiszem kicsit azért, ahogy reagált erre a helyzetre, kicsit a történtek emléke miatt, meg talán azért is, mert annyira édes, hogy ennyire zavarba jött.
- Komolyan megtartottad? Én már el is felejtettem.
- Én nem. Mindig eszembe jutottál róla, ha hosszabb ideig nem beszéltünk, vagy nem láttalak.
- Óh... Ugye tudod, hogy ez akár beteges is lehetne?
- Még szerencse, hogy orvoshoz megyünk! - viccelődik, de én csak a szememet forgatom és megyek a parfüm felé. Ha már itt van, és az enyém, akkor használom is. Befújom magam aztán megyek tovább a dolgomra. Harry meg szaporán szimatol mögöttem. 
- Ha nem hagyod abba, komolyan ki kell vizsgáltassuk a fejed! 

***

Harryvel hamar a rendelőhöz értünk. Bátran ki merem jelenteni, hogy ő idegesebb, mint én.
- Hé nagyfiú! Minden oké? - mosolygok rá kedvesen. Talán sikerül megnyugtatnom.
- Igen, persze... Csak kicsit izgulok. Ugye ez egy olyan cucc, amikor láthatjuk a babákat!? Meg halljuk a szívverésüket meg ilyesmi...
- Igen, ez olyan cucc. - kuncogok és leülök a váróban. Nem sokat kell várnunk, máris én kerülök sorra. Számomra nem újdonság sem a hely, sem a vizsgálat. Persze ez nem jelenti azt, hogy én nem vagyok izgatott, csak én nem először járok már itt, mint Harry.
A doktornő szeme felragyog, amikor megpillantja, hogy hónapok múltán kísérővel érkeztem.
- Üdvözlöm Amy! Örülök, hogy újra látom. Hogy érzi magát? - bombáz a kérdéseivel, lelkesebben, mint valaha.
- Üdv doki! Köszönöm, remekül megvagyok. Ugye nem gond, ha ... - de nem tudom végig mondani a kérdésemet, a szavamba vág, és már le is támadja szegény srácot.
- Mr.Stick! Végre, hogy találkozunk. Azt hittem, hogy a 9 hónap alatt egyszer sem fogom látni Önt! Már komolyan kezdtem rossz véleménnyel lenni magáról. De ne aggódjon, ezzel szerzett egy jó pontot magának. Tisztában vagyok vele, hogy elfoglalt, sűrű napirendekkel, de a gyerekeiről van szó. Amelyik pillanat elszalad, az nem tér vissza. Nem tudja újratárgyalni, hogy talán jelen lehessen. Sajnálom, tudom, hogy kissé kemény vagyok, de ez az igazság. Amynek most sok támogatásra van szüksége és .... - épp itt az ideje, hogy most én szakítsam félbe a dokit.
- Elnézést, hogy közbeszólok, de ő nem Mr.Stick! - a hangom határozottan cseng, a név kiejtésénél igyekszem nem rosszul lenni.
- Óh! Valóban? Elnézést kérek! Mind a kettejüktől. Szégyenlem, hogy így lerohantam, uram!
