2014. január 10., péntek

12.rész

     


... És egyszer csak azon kapom magam, hogy izgulok. Izgatott vagyok az este miatt! Szent tehén, ez már kezd megijeszteni. Nem nekem kéne izgulni, hanem a lányoknak! Én csak kísérő vagyok. Magamra veszem a ruhát, amit anya ajánlott. Jól nézek ki, tényleg tetszik amit látok! Bár lehet, hogy elvonja a figyelmemet a kissé kerek pocakom! Szeretem ezt a pocakot, mindennél jobban!

*********

- Oké, akkor még egyszer, lányok! – kezdek bele a kocsiban, mire ők sóhajtanak, de engem nem nagyon érdekel – Ha bármi van, szóltok nekem! Telefon van mindenkinél, ha mégis elkeveredtek, ott maradtok, ahol vagytok és azonnal hívtok! Ugye?
- Persze, Amanda!
- Igen, Amy!
- Helyes! Szeretném, ha komolyan vennétek! Elég nagy felelősség van most rajtam. Oké?
Igen, nyugi! Minden oké lesz!
- Hát azt remélem is! Eleget fizettem azért, hogy tényleg jól menjen minden! – kuncogok. Valójában nem is én fizettem ezt, hanem a szerencsétlen pasi, aki a férjem.
- Jézusom!
- Mennyi ember!
- Na látjátok! Már parkolóhely is alig van, ahogy látom! – morgom kissé pánikolva. De megoldom, mint minden mást is az életem során.

Hamar találok egy helyet, gyorsan beparkolok. Ez lett talán életem legjobban sikerül parkolása. Büszke vagyok magamra. A lányok kezébe nyomom a jegyeket, és a nyakukba akasztják a kis kártyákat, amik azt villogtatják, hogy mi VIP emberek vagyunk! Hű, VIP. Hozzá kellett volna szoknom a rövid házasságom alatt, hogy mindenből a jó és a luxus járt, de ez nem az én világom. Még most is fura, pedig ez csak egy koncert!
- Akkor nyomás! Be a tömegbe!
- ÚR ISTEN, ÚR ISTEN! – ujjonganak és rohannak, mire én kétségbeesetten kapom a táskám és egy gombnyomással zárom le a kocsit.
- Várjatok meg! Én is oda megyek ám!

***********

A tömeg lassan mozgott befelé, és mindenki meg volt bolondulva, amint az őrök a kapukat nyitották. Mindenkit alaposan ellenőriznek, így lassan jutunk csak be. A fura arckifejezéséből meg tudom állapítani, hogy nem helyesli, hogy terhesen jöttem el egy koncertre.
- Hé, ezek muzikális gyerekek lesznek! Időben kell kezdeni a nevelést a jóra! – kuncogok. Hihetetlen, hogy mennyire pimasz vagyok. Azt hittem idővel kinövöm, de egyre csak rá kell jönnöm, ez nagyon is belém van programozva. Amolyan alapfelszereltség.
-Ha te mondod! – forgatja a szemét az őr és leellenőrzi a jegyemet. Mikor mindent rendben talál, már benn is vagyok a két kislánnyal az oldalamon.
- Na lányok! Magatoknál vagytok még?
- Hát … Én alig! Pedig még nem is láttuk őket!
- Detto! – nyögi ki Tess. Feltűnt, hogy szinte egész nap szótlan volt, de ezt betudom annak, hogy felkészíti magát arra, hogy találkozik élete pasijával, aki egy karnyújtásnyira fog énekelni neki –és még több ezer embernek.
- A szabályokat tudjátok … Szóval csak ne csináljatok felfordulást, oké? Ne játsszátok ki a bizalmam. – magabiztosan bólintanak, mire megölelem őket és követjük a tömeget.




 Ez a koncert valami fantasztikus. A második sorban állok – enyhén kitűnve a magasságommal a sok kislány/tini lány közül – és szinte tombolok a lüktető zenére! A dob, akár mikor megszólal, a tüdőm összerezzen. Jó érzés, bár remélem, hogy a gyerekeim is legalább annyira élvezik, mint én. A lányok a két oldalamon pityeregnek már vagy 10 perce, a koncert kezdete óta. Mit meg nem adtam volna annak idején én is egy ilyenért a Backstreer boys-szal! Hát ezt most pótolom a One Directionnal. Bár a zenéjüket csak annyira ismerem, amik a falon átszűrődtek a húgom szobájából, még így is élvezem. Sosem voltam ellene. Bár lehettem volna annyira naprakész, hogy a neten többször meghallgatok párat. Na de mindegy. Carpe diem, Amy! Magasba emelt kezekkel állunk és tombolunk a zenékre, amik csak követik egymást. Néha egy-egy beszélgetéssel megszakítva. De azok is viccesek, legalább olyanok, mint a videók az interneten, amiket láttam. Nem sokkal később eljött, amitől annyira tartottam. Kezdem kényelmetlenül érezni magam. Mint ha a gyerekeim így tiltakoznának, hogy elég volt ebből. Nem akarok bajt, jobb ha kimegyek.

- Lucy! … Lucy! – próbálom megszólítani a húgomat a tömegben és nagy zajban.
- Gond van, Amy? – fürkésző pillantása aggódóvá válik, ahogy látja, hogy az egyik kezem a pocakomon van.
- Nem, csak levegőre van szükségem. Azt hiszem jobb, ha kimegyek! Vigyázzatok egymásra! Később találkozunk!
- Oké! Te is vigyázz magadra! – lőttem felé egy biztató mosolyt és láttam, ahogy Tess mellé lép, megfogja a kezét és bizonyára megosztja vele, hogy eltűnök mellőlük. Szerencsére a második sorból könnyen előre furakodtam magam, és elkaptam egy biztonsági őr figyelmét.
- Elnézést! Kérem! – kalimpálok előtte, észrevesz és közelebb lép.
- Probléma van, Hölgyem?
- Ami azt illeti, igen! Szeretnék kijutni! Lehetőleg gyorsan! – a kezem újra a hasamra tettem, amit ő a szemével követett, és láttam rajta, hogy azonnal felfogja a dolgot. Odalép egy másik férfihoz, mond neki valamit és visszatérnek hozzám. Felém nyújtják a kezüket. Mind a kettőt megfogom, bár lövésem sincs, hogy mit tesznek majd. Határozottan fogják meg a karjaimat és egy laza mozdulattal átemelnek az előttem lévő kordonon. Mintha egy tollpihe lennék, annyira könnyedén tették. Egy pillanatra talán el is ámulok ezen. Aztán az a férfi, akinek először szóltam, továbbra is fogja a karom. Ekkor már rengeteg szempár volt rajtam. Még a színpadról is figyeltek. 

8 megjegyzés:

Reni írta...

Huh.... nagyon jo lett. Várom a fejleményeket. *-* :3

Névtelen írta...

IMÁDOM !! Ha nem nagy kérés a héten még 1 rész ??? :)

Tina írta...

Woha, PER-FECT :D Akár csak az írónő :3 xx

Unknown írta...

Köszönöm! :) Alakul már lassacskán a sztori :)

Unknown írta...

Örülök, hogy ennyire kedveled a blogot :3 Viszont ... Nem hiszem, hogy a héten lehetséges még egy rész! A hétvégém zsúfolt. De a jövőhét nincs olyan messze, kitartás :)

Unknown írta...

Köszönöm, édes vagy :* Azért túlzásokba ne essünk ... :D

Unknown írta...

ahhhhhhh de g*c* jó lett!!!!!!

Unknown írta...

Köszönöm :3 Aranyos vagy! :)