2014. június 1., vasárnap

28.rész

 
"Néha vissza kell néznünk, hogy tudjuk, a múltunk tanított meg értékelni a jövőnket."



Ben berobban a nappaliba és az idő megáll, a levegő megfagy. Elhúzódok Harrytől és egy tizedmásodperc alatt felkészítem magam, hogy most rá kell néznem a volt férjemre. Így is teszek, a fejemet felé fordítom és tanúja vagyok a teljes döbbenetének.
- Uhm... Ben!? Hogy kerülsz ide? - megtöröm a csendet és éppen csak, hogy nem visszhangzik a hangom akkora a csend.
- Én ... Hozzád jöttem. - nyögi ki nehézkesen - Ő meg ki? - pillant Harryre, épp amikor felállok. Harry mellém áll és a vállamra teszi a kezét. Mire reagálhatnék Ben kérdésére, a srác már megteszi helyettem.
- Harry Styles! - nyújt felé kezet. Ben egy pillanatig csak bámulja a kinyújtott kezet maga előtt, azután megrázza.
- Ben Stick! - válaszolja homlok ráncolva. Alaposan végig mérik egymást, ezt még egy vak is látja. Úgy érzem valamit tennem kell.
- Huh... Nos... Harry, megvárnál a szobámban, kérlek? Nem sokára én is megyek, csak beszélek Bennel. - de a srác nem mozdul. A szája egy keskeny vonallá alakul és mereven bámul rám. A tekintete pedig szinte ordítja nekem, hogy 'Nem foglak kettesben hagyni vele!' - Kérlek, Harry! - ismétlem meg, mire végre megmozdul. 
- Igen ... Persze! - sóhajt egy nagyot és végül elsétál mellettünk, ahogy a család többi tagja is. Lucy Harry után rohan, anyáék pedig a konyhába mennek. Ez még jól jön, ha véletlen már kellemetlenre vált a beszélgetésünk.
- Azt hittem a telefonban már világos voltam, Ben! Minek jöttél ide? Miért épp ma? - sóhajtom és a hajamba túrok zavaromban.
- Látni akartalak és ... Sejtettem, hogy csak kibúvót keresel. Nem gondoltam, hogy ... Nos, hogy van valakid... - nyögi ki nehézkesen a mondat végét.
- Szóval ha neked van valakid, az nem jelenti, hogy én is kellek valakinek? - háborgok.
- Nem így értettem ... Én csak egyszerűen nem számítottam rá. Nyugodj meg!
- Nem akarok megnyugodni, Ben! Ide sem kellett volna gyere! Tönkre teszed a napot. Az életemet! Igen, elcseszed az egész életemet! - kiabálom hevesen.
- Én teszem tönkre? Hányszor próbáltam már rendbe hozni a dolgainkat? Hívogattalak, de te fel sem vetted! Most is eljöttem, és erre mi fogad? Te meg a kis ... takony képű csávód! - kiabál már ő is.
- Ne merd így nevezni őt, megértetted? Ezerszer különb ember ő, mint te! Neki a kisujjában több emberség van, mint neked az egész testedben! 
- Ugyan, kérlek! Mit tudhat ez a kis takony? Egyáltalán nagy korú már? Ezt nem gondoltam volna, hogy egy kölyökkel kezdesz, Amy! - itt betelt a pohár. Felpofoztam őt, minden dühömet beleadva ebbe az egy ütésbe.
- Ebből elég! - csattan fel anyám hangja a szobában. Mind a ketten odapillantunk. Ő és apa az ajtóban állnak.
- Ben, ideje, hogy elmenj! - jegyzi meg apa nyugodt, de ellenkezést nem tűrő hangon. Ben fújtat egyet és kitrappol. Se szia, se pá! Na nem mintha annyira vártam volna. Apa becsukja utána a bejárati ajtót és én a kanapéra rogyok, egy nagyot sóhajtok.
- Minek jött ide? - kérdem remegő hangon. Anya mellém ül és átölel, próbál vigasztalni.
- Nyugodj meg, már vége van. Elment már. - suttogja és simogatja a hátamat, én pedig csendesen sírok a vállára. Lábdobogás zaját hallom és mire az ajtóba nézek, már Harry viharzik be a nappaliba. Olyan sebességgel érkezik, hogy alig tud előttem megállni, a lábam elé térdel és kezeibe veszi az arcom.
- Mandy, ne sírj! Bántott téged? - kérdezi halkan. Megrázom a fejem, ő pedig letörli a könnyeimet. Anyáék újra kivonulnak a szobából, Harry pedig mellém ül. Most ő próbál nyugtatni.
- Nem kellett volna, hogy ide jöjjön! Soha nem fog békén hagyni engem? Nem akarom többet látni! - zokogom szinte fájdalmasan. Harry pólóját gyűröm és áztatom hosszú percekig.