- Nem történt semmi. Egyébként, Harry Styles vagyok! - a tőle megszokott kedvességgel mutatkozik be, kezet nyújt a nőnek, aki kissé még megzavarodva, de elfogadja és már túl is vagyunk ezen a kellemetlen pillanaton.
- Csak azt akartam kérdezni, hogy probléma-e, ha Harry itt marad a vizsgálat alatt. Szeretné látni a piciket. - az utolsó mondatnál Harryre pillantok és akaratlanul is elmosolyodok. Nagyjából semmi köze a gyerekeimhez, mégis előbb látja őket, mint az apjuk. Önszántából! Nem kellett könyörögni, fenyegetőzni, hogy velem jöjjön. Benjaminnál biztosan alkalmazni kellett volna valamelyik opciót.
- Dehogy probléma, sőt! Hatalmas öröm! - ujjong az orvos és már készíti is a dolgokat, én pedig most jövök rá, mennyire praktikus, hogy egy gombos inget adott Harry. A mell alatti részéig kigombolom, két oldalra húzom az inget és előbukkan a kerek poci. Harry mosolyogva szuggerálja. Ha a fejébe látnék, most biztosan azt látnám, ahogy találgatja, hova fér a két gyerek. De komolyan, lássuk be, Harry néha elég pihent aggyal gondolkodik. Felfekszem a vizsgálóasztalra, az orvos a hasamra nyomja a kissé kellemetlenül hideg, kékes színű gélt, amitől felszisszenek. Harry szeme aggódva villan az én szemem felé. Egy lágy mosollyal próbálom a tudtára adni, hogy semmi bajom. A kezei óvatos mozdulatokkal megtalálják az én egyik kezemet. A hatalmas mancsában az én törpe ujjaim és tenyerem elveszni látszanak. A kezei kellemesen melegek, a hideg gél után jól esik. A gép életre kel, a monitor előttünk mindaddig fekete marad, amíg a doki nem bütyköl rajta valamit, aztán a hasamhoz érinti a gépet és a hihetetlen gyors szívverések zaja tölti be a csendet a szobában. A monitor sem fekete már, fehér, kissé mosódott képet kapunk az én apróságaimról. Elbűvölve nézzük mind őket. Az orvos magyarázni kezdi, hogy melyik a fejük, a kezeik, lábaik... Azt is elmondja, hogy véleménye szerint melyik a fiam, és melyik a lányom. Bármennyire is szeretnék rá figyelni, Harry egyre erősebben fogja a kezem, ezért rá figyelek. Mosolyogva bámulja a monitort, könnyektől csillognak a szemei. Nem minden nap láthatsz így egy férfit. Talán észreveszi, hogy figyelem őt, rám néz és pislog párat, így a könnyei legördülnek az arcán. Már olyan szélesen vigyorgok, hogy zsibbad a szám, de nem tudom abbahagyni. Talán az életem mégsem siklott ki? Van még remény?

