27.rész

"Az idő begyógyítja a sebeket, de nem végez plasztikai műtétet."

Elvarázsoltan, kábultan tartunk hazafelé az orvostól, egy kisebb vitát követően, ami Harry és a doktornő között zajlott. Ugyanis a doki szerint fel kellene szednem néhány kilót, mert ahogy ő fogalmazott "vészesen sovány" vagyok. Persze Harry hősiesen közölte, hogy oda fog figyelni, hogy mennyit eszek, és hogy miket. Azért szerintem egyiknek sincs igaza ... Na mindegy, a vita végül is abból lett, hogy a doktornő étrendet akart nekem összeállítani, időpontokkal, amire Harry közölte vele, hogy tisztában vagyunk az étkezés alapjaival, ahogy azzal is, hogy mik azok az ételek, amikkel esetleg felszedhetek néhány kilót. Azt hiszem biztosan kijelenthetem, hogy Harry többet nem kísér el, és ezzel együtt senki nem fog még egyszer eljönni velem. Ugyanis az orvos a vége felé már úgy nézett Harryre, hogy attól tartottam, felrobban az az alacsony kis középkorú nő. Nem lepődtem volna meg, ha gőzölni kezd a füle...

- Semmi értelme nem volt ennek Harry... - közlöm vele nyugodt hangon, amikor úgy gondolom, hogy ő is nyugodt.
- Dehogynem! Ki akart oktatni, hogy mikor mit egyél!
- Mert neki ez a dolga! - próbálok bosszúsnak hangzani, de alig bírom visszafogni a mosolyomat. Olyan kis harcias kedvében van.
- Neki az a dolga, hogy megvizsgáljon, nem az hogy megmondja mit egyél és hogy mikor!
- Harry. - sóhajtom a nevét és a lábára teszem a kezem, hogy megnyugodjon - Aranyos vagy, hogy segíteni akarsz, de ugye nem gondoltad komolyan amit mondtál ott? Nem leszel mindig velem, és nem fogod nézni, hogy mikor, mit és mennyit eszek.
-Ó dehogynem! Mandy, én nem vicceltem! Amikor lehet, ott leszek, bizony, és odafigyelek rád! Mert ahogy látom, te nem teszed ezt ... A kezembe kell vennem az irányítást.
- Idegesítő vagy, Styles! - csattanok fel és forgatom a szemem.
- Attól, hogy a családnevemen szólítasz, még nem leszel ijesztőbb. - kuncog és a combján pihenő kezemre teszi az egyik kezét. Ettől nekem is mosolyognom kell. Ez után csak csendben ülünk és elgondolkodva bámulok ki. Remélem ő azért a vezetésre figyel.


2013. Karácsony

Ez a csomagolás kikészített. De szerencsére végeztem vele. Remélem mindenki örül majd az ajándékának. Nem mondom, hogy tökéletesek, vagy telitalálatok, de igyekeztem. Az ajándékokat elpakolom a szekrényem aljába és nekilátok takarítani a szobámat. A telefonom pedig szüntelenül csörög, de nincs kedvem felvenni. Egy sóhajjal nyugtázom, hogy újra meg újra csörög.
- Nem akarok beszélni veled Ben! - morgom magam elé és hallgatom tovább a csengőhangom. De csak nem adja fel. Jesszus, még így is képes bosszantani. - Igen? - szólok bele hivatalos hangon.
- Amanda ... Jó hallani a hangod. - mondja kedvesen, de erre csak a szemem forgatom. - Már kerestelek néhányszor. Talán rosszkor hívlak?
- Éppen takarítok, Ben. Mit akarsz?
- Csak ... Érdekelt, hogy esetleg ráérsz-e ma...
- Tessék?
- Van egy szabad perced ma?
- Nem tudom ... Miért érdekel?
- Szeretnélek látni. - hirtelen ideges leszek és leseggelek az ágyra. Erre mégis mit kellene válaszolnom?
- Minek?
- Mióta elköltöztél, nem láttalak. Azt sem tudom mi van veled. Tudom, hogy hibáztam, azt is, hogy már nem lesz semmi a régi ... De talán megpróbálhatnánk elhagyni a vitát és barátok lenni ... Vagy valami olyasmik...
- Ben ... Komolyan beszélsz? - kérdezem halkan.
- A legkomolyabban Amanda ...Hiányzol! - sóhajtja. Lehunyom a szemem és igyekszem nem könnyezni. Nem dőlhetek be neki.
- Nem hiszem, hogy ez működne, Ben ... Már az is nagy dolog, hogy épp nem ordibálunk egymással ... Maradhatna ez így is, nem?
- Nekem ez nem elég. Komolyan mondtam, hiányzol. - sóhajtok egy nagyot és a homlokomat masszírozom.
- Még át kell gondolnom... És ma van karácsony, sok a dolgom. Segítek anyának, meg ilyesmi ... Halasszuk ezt el.
- Rendben, ahogy akarod ... Boldog Karácsonyt, Amy!
- Neked is, Ben!

