2014. április 4., péntek

24.rész



"A nyári szerelmek mindig véget érnek. Ez íratlan szabály volt. Mint egyes növények vagy rovarok, akik nem tudják túlélni azt az évszakot. Azt gondoltam, hogy mi mások vagyunk. Mások is voltunk, de nem úgy, ahogy én gondoltam. Őszintén hittem benne, hogy soha nem fogjuk elengedni egymást."

Harry úgy száguld át velem a plázán, hogy az már irígylésre méltó. Mekkora szerencsém van, hogy ez a pasi mindig akkor van ott, amikor nagy szükségem van rá. Épp csak kiérünk a parkolóba, amikor a legrosszabb rémálmom válik valóra.
- AMY! - kiabál utánam az a személy, akit soha nem akarok látni többet. Megfeszülök és Harryre pillantok. Tudom, hogy ő is hallotta, hogy megszólított, de nem törődök vele és így ő sem. Csak megyünk tovább céltudatosan a kocsihoz. - AMANDA VÁRJ MEG! - egy pillanatra elborul az agyam és a lábam gyökeret ver a betonba. Hevesen megfordulok, kiszakítva a kezemet Harry fogásából és a legmérgesebben nézek Ben felé, aki kocog utánunk.
- Mi a frászt akarsz? Nem tettél tönkre épp eléggé? Nincs szükségem, hogy még többet árts!
- Miről beszélsz? Jól vagy? Sírtál? - az arca aggódóra vált, de ez engem nem téveszt meg.
- Mit akarsz? Miért ordítozol utánam?
- Csak megláttalak ... - mondja és közben alaposan végig néz Harryn, aki feltételezem a hátam mögött áll. A szabad kezét, amivel nem fog semmit, a vállamra teszi és finoman megszorítja. Talán nem is sejti, hogy ezzel a kis érintéssel mekkora erőt ad nekem.
- És? - sürgetem Bent. A lábammal türelmetlen dobolásba kezdek és egy hirtelen ötlettől vezérelve Harry kezére teszem az enyémet, a vállamon. Ben szeme egyből odavillan, ahogy számítottam rá.
- Csak ... Csak tudni akartam, hogy ... hogy jól vagy-e. - dadogja döbbenten és a kezünket nézi.
- Remekül! Az életem csak jobb lett nélküled! - mosolygok édesen rá és hátralépek egyet, Harry mellkasának ütközve. Csak remélni tudom, hogy benne van a kis alattomos játékomban. Abból ítélve, hogy összefűzi az ujjainkat és az arcát a halántékomhoz érinti, úgy gondolom, hogy igen, részt vesz a csúnya és gonosz kis tervemben.
- Igen, azt látom! - csattan fel dühösen Ben, mire a szemöldököm az égnek emelem.
- Valami gond van? Óh, elnézést, én nem vagyok olyan érzéketlen, mint egyesek. Bemutatom neked Harryt! Ő aranyozza be az életem. 
- Harry vagyok, Mandy pasija! - szólal meg a hátam mögött. A mellkasa rezegni kezd a hátamon, ahogy beszél. Kellemes érzés. Elmosolyodom, mert valóban tetszik ezt hallani, és ettől csak még hitelesebb ez a kis színjáték. Ben feje elvörösödik és látom, hogy mindjárt felrobban. Ennek meg mi baja?
- Szóval őt használod fel, hogy pótoljon engem?
- Tessék? A lehető legrosszabb értélemben mondom neked, hogy te pótolhatatlan vagy! Egy óriási hiba az életemben, Ben!
- Valóban? Mégis az én gyerekeimet várod, nem ezét a kis taknyosét! - ez épp elég is ahhoz, hogy beteljen az a bizonyos pohár! A kezem meglendült és csattant egy hatalmasat Ben arcán. Fájdalmas képpel tántorodik egy lépést hátra, döbbenten néz rám, míg én dühösen fújtatok, Harry meg még inkább magához húz, talán hogy ne rohanjam le ezt a barmot.
- Százszor jobb apa lesz, mint te valaha is! Nem bánom, hogy így alakult, mert tudom, hogy nála jó helyünk lesz, a gyerekeimnek és nekem is! Ő legalább szeret minket! - kiabálom az arcába aztán Harryre nézek. Hatalmas szemekkel néz, talán nem látott még ennyire mérgesnek. - Menjünk Harry! Végeztem!

