6.rész

"Egy testvér megosztja veled a tegnap emlékeit, a ma örömeit, és a holnap reményeit"

Majdnem estig egyedül vagyok a házban. Anya Lucyval jön haza, bevonta iskola után őt is a vásárlásba. Rengeteg táskával törnek be a házba. Anya belendült az unokázásba. Rengeteg cuccot vett nekik. Még nem tudom, hogy örülök-e ennek a nagy lelkesedésnek. Minden esetre jól esik, hogy ennyire várja őket. A közös vacsoránál már apa is jelen van. Tényleg olyan, mint gimnazista koromban. Együtt a család, megbeszélik a napi eseményeket, történéseket. A semmittevésben is el lehet fáradni, ezt már most tudom. Fekszem az ágyba és küzdök, hogy ne ragadjanak le a szemeim. Azt hiszem Lucy ma akar beosonni hozzám. Végül nem bírom tovább, megszunnyadok, de a szemem egyből felpattan, ahogy hallom kinyílni az ajtóm. A 13 éves húgom fejét látom, ahogy a sötétben próbálja kitalálni, hogy ébren vagyok-e.

-          Lucy, gyere csak!

-          Amy, de jó, azt hittem alszol! – besurran és bebújik mellém az ágyba.

-          Valaki azt mondta, hogy ne aludjak el, mert látogatóm lesz! – vigyorgok rá és a kislámpát életre keltve már látom, hogy ő is mosolyog rám.

-          Szóval mit szeretnél? – kérdezek rá a lényegre, mire ő nagyot sóhajt.

-          Koncert! – nyögi, mintha ez egy fájdalmas szó lenne neki.

-          Koncert? – nézek rá hülyén. Nem értem mit akar ezzel.

-          A kedvenc bandám turnézik. Egy csomó koncertjük lesz a városban Amy!

-          Értem! És mi a gond … ?

-          Anya nem akar elengedni! Pedig Tess anyukája megengedte, hogy elmenjen. – duzzog mellettem.

-          Miért nem enged anya? Drága a jegy?

-          Azt hiszem azért is. De inkább azért, mert ő nem akar elvinni minket. Tess anyja meg akkor pont nem ér rá. Apát meg nem kérhetem meg! Mégis csak egy fiúbanda! – magyaráz nekem teljes átéléssel.

-          Miért érzem, hogy most jön az a rész, ahol engem is belekeversz? – gonosz mosoly villan meg az arcán.

-          A megérzéseid nagyon jók! Segítesz rávenni anyát? – beveti ellenem a hatalmas, kiskutya szemű nézést. A nagy, barna szemeivel nem lehet vitatkozni. Ó és még egy kis könnyet is gyűjt beléjük! Színészi véna van benne, ez nem kétség.

-          Jó! – sóhajtom – Mit kell tennem? – a nyakamba veti magát, úgy szorongat és halkan ujjong. Néhány percbe telik mire lemászik rólam.

-          Azt hiszem beszélhetnél anyuval, hogy mennyire jó lenne … Hogy mennyire fontos ez nekem, vagy ilyesmi! Győzd meg! – vállrántással fejezi be a mondandóját.

-          Szóval, Tess és te szereztek jegyet?

-          Hát … Tessnek azt hiszem a szülei megveszik. Nekem még nincs annyi zsebpénzem. – a hangja kissé keserű lesz, szomorkás.

-          Tekintsünk el az anyagiaktól – mondom mikor eszembe jut a férjem bőkezűsége az új bankkártyámról – Azt sem tudom mi a kedvenc bandád!

-          AMY! – mordul rám, mint ha csak csúnyát mondanék – Tele van a szobám fala velük! A tolltartóm, az összes füzetem! Ne mondd nekem, hogy nem láttad a pólóimat! Mindegyiken ott vannak!

-          Bocsánat! – mentegetőzök – Volt nagyobb bajom is, mint a pólódon a fejeket nézegetni!

-          Igen, igaz! Bocsi! – sóhajtja és elmosolyodik – Amy … Ők a One Direction! Ne mond, hogy nem hallottál róluk!

-          De … Azt hiszem! – füllentem – Talán láttam a tévében. Nem ők azok, akik egy irodában táncolnak, vagy ilyesmi? – próbálkoztam emlékezni a délután látottakra.

-          DE, DE! – lelkesült – Az az! Az a Best Song Ever! Az az egyik új klippjük!

-          Jó, oké ebbe most nem akarok belemerülni, így esre 11 táján. Szóval akkor holnap beszélek anyával és meglátjuk mi lesz, oké?

-          Te vagy a legjobb tesó, Amy! – megölel és én is a karjaimba fonom őt.

-          Te meg a legravaszabb lány a világon! – kuncogok és elválunk az ölelésből.

-          Jó éjt Amy! – megpuszilom és elindul kifelé.

-          Jó éjt Lucy!