Ez elég kellemetlen volt. Legalábbis nekem. Szerencsére hamar túl teszem magam ezen és folytatom a pakolást. Délután már a családi ebéd után is feltakarítottunk és most a család együtt nyújtózik a tévé előtt, az elmaradhatatlan és unalmas karácsonyi filmeket nézzük, de közben valaki csenget.
- Várunk valakit? - fordulok a szüleim felé. Anya csak elmosolyodik, de megrázza a fejét. - Akkor ki jön ide karácsonykor? - morgolódok és megyek, hogy ajtót nyissak.
- Ho-ho-ho! - vigyorog rám Harry az ajtóból - Boldog Karácsonyt, Mandy!
- Oh, jézusom, Harry! - vigyorgok és beengedem. Becsukom az ajtót és a nyakába ugrok - Boldog Karácsonyt! - ujjongok kislányosan, ő pedig csak kuncog rajtam.
- Ezek szerint nem haragszol, hogy bejelentés nélkül jöttem. - mondja mosolyogva.
- Örülök, hogy itt vagy! - egy puszit nyomok az arcára, aztán hagyom, hogy levesse a kabátját és csizmáját. - Család, nézzétek ki látogatott meg minket! - sétálok a nappaliba Harry kezét fogva, széles vigyorral. Mindenki kedveli Harryt, így mosolyogva köszönnek neki aztán egy kis beszélgetés után már ő is tévézik velünk. Mellettem ül, az egyik lábam átnyújtom az övén, a fejem a vállán van és úgy próbálok nem belehalni az unalomba. Ellenben ő remekül elszórakozik a hajam piszkálásával. Ebből is látszik, milyen remek karácsonyi műsorok mennek. Talán egy óra sem telik el, újra megszólal a csengő. Sóhajtok egy nagyot és a többiekre nézek.
- Gyerünk, nyissátok ki! Az én vendégem már ideért. - mosolygok és felpillantok Harryre. Visszamosolyog rám és az egyik ujjával megböki az orrom, ami miatt kuncogni kezdek és elbújok a mellkasához. Eközben Lucy már az ajtóhoz csoszog és beengedi a látogatót, bárki is legyen az. Nem is nagyon érdekel, mert most minden figyelmem Harry-é. De a mosolyom egyből lehevervad, amint meghallom a kísértetiesen ismerős hangot.
- Szia Lucy! Amanda itthon van, ugye? - jajj ne ... ne ne ne... Csak ő ne, és ne épp most! Kérlek Istenem, ezt nem teheted velem.
- Öhm ... Hello Ben! Igen, ő itthon van, de most ... - félbeszakítja őt, nem tudja befejezni.
- Remek! Merre van? A nappaliban? - hallom, ahogy a hangja egyre közelebb ér. Még mindig Harry mellkasához vagyok elbújva. Érzem, ahogy a légzése és a testtartása megváltozik. Talán már ő is tudja, hogy mi következik.