2014. március 7., péntek

21.rész

"Mindig elfog a világ legjobb érzése, amikor köszönsz nekem vagy rám mosolyogsz. Mert lehet, hogy csak egy másodpercre, de rám gondolsz."

-Nos ... Nem éppen egy ünnepi téma, de ha akarod ... Beszélhetünk róla! Nekem ez nem kínos! Ők a családom és hálás vagyok nekik, amiért ilyen életem lehetett velük! - kedvesen mosolygok, Harryn pedig látom, hogy kissé megnyugszik.
- Akkor nem bánod, ha esetleg ... Kérdezgetlek? - kicsit elpirul, ettől csak még aranyosabb lesz.
- Vesd be magad, Styles! - kuncogok és lefekszem az ágyra - Mellém fekhetsz, ha kényelmes úgy! - pillantok rá és egy percet sem gondolkodik, a hátára fekszik mellém, együtt bámuljunk a plafont, én pedig várom a kérdést.
- Mi történt az igazi szüleiddel? - kérdi halkan, mereven a plafont bámulva. Beszökik az agyamba, hogy most engem kérdez, vagy a plafont ... Persze ez hülyeség, nem is én lennék, ha nem jutna ez eszembe.
- Nem igazán tudom. A nő aki megszült ... Nos, vagy nem kellettem neki, vagy nem él ... Tényleg nem tudom.
- És az apád?
- Úgy érted a férfi, aki teherbeejtette a nőt, aki aztán megszült... ? - felé pillantok aztán újra a plafonra - Sokat róla sem tudok ... 5 éves koromig egy pasi nevelt. De hogy az ki nekem ... nem tudom, de nem is akarom.  Semmit nem akarok, ami az életem első 5 évében történt!
- Miért?
- Mert ... Volt, hogy éheztünk ... És az a pasi nem gondozott rendesen! Nem tudott rám úgy vigyázni, ahogy kellett.
- Oh - szinte csak leheli döbbenetében - Ezekre emlékszel?
- Nem ... Nem mindenre. Ezeket anyáék mesélték amikor nagyobb lettem.
- Szóval ők nem titkolták, hogy nem az igazi szüleid?
- Nem, egy percig sem. Mindig kérdezgették, ahogy egyre idősebb lettem, hogy szeretném-e az igazi szüleimet ... De én nem akartam. Most sem akarom! Nem érdekelnek! Nekem Taylor és Samuel az igazi és ennyi! Lehet, hogy nem vérszerinti szülők, de nekik köszönhetek mindent amim van. Mindent amit tudok. Ők tényleg úgy neveltek, hogy mindent beleadtak! Soha nem lehetek elég hálás nekik ezért.
- Nagyon kedves emberek ... - jegyzi meg, kissé kizökkentve engem.
- Igen, azok. Kételkedtél valaha is, azok után, hogy engem ismersz? Ha én ilyen vagyok, milyenek lehetnek a szüleim? - kuncogok. Ez nagyon nagyképű volt, de kihagyhatatlan. Harry elmosolyodik mellettem.
- Te ilyen vagy... Milyen is? - vigyorog.
- Ó kérlek! Csak nézz rám! - nevetek. Harry először csak a fejét fordítja felém, nem sokkal később egész testével felém fordul és néz engem. Nagyon közel fekszik hozzám, bár hozzá kell tennem, az ágy sem túl nagy. - Most ... Mit művelsz? - kérdezem kissé zavartan és hirtelen olyan érdekesnek tűnik a plafon, hogy mereven bámulom.
- Nézlek. - válaszolja egyszerűen. Na ne mond, Sherlock!
- Jó, de miért? Ne tedd! - a karommal eltakarom az arcom, mert tudom, hogy már vörös vagyok. Harry csak halkan kuncog mellettem. 
- De hát te mondtad!
- Nem szó szerint értettem, na! Ne kötözködj, Harry!
- Jó, rendben! Csak vedd el a kezed! - hosszú ujjai átfogják az alkaromat, finoman lehámozva az arcom elől. Meglepetésemre fölém van hajolva, egész közel. Ó basszus!!! A légzésem egy pillanatra megáll, ahogy a szívverésem is, aztán örült tempóban verni kezd, és a légzésem szapora lesz, mint egy fuldoklónak. Félmosoly játszik tökéletes, rószaszínes ajkain, amik olyan szépen metszettek. Ennyire közelről még nem is láttam ... De nem is gondoltam, hogy kevésbé lesz lenyűgöző.
