3.rész

"Hibák, mind elkövetjük őket. Általában úgy kezdődik, hogy csupán jót akarunk, például titkolózunk, hogy megóvjunk valakit. Vagy kis távolságot tartunk attól a személytől, akivé váltunk. Néha nem is tudjuk, mekkorát hibáztunk, csak mikor már késő… Vagy időben észrevesszük, hogy jóvá tudjuk tenni. De minden hiba okkal történik, ezáltal megtanulod a leckét, amit máshogy sosem tanultál volna meg… Remélhetőleg többet nem követed el ugyanazt a hibát még egyszer."

Reggel úgy ébredek, mint aki egy percet sem aludt. Olyan érzés volt ez, mint ha agyonvertek volna. Fáradtan ültem fel az ágyon és szinte ugyan abban a pillanatban halkan nyílt az ajtó és Ben lépett be rajta. Tálcát egyensúlyozott a kezében, jól megpakolva minden földi jóval. Normál esetben kiugranék a bőrömből, hogy életemben először a férjem ágyba hozta nekem a reggelit … De ez nem egy normál eset.

-          Szia! – motyogta és láttam, ahogy koncentrál, hogy ne borítson le mindent a kezéből.

-          Szia! – morogtam kedvetlenül.

-          Remélem nem bánod … Hoztam egy kis reggelit.

-          Ben, komolyan, miért csinálod ezt? Ez egyikünknek sem kell …

-          Csak … Fogadd el, egyél, kérlek! – nézett rám könyörgőn, hatalmas, barna szemeivel.

-          Érthetetlen módon nincs étvágyam, Ben! – ha akartam volna, sem lehettem volna ennél gúnyosabb.

-          Tudom! – suttogja – De gondolj a gyerekekre!

-          Ó! Én gondoljak rájuk, de te nem gondoltál, amikor félre kúrtál valami ringyóval? – keltem ki magamból, mire kissé összerezzent. A tálcát az éjjeliszekrényre tette, az ágy mellé térdelt, és úgy nézett fel rám.

-          Amy … Ez a kapcsolat nem működött, biztos te is észrevetted már …

-          De működhetett volna, ha a kurvád helyett hozzám jössz haza! – tört ki belőlem a sírás.

-          Sajnálom!

-          Mást nem tudsz mondani?

-          Mit mondhatnék? – emelte meg a hangját. A feszültség kettőnk között egyre nőtt, ezt egy vak is látta volna.

-          Mióta?

-          Tessék? – nézett rám sápadtan.

-          Tudni akarom! Mióta szórakozol a hátam mögött, Ben? – a tekintetét lesütötte, a sarkára ült és halkan szólalt meg.

-          A nászút előtt kezdődött … - a megdöbbenés kiült az arcomra. A szám eltátottam, O-t formált és a szememből a könnyek még gyorsabban folytak.

-          Ben … Nem is értem miért vagy te cégigazgató! – nevettem fel, mire ő összeráncolt homlokkal nézett rám.

-          Amy … Miről beszélsz? – dadogta értetlenül. Ettől még jobban nevetnem kellett.

-          Azt hiszem te tökéletes színész lennél, Ben Stick! – mondtam kacagva. Ő csak sóhajtott egyet és a fejét rázta.

-          Amanda, mit vársz? Mit tegyek?

-          Hogy én mit várok tőled? Ben … Nem akarok tőled semmit! Igazából rád néznem is eléggé megterhelő! – váltottam át komolyra.

-          Ne mondd ezt, kérlek! – szinte már könyörgött.

-          Mit vártál, Mr.Stick? Hogy a nyakadba vetem magam és azért könyörgök, hozzuk helyre? Te mondtad az előbb. Ez nem működött! Csak én hülye voltam, szerelmes, és ezáltal vak is!

-          El akarsz válni? – suttogta.

-          Még kérded? Természetesen! Mehetsz a lotyódhoz, Benjamin!

-          És mi lesz a gyerekekkel?

-          Hirtelen ne kezdjen el érdekelni, oké? Majd megoldom! Fizetsz gyerektartást és akkor nem kerülsz jogilag szarba!

-          Tehát teljesen megszüntetsz minden kapcsolatot velem, Amanda? – kérdezte hitetlenkedve.

-          Teljes mértékben, Benjamin! Nincs szükségem rád! Holnap hazaköltözöm az anyámékhoz! A válást pedig telefonon is meg tudjuk beszélni!

-          Nem akarod rendbe hozni?

-          Nem. Akarlak. Látni. Rád sem tudok nézni! Fogd fel, ezt elcseszted …

-          Én? Komolyan én vagyok a hibás?

-          Ó, talán én lennék? Nem én csaltalak meg! – csattantam fel hitetlenkedve.

-          De talán ha egy kicsit küzdesz … Várhattál volna haza többször! Tegnap volt az első alkalom, hogy ébren voltál!

-          Tegnap volt az első alkalom, hogy virradóra értél haza, az isten szerelmére! Gondolom a lotyóddal voltál egész addig! De komolyan, mit vártál volna el?

-          Nem tudom! Soha nem volt egy gyengéd pillanatunk itthon … Az intimitás kihalt a kapcsolatunkból!

-          Talán azért mert másnál kerested a bizonyos intimitást, te barom!

-          Amikor hazaértem te már aludtál. Ébresszelek fel, hogy szexelhessek veled? – ordított már a szoba közepén állva.

-          Lehet, hogy nem mondtam volna nemet, Ben! A férjem vagy … Voltál! És talán örömmel bújtam volna ágyba veled, nem gondolod? – kiabáltam én is.

-          Oké ennek így semmi értelme! – adta fel sóhajtva és leült velem szemben a székre.

-          Biztos, hogy hazaköltözöl a szüleidhez? – emelte rám a tekintetét, ami szomorúságot tükrözött. Miért szomorú? Azt hittem ezt akarja.

-          Igen! Távol akarok lenni tőled!