2014. május 6., kedd

26.rész


“A legnagyobb dicsőség nem az, hogy soha nem vallunk kudarcot, hanem hogy minden bukás után képesek vagyunk felemelkedni.”

- Azt hiszem indulnunk kellene az orvoshoz, Mandy.
- Óh, igazad van. Akkor öhm ... gondolod, hogy nem baj, ha a te ingedben megyek? - belenézek újra a tükörbe, ő pedig megjelenik mögöttem mosolyogva.
- Szerintem remekül áll. Nincs vele semmi gond. A blúzod amúgy sem száradt még meg. - egy vállrántással elfogadom, hogy ma férfi ingben megyek utcára. Kifelé indulok a szobájából, de valamin megakad a szemem. A másik oldalon lévő éjjeliszekrényen. Megállok, így Harry is megtorpan mögöttem és próbálja kitalálni, hogy mit nézek.
- Az meg mi? - mutatok a kis üvegre. Harry arca vörösbe borul, a tarkójához kap zavarában.
- Az ... Uhm ... Nos az,tudod ... A te parfümöd. Amit a turnébuszon vágtál hozzám. - nevetésben török ki. Azt hiszem kicsit azért, ahogy reagált erre a helyzetre, kicsit a történtek emléke miatt, meg talán azért is, mert annyira édes, hogy ennyire zavarba jött.
- Komolyan megtartottad? Én már el is felejtettem.
- Én nem. Mindig eszembe jutottál róla, ha hosszabb ideig nem beszéltünk, vagy nem láttalak.
- Óh... Ugye tudod, hogy ez akár beteges is lehetne?
- Még szerencse, hogy orvoshoz megyünk! - viccelődik, de én csak a szememet forgatom és megyek a parfüm felé. Ha már itt van, és az enyém, akkor használom is. Befújom magam aztán megyek tovább a dolgomra. Harry meg szaporán szimatol mögöttem. 
- Ha nem hagyod abba, komolyan ki kell vizsgáltassuk a fejed! 

***

Harryvel hamar a rendelőhöz értünk. Bátran ki merem jelenteni, hogy ő idegesebb, mint én.

- Hé nagyfiú! Minden oké? - mosolygok rá kedvesen. Talán sikerül megnyugtatnom.
- Igen, persze... Csak kicsit izgulok. Ugye ez egy olyan cucc, amikor láthatjuk a babákat!? Meg halljuk a szívverésüket meg ilyesmi...
- Igen, ez olyan cucc. - kuncogok és leülök a váróban. Nem sokat kell várnunk, máris én kerülök sorra. Számomra nem újdonság sem a hely, sem a vizsgálat. Persze ez nem jelenti azt, hogy én nem vagyok izgatott, csak én nem először járok már itt, mint Harry.
A doktornő szeme felragyog, amikor megpillantja, hogy hónapok múltán kísérővel érkeztem.
- Üdvözlöm Amy! Örülök, hogy újra látom. Hogy érzi magát? - bombáz a kérdéseivel, lelkesebben, mint valaha.
- Üdv doki! Köszönöm, remekül megvagyok. Ugye nem gond, ha ... - de nem tudom végig mondani a kérdésemet, a szavamba vág, és már le is támadja szegény srácot.
- Mr.Stick! Végre, hogy találkozunk. Azt hittem, hogy a 9 hónap alatt egyszer sem fogom látni Önt! Már komolyan kezdtem rossz véleménnyel lenni magáról. De ne aggódjon, ezzel szerzett egy jó pontot magának. Tisztában vagyok vele, hogy elfoglalt, sűrű napirendekkel, de a gyerekeiről van szó. Amelyik pillanat elszalad, az nem tér vissza. Nem tudja újratárgyalni, hogy talán jelen lehessen. Sajnálom, tudom, hogy kissé kemény vagyok, de ez az igazság. Amynek most sok támogatásra van szüksége és .... - épp itt az ideje, hogy most én szakítsam félbe a dokit.
- Elnézést, hogy közbeszólok, de ő nem Mr.Stick! - a hangom határozottan cseng, a név kiejtésénél igyekszem nem rosszul lenni.
- Óh! Valóban? Elnézést kérek! Mind a kettejüktől. Szégyenlem, hogy így lerohantam, uram!
- Nem történt semmi. Egyébként, Harry Styles vagyok! - a tőle megszokott kedvességgel mutatkozik be, kezet nyújt a nőnek, aki kissé még megzavarodva, de elfogadja és már túl is vagyunk ezen a kellemetlen pillanaton.
- Csak azt akartam kérdezni, hogy probléma-e, ha Harry itt marad a vizsgálat alatt. Szeretné látni a piciket. - az utolsó mondatnál Harryre pillantok és akaratlanul is elmosolyodok. Nagyjából semmi köze a gyerekeimhez, mégis előbb látja őket, mint az apjuk. Önszántából! Nem kellett könyörögni, fenyegetőzni, hogy velem jöjjön. Benjaminnál biztosan alkalmazni kellett volna valamelyik opciót.
- Dehogy probléma, sőt! Hatalmas öröm! - ujjong az orvos és már készíti is a dolgokat, én pedig most jövök rá, mennyire praktikus, hogy egy gombos inget adott Harry. A mell alatti részéig kigombolom, két oldalra húzom az inget és előbukkan a kerek poci. Harry mosolyogva szuggerálja. Ha a fejébe látnék, most biztosan azt látnám, ahogy találgatja, hova fér a két gyerek. De komolyan, lássuk be, Harry néha elég pihent aggyal gondolkodik. Felfekszem a vizsgálóasztalra, az orvos a hasamra nyomja a kissé kellemetlenül hideg, kékes színű gélt, amitől felszisszenek. Harry szeme aggódva villan az én szemem felé. Egy lágy mosollyal próbálom a tudtára adni, hogy semmi bajom. A kezei óvatos mozdulatokkal megtalálják az én egyik kezemet. A hatalmas mancsában az én törpe ujjaim és tenyerem elveszni látszanak. A kezei kellemesen melegek, a hideg gél után jól esik. A gép életre kel, a monitor előttünk mindaddig fekete marad, amíg a doki nem bütyköl rajta valamit, aztán a hasamhoz érinti a gépet és a hihetetlen gyors szívverések zaja tölti be a csendet a szobában. A monitor sem fekete már, fehér, kissé mosódott képet kapunk az én apróságaimról. Elbűvölve nézzük mind őket. Az orvos magyarázni kezdi, hogy melyik a fejük, a kezeik, lábaik... Azt is elmondja, hogy véleménye szerint melyik a fiam, és melyik a lányom. Bármennyire is szeretnék rá figyelni, Harry egyre erősebben fogja a kezem, ezért rá figyelek. Mosolyogva bámulja a monitort, könnyektől csillognak a szemei. Nem minden nap láthatsz így egy férfit. Talán észreveszi, hogy figyelem őt, rám néz és pislog párat, így a könnyei legördülnek az arcán. Már olyan szélesen vigyorgok, hogy zsibbad a szám, de nem tudom abbahagyni. Talán az életem mégsem siklott ki? Van még remény?

4 megjegyzés:

Tina írta...

Egyszerűen csodás lett! *-* Siess a következővel, édeske! :)

xx

Unknown írta...

Köszönöm szépen! :) Édes vagy :* <3

Unknown írta...

Ez nagyon jo lett!!!! varom a kovetkezot!!! :))))

Unknown írta...

Köszi Mercy :) Próbálok nem túl sokat késni vele :3