- Ne nézz így! - szól közbe és finoman a testem mellé teszi a kezem, de a szeme mélyen az enyém fúródik.
- Hogy? - nyöszörgöm.
- Olyan 'csókolj már meg, Harry' nézéssel! - vigyora kiteljesedik, a szemei pedig hihetetlenül csillogni kezdenek.
- TESSÉK? - finoman eltolom magamtól és felülök. Mi ez a hőség? Mint a legforróbb nyári napon. Alig jutok levegőhöz! - Te meg miről ... Miről beszélsz? - kapkodok a levegő után, miközben beszélek.
- Mandy, jól vagy? - ő is felül és a hátamra teszi a kezét. Az érintése bizsergető. Olyan érzés, mintha lyukat égetne a tenyere a pólómba. Ruhán keresztül is piszkosul éget.
- Minden oké ... Csak ... Nehezen lélegzem! - kezemet a mellkasomra teszem, nem mintha ez segítene, de elhitetem magammal.
- Hozzak valamit? Egy kis vizet? - lemászik az ágyról és az ajtó felé indul. Én csak némán bólintok. Amíg nem lesz itt, lenyugodhatok az előbbi kínos szituáció után. Harry szinte kirohan, hallom ahogy átvágtat a házon. Néhány mély levegőt veszek és az ablakhoz megyek. Résnyire nyitom, de még így is szinte pofon vág a kintről áramló jeges levegő. De most nagyon jól esik. Harry már itt is van egy nagy pohár vízzel. A kezembe nyomja, de nem engedi el, megitat.
- Idd meg mind! Jót fog tenni! - bíztat és én úgy teszek, ahogy mondja. Az üres poharat az asztalra teszi, de máris újra mellettem van - Jobb már?
- Igen, köszönöm! - rámosolygok, aztán az arcom az ablak felé fordítom. Néhány nagy lélegzetet veszek még a hideg, friss levegőből, utána becsukom az ablakot.
- Hagyd csak, majd én! - megfogja a kezem és finoman elveszi onnan. Újra az ágyhoz megyek, leülök és figyelem őt. Még így ruhában is látszik, hogy nagyon kidolgozott teste van. Kecsesen hajol az ablakhoz, karján az izmok megfeszülnek, ahogy bezárja azt. Ha tovább bámulom, talán lángra is kapok, az istenit! Újra mellém ül, átkarol és magához húz. Hihetetlenül kellemes a karjaiban lenni.
- Többet ne ijessz rám így, rendben? - motyogja halkan - Én tettem valamit? A megjegyzésem miatt volt ez? Sajnálom, én nem akartam ...
- Nyugodj meg! Semmi gond! - felpillantok és rámosolygok... és újra olyan közel van hozzám az a száj. De nem bámulhatom tovább. Valamit ki kell találjak ... Elfordítom a fejem, annak reményében, hogy majd valami eszembe jut. - Nem tudom mondtam-e már ... De szeretnék elköltözni!
- T-tessék? - kérdezi dadogva, miközben a hátamat simogatja, de a kijelentésemkor abbahagyja.
- Igen ... Nem rég találtam egy hirdetést egy házról. Nem túl nagy és nem is a legjobb, de azt hiszem el fogok menni, hogy megnézzem.
- A szüleid mit szólnak ehhez?
- Nem tudják ... Még csak ... Neked mondtam el. - de azt sem tudom, hogy neked miért, teszem hozzá gondolatban.
- Óh ... Értem! Akarod, hogy elkísérjelek?
- Hát, ha ráérsz, akkor jó lenne, ha nem egyedül kellene mennem. Tudod, több szem, többet lát! - félmosolyra húzom a szám, a keze pedig újra a hátamat simogatja.
- Majd úgy intézzük, hogy ráérjek, rendben?
- Köszönöm!