***
- A te forrócsokid jobb! Mi a titok?
- Semmi. Az, hogy az enyém! - kuncogok és visszaveszem Harrytől a bögrémet.
- Akkor nekem kell a tiéd.
- Ott a sajátod. Ugyan olyan a kettő!
- Akkor is, a tiéd finomabb. - duzzog és kortyolja a sajátját. 
- Egy nagy gyerek vagy, Styles. - vigyorgok és szürcsölöm a bögrém tartalmát. Az ágyamon ülünk, kinyitottuk az ajándékainkat, felvettem a hatalmasnál is nagyobb karácsonyi pulcsimat, amit anyáéktól kaptam. Egy nagy pingvin, meg két kicsi van rajta. Harry kapott tőlem egy sálat. Mostanában feltűnt, hogy ilyeneket hord. Néha a nyakába teszi, néha a fejére. Szerintem egész jól áll neki. Mondjuk, néha már olyan kinézete van, mint nekem hajmosás után, törülközővel a fejemen.
- Uh, nézd Mandy! - pattan fel Harry, én meg majdnem hátra esek.
- Mi a franc? Harry, nyugodj le, nincs több kakaó! Felpörögsz tőle!
- Mi van? - fordul felém az ablakból, értetlen arcot vágva.
- Jól hallottad! - morgolódom.
- Jajj ne már! Szeretem a kakaót ... De most kit érdekel a kakaó? Gyere ide! Nézd!
- Harry, ha azzal jössz, hogy ott megy a mikulás a szánjával, nem fogom elhinni. Sajnálom! - sóhajtok egy nagyot és forgatom a szemem.
- Ne már, Mandy! Komolyan? Nem vagyok hülye... A mikulás már tegnap itt volt! - most ő forgatja a szemét. Ettől a mondatától nevetnem kell. - Nem is érdekel a hülye mikulás, gyere már és nézz ki!
Nagy sóhaj hagyja el a számat, utána leteszem a bögrémet és nehézkesen felállok az ágyról. Odatotyogok az ablak elé és máris megértem, mi volt ennyire fontos.
- Havazik! - suttogjuk egyszerre. Percekig csak állok az ablakban és nézem a lehulló pelyheket. Aztán észbe kapok és rájövök, hogy nem vagyok egyedül. Harryre nézek, akit nem kötnek le annyira a hópihék, mint engem. Inkább engem bámul amitől kissé zavarba is jövök.
- Mi az? Mit nézel? - kérdezem halkan, óvatos mosollyal.
- Én csak ... Szeretném átadni az ajándékodat... És próbálom kitalálni, hogy hogyan...
- Hogy hogyan? Hát ... Kezdjük ott, hogy nem is kellett volna vegyél nekem valamit. De ha már vettél akkor... Szerintem csak add ide, kinyitom, ujjongok és aztán túl is vagy rajta. Oké? 
- Hát... Bízom benne, hogy örülsz majd. - motyogja és a székhez sétál ahol a táskája rejtőzik. Egy kis dobozt vesz elő. Hatalmas masnival átkötve. - Boldog Karácsonyt, Mandy!
- Köszönöm Harry! - vigyorgok szélesen és már tépem is a csomagolást. Annyira koncentrálok, hogy a nyelvem is kidugom a fogam között. A csomagolás lekerült és a kezemben tartok egy ... Férfi parfümöt? Kissé zavartan nézek Harryre. Bizonyára viccesen nézhetek ki, mert elneveti magát.
- Ez az én illatom. - jegyzi meg, de ettől még jobban összezavarodok.
- Aaaahaaa.... 