25.rész

"Átkaroltuk egymást és megesett az első csók. Marcipán és méz! Együtt nem értek föl ahhoz az édességhez! A tejszínhab a fagylalt tetején sem oly selymes és jóízű, mint az Ő ajkai voltak! Megtudtam, milyen tűzzel csókolni, milyen emelkedni újra a felszíntől... milyen vággyal, félelemmel, tisztelettel, rajongással, szeretettel, féltéssel... szerelemmel csókolni!"

- Kérsz valamit inni? Bocs, nem sokszor van vendégem ... Szóval van itt egy kis gyümölcslé, meg tudok adni teát is, ha azt szeretnél... - mondja miközben a konyhába sétál. A kanapén ülve követem a szememmel, felé fordulok és nem érdekel ha észreveszi, hogy bámulom.
- A gyümölcslé jó lesz. - válaszolom mosolyogva és ő előveszi a dobozos üdítőt. Azután úgy áll ott, mint aki el van tévedve. Ennek meg mi baja? ... Aztán rájöttem. Poharat keres. De végül megtalálja és egy csinos, szivecskés pohárba tölt nekem narancslevet és odahozza. - Köszi!
- Mást nem hiszem, hogy tudok adni ... Be kellene már vásárolnom. - mondja elgondolkodva.
- Amíg én orvosnál leszek, megteheted. Mit szólsz?
- Nem! Veled akarok lenni! - vágja rá hevesen, amitől kicsit összerezzenek. A naracslé pedig a blúzomra cseppen. - Óh sajnálom! Nem akartalak megijeszteni! Hozok egy törlőt! - ismét a konyhába vágtat, most jobban feltalálja magát. Nem nagy dolog, csak egy kis pötty az egyik mellemnél. Próbálom visszafogni a kuncogásom. Annyira felpörgött, hogy ezen a pár méteren kétszer is elejti a törlőt. Amikor odalép elém, én csak nagy szemekkel nézek fel rá. Most mit fog tenni? Elkezdi törölgetni a pöttyemet? Kicsit meghajolva néz le rám, néhány tincse az arca elé lóg, aztán egy kis mosoly jelenik meg a száján és letérdel elém. A szememmel követem minden mozdulatát.Óvatosan felém nyúl és a blúz aljánál benyúl. Olyan lassan teszi, óvatosan, hogy a légzésem egy pillanatra megáll, amikor érzem az érintését a hasamon. Az ujjai elindulnak felfelé, a folt irányába, és nem tudom, hogy direkt, vagy csak véletlen, de végig cirógatja a bőrömet amitől a légzésem már betegesen felgyorsul és úgy érzem ki is pirulok rendesen. A mosolya szélesebb lesz és már bátrabban halad felfelé. Aztán a bordáim tájékán megáll és meredten bámul a szemembe. Bólintok egy nagyon kicsit, hogy folytassa. Végül a keze a mellem felett lebeg, még véletlen sem érintve engem. Óvatosan nyomkodja ki a narancspöttyet a törlőruhába.
- Ne dörzsöld ... Akkor nem fog kijönni! - suttogom halkan, de közben még mindig csodálva nézem őt. Ahogy koncentrál és kidugja a nyelvét. A hangom hallatán felpillant és a szemei csillognak. Mosolyogva bólint és újra a tisztításra figyel.
- Rendben ... Azt hiszem kész. De ezt le kell venned!
- Tessék...? - a hangom visszatér, már igazán jól hallható. Talán még hangosabb is a kelleténél.
- Ki kell mosni, mert beleszárad.
- Bocsi Harry, de pont nem hoztam váltás pólót az esetleges narancsfoltok ellen.
- Bocsi Mandy, de pont tudok adni neked egy másikat amíg ez megszárad. - válaszol kuncogva.
- Oh ... Oké, ha ragaszkodsz hozzá. - nem is kellett többet mondanom. A szobába ment és én komótosan követtem. Mire beértem ő már nyakig a szekrényében volt.
- Ez lesz az ... Ez jó lesz! - a kezembe nyom egy kockás inget, sötét és piros színekkel.
- Hű ... Gondolod, hogy ez rám fog jönni?
- Jó lesz, meglátod! Vedd fel! - kacsint és kimegy, becsukja az ajtót én meg csak bámulom az inget. Aztán az orromhoz emelem és megszagolom. Igen, olyan illata van, mint neki. Mosolyogva teszem az ágyra és kibújok a saját ruhámból, hogy felvehessem az övét. Igaza volt, pont jó rám, kényelmesen elférek benne. Ráadásul még jól is áll. Találok egy tükröt a szobában és megnézem magam. Az arcom rózsaszínes, a szemem csillog. Jajj ne, ezt ha akarom sem tudom elrejteni előtte. Kopogtat néhányat az ajtón.