***

Két nap telt el hálaadás óta, anyám pedig még mindig a Harry téma körül forog. El sem hiszem mennyire bezsongott, hogy ő itt volt. Azt hittem csak Lucy tud fangirl effektust, de anyám is hajlamos erre.
Anya még nem is sejti, hogy épp most készülök megnézni egy házat, hogy elköltözzek innen. Nem azért, mert nem jó itt nekem. Azért, mert nem akarok teher lenni. Hárman jól meglesznek itt, de nem kell, hogy még hárman betelepedjünk ide ... Így érzem helyesnek.
Magamra fújok egy kevés parfümöt és felkapom a táskámat. Indulásra kész vagyok és Harry bármelyik pillanatban eljöhet, hogy elvigyen a házhoz. Leosonok a lépcsőn, remélem, hogy anya a konyhában van és nem fog észrevenni.
- Készülsz valahová? - basszus ... lebuktam.
- Mindjárt jönnek értem anya, majd később beszélünk. - próbálok megszökni, de az utamat állja.
- Ki jön? Harry? 
- Igen ... - sóhajtok - Harry jön.
- Randitok lesz? - csillognak a szemei. TESSÉK??
- NEM! Anya, jesszus! Harry és én barátok vagyunk. Csak elkísérem valahová ... - vagy ő engem, de ezt nem részletezem inkább most neki. Végszóra dudálást hallok - Bocs, de tényleg megyek! Majd beszélünk. Szia! - sebesen vágtázok ki a házból, amennyire ez lehetséges négy hónapos, két gyerekes poccakkal. Harry szélesen mosolyog és kiszáll a kocsiból, hogy egy nagy ölelésbe vonjon. Még mindig szédítő érzés a karjaiban lenni.
- Szia! Köszi, hogy itt vagy! - mosolygok rá, amikor elengedem.
- Szia Mandy! Ez csak természetes! Gyere, szállj be! - kinyitja nekem az ajtót és a kezemet fogja, amíg el nem helyezkedem az ülésen. - Minden oké? A kicsik hogy vannak odabent? - mosolyog és óvatosan végigsuhan a keze a pocakomon. Bizsergető.
- Azt hiszem jól, köszönik! - vigyorgok szélesen és megvárom, hogy beüljön. - A címet tudod, ugye?
- Minden megvan, nyugodj meg! Mesélj, két napja nem beszéltünk! - mosolyog és elindul a kocsival.
- Nos ... Mit meséljek? Az ügyvédem felhívott, néhány papírt kell majd aláírnom a napokban a válás miatt...
- Óh, értem. És ő keresett már? - nem kell kimondania a nevét, tudom, hogy Benre gondol.
- Nem, szerencsére. Mennyire bölcsen is teszi! Nincs most kedvem hozzá...
- Megértem! Szóval nem sokára újra szabad nő leszel ...
- Igen, így van. - mit akar ezzel?
- Van már új udvarlód?
- Nekem? Ugyan ... Nem tépnek sorszámot, Harry! - kuncogok.