- Nem érted, ugye? - kuncog.
- Nem. Egyáltalán nem. Segítenél? - újra a táskájához megy és elővesz egy kis üveget. Amikor megmutatja, rájövök, hogy az az én parfümöm.
- Na neeee!!!! Harry! - mosolygok - Neked megvan az én illatom...
- ... Neked meg az enyém! - fejezi be a mondatom.
- Köszönöm Harry! Ez nagyon figyelmes! - mosolygok és arcon puszilom. Mikor újra ránézek, lebiggyesztett szájjal néz rám. - Most mi a baj? Tényleg tetszik... Ötletes! Megbántottalak? - hadarom pánikolva.
- Csak egy puszi jár érte?
- Mégis mi kellene más? - pimaszkodok, most már mosolyogva.
- Reménykedtem egy csókban ... - mondja halkabban.
- Óh, na ne! Komolyan? Esetleg fagyöngyöt ne hozzak? - égnek emelem a szemem. 
- Máris hozom! - emeli fel az ujját és a táskájában kutat. Ez a pasi eszméletlen! Szerencsére nincs nála fagyöngy. Az már tényleg sokkoló lett volna. - Sajnos az pont otthon maradt. - magyarázza teljes átéléssel.
- Ez elég szomorú. Akkor azt hiszem várnod kell jövő karácsonyig...
- Tessék? Na azt már nem! - mosolyog és egész közel jön, egyik kezével átkarolja a derekam, a másikkal az arcomat fogja - Szabad? - kérdezi egész halkan. Bólintok és ő azonnal meg is csókol. Életem harmadik csókja ezzel a pasival, szintén olyan jó, mint az első, ha nem jobb. Ráadásul karácsonykor, az én szobámban. Elképzelni sem tudok jobbat.
- Boldog Karácsony ... - motyogja mosolyogva és átölel.
- Igen. Ez elég boldog. - mosolygok és hozzá bújok.
-Jajj! Majdnem elfelejtettem! - a zsebében matat és a telefonját veszi elő. Azonnal tárcsáz is. Csak meglepve nézem, visszaülök az ágyra és kakaózok tovább.
- Louis! Haver! Boldog Szülinapot és Boldog Karácsonyt! - óh, de édes! Megfigyeltem már párszor, hogyha a bandatagokkal beszél, kicsit más lesz a stílusa. Mintha csak a testvéreivel telefonálna. Teljesen ellazultan beszél velük.

5 megjegyzés:

Tina írta...

Csodálatos, mint mindig! :) Eszméletlenül cuki rész lett. Puszillak xx

Unknown írta...

Köszi Tina! :) Puszi :*

Névtelen írta...

Sziaa!:) ma bukkantam rá a blogra, és eszméletlenül tetszik és fantasztikusan írsz!!:)Pár óra alatt elolvastam az összes részt, és még mindig a hatása alatt vagyok:D csak azt sajnáltam hogy nincs több rész:// mikor lesz új rész?:o már nagyon izgatott vagyok, és nagyon várom az új rész*___*szóval siess:P
Puszi:* egy úgy olvasód;)<3

Unknown írta...

Szia kedves idegen!
Nagyon köszönöm a hosszú kommentet. Örülök, hogy rátaláltál és tetszett is a blogom :)
Hogy mikor lesz új rész, azt sajnos nem tudom, mert mostanában kicsit többet dolgozok, mint eddig. Kevesebb a szabadidőm, de amint tudok, fogok írni nektek! :3
Puszi és kitartás! <3

Névtelen írta...

Imádom a blogod remélem gamar hozod a részt