- Készen vagy?
- Igen, bejöhetsz! - kitárja az ajtót és vigyorogva néz - Tökéletes. Jól áll neked a cuccom! - ettől csak még jobban elpirulok.
- Köszi! Akkor ezt most kimosnám. Merre is van a fürdő? - felveszem az ágyról a blúzom és kifelé indulok, de ő a vállamnál megállít. - Mi az?
- Arra van! - mutat egy ajtóra a szobában.
- Óh ... remek! Akkor megyek ... - motyogom és besétálok. Nem gondoltam, hogy jönne utánam, de tévedtem.
- Add csak ide, tegyük be a gépbe.
- Ezt kézzel is könnyen ki lehet szedni! Nem szükséges a mosógép.
- De én szeretném! - nyafog és megfogja a blúzom, mire én erősebben szorítom.
- Harry, ez felesleges...
- Add ide, Mandy!
- Nem, nem adom! Itt a mosdóban könnyen ki lehet sze.......- a szája az én számra tapad és hirtelen már nem is érdekel a felsőm. Elengedem és a nyaka köré fonom a kezem. Olyan puha ajkai vannak, mint a pillecukor. A hosszú puszi után egyszerre döntünk úgy, hogy tovább kell ezt vinni. Együtt nyitjuk szét az ajkainkat és az ő nyelve megelőz, ahogy a számba csúszik és lassú körözésbe kezd az enyémmel. Hihetetlen jó érzés! Oké, igaz, hogy nem sok sráccal csókolóztam még, de biztos vagyok benne, hogy ő ebben a legjobb! A derekamnál fogva közelebb húz magához és ott tart. Nem igazán tudom mennyi ideig is tart ez a csók, de olyan érzés, mintha egy másik dimenzióba kerülnék. Tökéletes, erre nincs más szó! Amikor a csókunk véget ér, nem nyitom ki a szemem. Egy pillanattal később érzem a homlokát az enyémen. Nem beszélünk, csak állunk összeölelkezve, egymás levegőjét szívjuk és próbálunk normálisan lélegezni.
- Szóval én győztem ... Mosógépbe vele! - suttogja pimasz mosollyal. Paradicsom vörös fejjel állok a karjaiban és minden porcikám visít, hogy "MÉG MÉG MÉG! Többet ebből! Többet belőled!" De csak bólintok egy aprót és lehajtom a fejem. A blúzom időközben a padlón végezte. Harry fürgén a mosógépébe gyömöszöli és berögzült mozdulatokkal elindítja a mosást. Én meg csak állok ott, mint akit elvarázsoltak és nézem őt. Basszus az előbb csókolóztunk, én meg lefagytam mint egy idióta.
- Gyere, menjünk vissza a szobába. - megfogja a kezem és bevezet a hálóba, de én még mindig nem tudok a szemébe nézni. Szégyenlős lettem. Az ágyra ülünk és ő szorosan mellém helyezkedik, miközben még mindig fogja a kezemet.
- Minden rendben? - kérdezi, de én csak bólogatok és a lábaimat nézem. - Elment a hangod? - kuncog és kicsit lehajol, hogy lássa az arcom, de én elfordítom a fejem. Már így is teljesen vörös vagyok.
- Akkor azt hiszem meg kellene vizsgáljam, hogy minden oké-e ... - az államnál fogva maga felé fordít és újra megcsókol. Megint olyan lassan, érzékien és én újra elveszek ebben a fantasztikus érzésben.
- Szerintem minden jó ... Próbáld csak meg! Beszélj, mondj valamit! - bíztat mosolyogva. Megrázom a fejem. Nem hiszem, hogy a nyekergésen kívül bármire képes lennék most. - Gyerünk Mandy! Mondanod kell valamit ... Legalább azt, hogy jó volt-e!? - a szemébe nézek és látom rajta, hogy a mosoly mögött aggodalom is bújkál. De ha nem lett volna jó, nem hagytam volna neki ezt ... Kétszer! Nem igaz? Nagyon óvatos mosoly jelenik meg a számon.
- Kapok még ... ? - suttogom és a szemébe bámulok. Egy pillanatra olyan lesz, mint akinek könnyezni kezd a szeme, aztán pislog néhányat és hatalmasat vigyorog.
- Amennyit csak akarsz! - valóban így van, mert már újra egymás száján lógunk és én is egyre bátrabb leszek. A tarkójánál a hajába túrok, kicsit megcirógatva a fejbőrét, aminek az a hatása, hogy egy mélyet morog.