***

- Ez a ház nagyobb, mint gondoltam. - döbbenek le, ahogy Harry a bejáróra hajt.
- Legalább lesz elég helyetek!
- Az biztos! - mosolygok és alig várom, hogy beérjünk. Egy kedves nő vár minket az ajtóban, ő az ingatlanos. A gyors bemutatkozás után máris a lényegre tér, próbálja nekünk a legjobb színében feltüntetni a házat. A szemem jár, mint a perecesnek. A hibákat lesem, amiből van néhány, de ezek nem vészesek.
- ... Szóval mindent összevetve remek család lehetnétek itt, együtt! - mosolyog rám, aztán Harryre. Ó na ne!
- Tessék? Én ... Mi ... - dadogom, mire Harry átkarol vigyorogva.
- Mi is így gondoljuk, Rose! Szétnézhetnénk még egyszer?
- Természetesen, Harry! Én a kertben leszek, egyébként is el kell intéznem egy telefont. - tapintatosan kioson, én meg hatalmas szemekkel felnézek Harryre.
- Mit művelsz? - nyüszítem. Harry csak kuncog és magához húz.
- Nyugi, el fogom mondani az igazat ... De milyen jó, hogy így gondolja rólunk, nem igaz? - rám kacsit és az emelet felé kezd sétálni, még mindig átkarolva engem.
- Nem ... Nem hiszem! - Harry keze kissé megfeszül körülöttem, de én folytatom - Mármint ... Most azt gondolja, hogy 19 évesen apa leszel. És azt is gondolja, hogy te meg én ... együtt vagyunk.
- Amikor megszületnek a gyerekek, már 20 éves leszek! - mondja szinte duzzogva.
- Ó én kérek elnézést a hatalmas tévedésemért...
- Nem akarok a koromról beszélgetni veled.
- Ne duzzogj, gyerekes! 
- Ne szólj rám, nem vagy az anyám! - vigyorog rám.
- Harry! Komolyan...? Ezt akarod? - nézek rá, összeszűkítem a szemeim, remélve, hogy megijesztem, de csak kinevet.
- Ha most akarod, legyen! Nem hátrálok meg tőled!
- Te akartad, Harry Styles! - vigyorgok, mert tudom, ez a csata úgyis az enyém lesz. Tekintve, hogy ő mennyire érzékeny a csikizésre, én pedig csak a talpamon vagyok csiklandós. Felemelem a kezeimet, még utoljára a szemébe nézek, de csak magabiztosságot látok. Aztán hirtelen egy szobába fut, ami azt hiszem a fő háló szoba. Követem és közben hangosan nevetek. - Úgy emlékszem, azt mondtad, nem hátrálsz meg!
- Legyél könyörűletes, kérlek! - nyöszörög, de inkább a nevetéstől ... Pedig még hozzá sem értem! Hátra felé lépked, én pedig minden lépését követem, de egyre nagyobbakat lépek. Harry hosszú lábai megakadnak, az ágynak ütközik a szoba közepén. Nincs menekvés! Lecsapok rá, csikizni kezdem, ahol csak érem. Ő pedig hangos, rekedt nevetésben tör ki. Néha visít is, imádom ezt hallgatni!
- Ne! Kérlek, Mandy! Kééérleeek! - könyörög már, teljesen kipirulva. Abbahagyom, de nem azért, mert ő kérte, hanem mert már teljesen kifulladtam. Miután rendesen lélegzünk, rádöbbenek, hogy mennyire közel is vagyunk egymáshoz. Lassan felemelem a fejem, ránézek, ő pedig épp akkor néz le rám, édesen mosolyogva, felfedve a gödröcskéket az arcán. Ha ez nem sexepil, akkor semmi sem az! Úgy szeretném megcsókolni, most, rögtön! Várj! Mi? Nem! Nem lehet! Pislogok néhányat, de még mindig őt bámulom, és ő is engem. Ó, te jó ég, egyre közelebb hajol! Ne, ne, ne! Ne tedd ezt velem! El kellene húzódjak. Elhatároztam egy másodperc töredéke alatt, hogyha meg akar csókolni, én nem akadályozom meg ebben!

5 megjegyzés:

Reni írta...

Oh My Gosh *----* mondd, hogy meg is csókolja és nem csak lefejelik egymást véletlenül :'D iszonyat jó rész lett. Imádom *-* Amy pedig annyira erős. Sikerült feldolgoznia a múltját, ami igazán példás dolog, pláne hogy sírás vagy szégyenkezés nélkül tud róla beszélni. Ezt becsülöm benne :)
Btw: asszem' enyém az első kooooomi *-*

Unknown írta...

nagyon jó lett!de miért itt kell ababhagyni?!komolyan egy hetet kell várjak arra a csókra-vagy nemcsókra?! amúgy nem tudok szavazni, úgy tűnik itt nincs szavazati jogom, szóval itt mondom el:szép az uj design(bár lehetne szélesebb is a bejegyzés sávja) és tetsztett az új rész(mi az hogy, imádtam!) kövit!!!

Unknown írta...

Reniiii :) Nagyon szépet írtál, köszönöm! Valóban becsülendő dolog ez ... Ezért mondom nektek mindig, hogy alkalmazni kell a 'leszarom stílust' ;) Sokat segít a nehéz idők átvészelésénél :)
Tiéd az első koooooomi *-* :D

Unknown írta...

Köszi Nessi! Ha nem itt hagynám abba, mégis mi élvezet lenne benne? :D Most, komolyan ... semmi ;) Amúgy meg tudhatnád, hogy roppantul szemét ember vagyok :D Természetes, hogy függőben hagyok dolgokat :P
Köszönjük a "szavazatot" és a véleményt! :)

Unknown írta...

:DDD roppantul igyekezz a kövi résszel