***

A kocsiban olyan nagy a csend, hogy már nem bírom tovább. Mondania kell valamit. Vagy nekem kéne. De mit? Bocs, hogy az álpasimnak hívtalak az exférjem előtt? Ez elég béna duma. Sóhajtok egy nagyot és felé fordulok.
- Sajnálom... - motyogom halkan.
- Mit? - ez a rövid szó olyan durván hagyja el a száját, hogy összerezzenek. Megbántottam?
- Hogy belerángattalak ebbe az egészbe.
- Én voltam a hülye, hogy hagytam! - mordul fel és a szemem szúrni kezd a könnyektől. Basszus, nem veszthetem el az egyetlen embert akit magam mellett akarok tudni. Mit kéne csináljak?
- Ha akarod, jóvá teszem. Ígérem!
- Valóban? Mégis hogyan lehet ezt helyrehozni? A férjed azt hiszi, hogy az vagyok, ami valójában nem is! - a szavai olyan durvák, hogy fájnak. Lehajtom a fejem és igyekszem nem elbőgni magam. Megint! Ha Harryvel vagyok már nem számít, számtalanszor látott sírni Ben miatt ... De ez most nem a balfék férjem miatt lenne, hanem miatta. 
Már egy ideje autózunk csak úgy a semmibe és ahogy látom, Harry megnyugodott. Erőt veszek magamon, megkockáztatom, hogy megszólalok.
- Hová megyünk, Harry?
- Haza!
- De én nem erre lakom...
- Tudom jól, hol laksz, Mandy! - hát újra Mandy vagyok? Akkor már nincs megbántva?
- Akkor mért a másik irányba mész?
- Mert az én házam erre van, és közelebb van a központhoz, mint a tiéd. Még orvoshoz kell mennünk, nem? - rámpillant hatalmas szemeivel, amikből árad a szeretet. Vagy csak én képzelem azt, hogy úgy néz rám. Fogalmam sincs, melyik, de az biztos, hogy azt akarom, hogy úgy nézzem rám. Mindig amikor csak rám néz, vagy hozzám szól! Imádom amikor bókol és hízeleg! Imádom őt magát!
- Ez azt jelenti, hogy elkísérsz? - nem tudom elrejteni a mosolyom.
- Csak akkor ha szabad. - rám pillant és ő is elmosolyodik. Hát ez az, végre rendben vagyunk, mint korábban.

***

- Ez a ház hatalmas, Harry! Biztos, hogy egyedül laksz itt?
- Igen, biztos! - mondja egy nagy sóhaj után. Mióta csak beléptünk ide, olyan más lett. Valami nincs rendben.
- Nagyon szép a berendezés, téged kell dícsérni? - próbálom magamra vonni a figyelmét, bármi is bántsa most.
- Igen, nagyjából ez az ízlésem! - mosolyodik el. Fura, mert minden olyan újnak tűnik, mintha ez a ház csak állna és senki nem használná.
- Keveset vagy itt?
- Eléggé ... Sőt, amíg lehet, valahol lógok, hogy ne kelljen hazajönnöm.
- Azt hittem szereted ezt a házat! Mármint... Te rendezted be, ez a te ízlésed! Az otthonod!
- Nem, ez csak egy ház, amiben van néhány dolog, ami tetszik.
- Nem értem miért vagy ilyen lehangolt ettől. Beszélgessünk? - leülök a kanapéra és ő mellém ül. Közelebb csúszok és fürkészem az arcát - Gyerünk nagy fiú! Beszélj anyuhoz! - ettől elkuncogja magát és a hátammögött átveti a kezét a kanapén.
- Nem vár senki haza. Még egy macskám sem lehet, mert ha sokat vagyok távol, nincs aki vigyázzon rá.
- Szóval ... Magányos vagy? - kérdem halkan.
- Igen, azt hiszem az vagyok. Túlságosan is. Ezért lógok mindig valakinél, vagy a városban. Ide csak aludni jövök haza. - ez elég szomorú, és az arc, amit most vág, még elkeserítőbbé teszi ezt - Elhiheted, van olyan szoba, amiben talán még sosem voltam. Elférne itt egy család is.

Egy család? Mondjuk a mi családunk? Te, a gyerekeim és én? Szép gondolat. Elég nagy kert van, ahol tudnának focizni a fiúk, amíg én a lányommal sütit készítek, vagy valami mást csinálunk. És a medence! Harry megtaníthatná úszni a kicsiket. Biztos nagyon élveznék, a gyerekek és Harry is. Tagadhatatlanul imádja a gyerekeket. Tökéletes apa lesz egyszer. Basszus azt akarom, hogy én legyek az a büszke nő, aki látja minden nap, ahogy a gyerekekkel játszik. Ahogy reggel felkel mellettem, kócosan és elmormol egy 'Jó reggelt'-et, vagy amikor bosszankodik, hogy milyen sokáig elfoglaljuk a fürdőszobát, miközben ő késésben van. Igen! Akarom őt, úgy, ahogy van!

6 megjegyzés:

Fjo Ja írta...

Vííííííííííí! Naggyon jó lett!!!!! KÖVIT KÖVIT KÖVIT!!!! NBÉKEM NÉKEM NÉKEM!!!! :33 *W*

viki hári írta...

Köviiit!! (: Nagyon szupii ^^

Tina Malik írta...

Nagyon jo resz lett :) remelem, hamar jon a kovi, es, hogy lesz benne valami izgi ;)
Xx

Amanda Styles írta...

Köszönöm! Még nem tudom mikor érkezik a következő rész, de próbálok sietni!

Amanda Styles írta...

Köszi :) Aranyos vagy! :3

Amanda Styles írta...

Köszi! Én is remélem, hogy hamar jön a kövi, és azt is, hogy izgisnek találjátok majd :D