24.rész

"A nyári szerelmek mindig véget érnek. Ez íratlan szabály volt. Mint egyes növények vagy rovarok, akik nem tudják túlélni azt az évszakot. Azt gondoltam, hogy mi mások vagyunk. Mások is voltunk, de nem úgy, ahogy én gondoltam. Őszintén hittem benne, hogy soha nem fogjuk elengedni egymást."

Harry úgy száguld át velem a plázán, hogy az már irígylésre méltó. Mekkora szerencsém van, hogy ez a pasi mindig akkor van ott, amikor nagy szükségem van rá. Épp csak kiérünk a parkolóba, amikor a legrosszabb rémálmom válik valóra.
- AMY! - kiabál utánam az a személy, akit soha nem akarok látni többet. Megfeszülök és Harryre pillantok. Tudom, hogy ő is hallotta, hogy megszólított, de nem törődök vele és így ő sem. Csak megyünk tovább céltudatosan a kocsihoz. - AMANDA VÁRJ MEG! - egy pillanatra elborul az agyam és a lábam gyökeret ver a betonba. Hevesen megfordulok, kiszakítva a kezemet Harry fogásából és a legmérgesebben nézek Ben felé, aki kocog utánunk.
- Mi a frászt akarsz? Nem tettél tönkre épp eléggé? Nincs szükségem, hogy még többet árts!
- Miről beszélsz? Jól vagy? Sírtál? - az arca aggódóra vált, de ez engem nem téveszt meg.
- Mit akarsz? Miért ordítozol utánam?
- Csak megláttalak ... - mondja és közben alaposan végig néz Harryn, aki feltételezem a hátam mögött áll. A szabad kezét, amivel nem fog semmit, a vállamra teszi és finoman megszorítja. Talán nem is sejti, hogy ezzel a kis érintéssel mekkora erőt ad nekem.
- És? - sürgetem Bent. A lábammal türelmetlen dobolásba kezdek és egy hirtelen ötlettől vezérelve Harry kezére teszem az enyémet, a vállamon. Ben szeme egyből odavillan, ahogy számítottam rá.
- Csak ... Csak tudni akartam, hogy ... hogy jól vagy-e. - dadogja döbbenten és a kezünket nézi.
- Remekül! Az életem csak jobb lett nélküled! - mosolygok édesen rá és hátralépek egyet, Harry mellkasának ütközve. Csak remélni tudom, hogy benne van a kis alattomos játékomban. Abból ítélve, hogy összefűzi az ujjainkat és az arcát a halántékomhoz érinti, úgy gondolom, hogy igen, részt vesz a csúnya és gonosz kis tervemben.
- Igen, azt látom! - csattan fel dühösen Ben, mire a szemöldököm az égnek emelem.
- Valami gond van? Óh, elnézést, én nem vagyok olyan érzéketlen, mint egyesek. Bemutatom neked Harryt! Ő aranyozza be az életem. 
- Harry vagyok, Mandy pasija! - szólal meg a hátam mögött. A mellkasa rezegni kezd a hátamon, ahogy beszél. Kellemes érzés. Elmosolyodom, mert valóban tetszik ezt hallani, és ettől csak még hitelesebb ez a kis színjáték. Ben feje elvörösödik és látom, hogy mindjárt felrobban. Ennek meg mi baja?
- Szóval őt használod fel, hogy pótoljon engem?
- Tessék? A lehető legrosszabb értélemben mondom neked, hogy te pótolhatatlan vagy! Egy óriási hiba az életemben, Ben!
- Valóban? Mégis az én gyerekeimet várod, nem ezét a kis taknyosét! - ez épp elég is ahhoz, hogy beteljen az a bizonyos pohár! A kezem meglendült és csattant egy hatalmasat Ben arcán. Fájdalmas képpel tántorodik egy lépést hátra, döbbenten néz rám, míg én dühösen fújtatok, Harry meg még inkább magához húz, talán hogy ne rohanjam le ezt a barmot.
- Százszor jobb apa lesz, mint te valaha is! Nem bánom, hogy így alakult, mert tudom, hogy nála jó helyünk lesz, a gyerekeimnek és nekem is! Ő legalább szeret minket! - kiabálom az arcába aztán Harryre nézek. Hatalmas szemekkel néz, talán nem látott még ennyire mérgesnek. - Menjünk Harry! Végeztem!

