5.rész

"Tudja, hogy már nem érdekel. Vagy érdekel? Hiszen meggyűlöltem. De érezteti velem, hogy hozzá vagyok kötve. Hozzáköt az, amit együtt követtünk el."

Hazaérkezve egy nagy zuhanyzás után a nappaliban ülök, majszolok egy kis müzlit, csak úgy magában a tv előtt. A húgom iskolában van, az apám dolgozik, anyám pedig valószínűleg valamerre a pénzt költi felesleges dolgokra. Jó érzés kicsit egyedül lenni, nyugodtnak érzem magam. Ez egészen addig tart, amíg a mobilom éles hangja nem töri meg a számomra nyugtató csendet. A kijelzőt bámulom, próbálom kitalálni, hogy mit akar tőlem Ben. Minek zaklat?

-          Mi van? – szólók bele bunkón. Egyszerűen undorodom még a hangjától is

-          Amy! Szia! – halkan beszél, nyugodtnak tűnik – Hogy vagy?

-          Ne mondd nekem, hogy ezért hívtál. Téged csak ne érdekeljen, hogy vagyok!

-          Kérlek … Beszéljünk már végre normálisan!

-          Rendben! Akkor ne kertelj, csak mondd, hogy miért hívsz!

-          Tényleg érdekel, hogy érzed magad! A babákkal minden rendben?

-          Ma volt egy vizsgálat! Tudod, olyasmi amire sosem jöttél el! Biztos akkor is a kurváddal voltál, mert az fontosabb volt! – a hangom olyan lágyan szólt, mintha csak egy gyerekhez beszélnék. Nagyot sóhajtott és pár pillanatig hallgatott.

-          Sajnálom, hogy nem voltam ott!

-          Dehogy sajnálod …

-          Kérlek, Amy!

-          Csak mondd el, hogy miért keresel!

-          Szeretnék veled a válásról beszélni … Ha tényleg akarod még!

-          Persze, hogy akarom! – csattanok fel.

-          Oké, nyugodj meg! – nyugtatgat engem. Igaza van, nem kellene mindenen egyből felmérgelnem magam.

-          Nyugodt vagyok! – mondom már higgadtabban.

-          Szükséged lesz egy ügyvédre. – kezd bele – és utána gondolom, megegyezések lesznek a közös vagyonról. Hogy ki visz mit! – a hangja monoton, akár csak olvasná ezt az egész mondatot.

-          Nincs pénzem ügyvédre … - suttogom szégyenkezve.

-          Természetesen fizetem! Fizetek neked mindent, Amy! Kiállíttatok majd egy bankkártyát a leánykori nevedre, ha beleegyezel!

-          Ben ez … - nem tudom mit mondjak. Szükségem van pénzre, de ez már-már megalázónak tűnik. De ha jobban belegondolok, ez a legkevesebb, amit megtehet értem … A gyerekeiért.

-          Amy kérlek! Csak egyezz bele! Nem akarlak cserben hagyni! Nem vagyok akkora szemét, mint gondolod!

-          Ó … Dehogynem vagy! – vigyorgok gonoszan.

-          Oké, utálj ha ez segít neked! – sóhajtja – Akkor rendben van? Mehet a bankkártya?

-          Igen, rendben van! És az ügyvéd is!

-          Egyenlőre ennyi! Még kereslek, ha van valami!

-          Oké! – felelem szárazon.

-          Szia Amy!

-          Hello Benjamin! – bontom a vonalat. Meglepő, de nem voltam zaklatott. Egy hete még csak nem is hallottam felőle. Hagyott nekem időt, teret, hogy feldolgozzam a történteket. Ami persze nem megy egy hét alatt, de jobb így, hogy nincs a közelemben és nem zaklat.