***

A kocsiban olyan nagy a csend, hogy már nem bírom tovább. Mondania kell valamit. Vagy nekem kéne. De mit? Bocs, hogy az álpasimnak hívtalak az exférjem előtt? Ez elég béna duma. Sóhajtok egy nagyot és felé fordulok.
- Sajnálom... - motyogom halkan.
- Mit? - ez a rövid szó olyan durván hagyja el a száját, hogy összerezzenek. Megbántottam?
- Hogy belerángattalak ebbe az egészbe.
- Én voltam a hülye, hogy hagytam! - mordul fel és a szemem szúrni kezd a könnyektől. Basszus, nem veszthetem el az egyetlen embert akit magam mellett akarok tudni. Mit kéne csináljak?
- Ha akarod, jóvá teszem. Ígérem!
- Valóban? Mégis hogyan lehet ezt helyrehozni? A férjed azt hiszi, hogy az vagyok, ami valójában nem is! - a szavai olyan durvák, hogy fájnak. Lehajtom a fejem és igyekszem nem elbőgni magam. Megint! Ha Harryvel vagyok már nem számít, számtalanszor látott sírni Ben miatt ... De ez most nem a balfék férjem miatt lenne, hanem miatta. 
Már egy ideje autózunk csak úgy a semmibe és ahogy látom, Harry megnyugodott. Erőt veszek magamon, megkockáztatom, hogy megszólalok.
- Hová megyünk, Harry?
- Haza!
- De én nem erre lakom...
- Tudom jól, hol laksz, Mandy! - hát újra Mandy vagyok? Akkor már nincs megbántva?
- Akkor mért a másik irányba mész?
- Mert az én házam erre van, és közelebb van a központhoz, mint a tiéd. Még orvoshoz kell mennünk, nem? - rámpillant hatalmas szemeivel, amikből árad a szeretet. Vagy csak én képzelem azt, hogy úgy néz rám. Fogalmam sincs, melyik, de az biztos, hogy azt akarom, hogy úgy nézzem rám. Mindig amikor csak rám néz, vagy hozzám szól! Imádom amikor bókol és hízeleg! Imádom őt magát!
- Ez azt jelenti, hogy elkísérsz? - nem tudom elrejteni a mosolyom.
- Csak akkor ha szabad. - rám pillant és ő is elmosolyodik. Hát ez az, végre rendben vagyunk, mint korábban.

***

- Ez a ház hatalmas, Harry! Biztos, hogy egyedül laksz itt?
- Igen, biztos! - mondja egy nagy sóhaj után. Mióta csak beléptünk ide, olyan más lett. Valami nincs rendben.
- Nagyon szép a berendezés, téged kell dícsérni? - próbálom magamra vonni a figyelmét, bármi is bántsa most.
- Igen, nagyjából ez az ízlésem! - mosolyodik el. Fura, mert minden olyan újnak tűnik, mintha ez a ház csak állna és senki nem használná.
- Keveset vagy itt?
- Eléggé ... Sőt, amíg lehet, valahol lógok, hogy ne kelljen hazajönnöm.
- Azt hittem szereted ezt a házat! Mármint... Te rendezted be, ez a te ízlésed! Az otthonod!
- Nem, ez csak egy ház, amiben van néhány dolog, ami tetszik.
- Nem értem miért vagy ilyen lehangolt ettől. Beszélgessünk? - leülök a kanapéra és ő mellém ül. Közelebb csúszok és fürkészem az arcát - Gyerünk nagy fiú! Beszélj anyuhoz! - ettől elkuncogja magát és a hátammögött átveti a kezét a kanapén.
- Nem vár senki haza. Még egy macskám sem lehet, mert ha sokat vagyok távol, nincs aki vigyázzon rá.
- Szóval ... Magányos vagy? - kérdem halkan.
- Igen, azt hiszem az vagyok. Túlságosan is. Ezért lógok mindig valakinél, vagy a városban. Ide csak aludni jövök haza. - ez elég szomorú, és az arc, amit most vág, még elkeserítőbbé teszi ezt - Elhiheted, van olyan szoba, amiben talán még sosem voltam. Elférne itt egy család is.

Egy család? Mondjuk a mi családunk? Te, a gyerekeim és én? Szép gondolat. Elég nagy kert van, ahol tudnának focizni a fiúk, amíg én a lányommal sütit készítek, vagy valami mást csinálunk. És a medence! Harry megtaníthatná úszni a kicsiket. Biztos nagyon élveznék, a gyerekek és Harry is. Tagadhatatlanul imádja a gyerekeket. Tökéletes apa lesz egyszer. Basszus azt akarom, hogy én legyek az a büszke nő, aki látja minden nap, ahogy a gyerekekkel játszik. Ahogy reggel felkel mellettem, kócosan és elmormol egy 'Jó reggelt'-et, vagy amikor bosszankodik, hogy milyen sokáig elfoglaljuk a fürdőszobát, miközben ő késésben van. Igen! Akarom őt, úgy, ahogy van!