2014. február 26., szerda

20.rész


"Az ábrándozás nincs életkorhoz kötve. Az álmok pedig nem öregszenek."

Amikor nagyi befejezte a mondatát, szívem szerint bokán rúgtam volna. Mégis mi a francot művel?
- Nagyi .. Harry elfoglalt, nem hiszem, hogy azt a kevés szabadidejét ilyesmivel akarja tölteni ...
- Szivesen elmegyek ... Persze, csak akkor, ha tényleg nem gond. Szeretném megismerni a családodat. - mosolyog rám ártatlanul, én meg úgy érzem, a belsőmben egy vulkán készül robbanni. El kell beszélgessek nagyival, ebben már biztos vagyok.
- Remek, Harry! - ujjong nagyanyám, én meg a sültkrumplimra meresztem a szemem. Mi lesz ebből, te jó ég. Harry telefonja csörögni kezd. Van Isten! Talán el kell mennie, és lezárhatjuk ezt az egyre kínosabb beszélgetést.
- Elnézést, Hölgyeim... - dörmögi a srác és arrébb sétál. Mama felé fordulok.
- Nagyi mit művelsz? - suttogom, de legszivesebben most kiabálnék. Nem vele, csak úgy, mérgemben.
- Elhívtam egy fiút vacsorára. Azt hittem nem gond.
- Ez nem is lenne gond, ha ő csak egy fiú lenne ... - Harry felé pillantok, de látom, hogy még telefonál - De ő nem csak egy sima tini srác mama. Ő egy híresség. Énekes, sztár, celeb, vagy nevezd aminek akarod. Remélem nem fogod bánni, amikor holnap reggel kinn leszünk az újságos bódénál, címlapfotóval. - egy kissé benne akad a szó a hallottak miatt, de hamar összeszedi magát.
- Mit számít ez? Kit érdekel, hogy honnan jön, vagy épp mit csinál? Úgy oda van érted, ez látszik rajta.
- Jó, ezt most hagyd abba! - mordulok rá - Inkább csak ... Csak egyél tovább, hogy mehessünk végre! - nem szól többet, és ezért hálás is vagyok. Még, hogy Harry oda van értem ... Pff. Viccnek is rossz! Ő ilyen, ő mindenkiért oda van, mert rendes ember. Ennyi. A szemem forgatom a gondolatra és ebédelek tovább.
- Sajnálom, de közbe jött valami. El kell mennem. Viszont, akkor holnap este még látjuk egymást. - mosolyog ellenállhatatlanul cukin. Jézusom, mik ezek a gondolatok, csak egy mosoly egy sráctól, szedd össze magad Amy! Viszonzom a gesztust, előveszem a legelbűvölőbb mosolyom, csak azért, hogy ne lássa a csalódott, és egyben megkönnyebbült arcomat.
- Sajnálom, hogy el kell menned. A részleteket megbeszélhetjük telefonon a vacsoráról. - préselem ki magamból ezt az utolsó mondatot.
- Jól hangzik, alig várom. További szép napot! Viszlát, Sarah! - két puszival köszön el a nagyanyám, és megint érzem a késztetést, hogy a szemem forgassam, de most nem teszem. - Viszlát, Mandy! - Harry két puszit nyom az arcomra. Amikor a puha ajkak a bőrömhöz érnek, szinte perzselnek. Remélem nem lesz paradicsom vörös a fejem, csak mert két puszit adott.
- Viszlát, Harry! Neked is szép napot! - nagyi elköszön tőle, én csak bágyadtan mosolygok rá, másra most nem vagyok képes.

***
Ez a bevásárlás kész rémálom volt. Már alapjáraton az volt, amiért száz, meg száz boltban voltunk és mindenhol vettünk valamit, de Harry csak fokozta ezt. Talán nem is őt kellene hibáztassam. Hisz ő csak épp arra járt. Ez természetes. Nagyi tehet róla, hogy kínos helyzetbe hozott ... És most idegeskedhetek, mert holnap egy világsztár lesz a vacsoraasztalunkál. Anyának még nem is szóltam. Na meg még ott a húgom is. Hogyan kellene meggyőzzem, hogy ne mondja el senkinek, hogy Harryvel vacsorázott hálaadáskor? Egy nagyot sóhajtok és elterülök az ágyon. Köszönöm nagymama, remekül felkavartad a már majdnem nyugodt életem. Később ráveszem magam, hogy lemenjek a nappaliba a többiek közé. Valami filmet néznek a tévében, úgyhogy csak hangtalanul csatlakozok. Nagyi mindentudó mosolyt vet felém. Már bizsereg a fejbőröm ettől a nézésétől. Kedvesen rámosolygok és a tévé felé nézek, de fel sem fogom mi megy benne. Egyfolytában azon jár az eszem, hogy Harry holnap ide jön. Megismeri a családom, valószínűleg nagyi ravaszságából ítélve kettesben is leszünk. Mit mondok majd? Vagy milyen lesz? Nagyot sóhajtok, nem akarok ezen gondolkodni, de nem tudom másfelé terelni az elmém.
- Minden rendben, kincsem?
- Persze anyu. De azt hiszem felmegyek és lepihenek.
- Menj csak. Fáradt lehetsz, nagyanyád kifárasztott a csavargásban, igaz?
- Az nem kifejezés. Maratonfutónak érzem magam, két gyerekkel! - ettől csak mindenki kuncogni kezd. Elköszönök és felmegyek. Már pizsiben fekszem az ágyban, de egyszerűen nem tudok aludni. Ide fog jönni. Velünk fog vacsorázni. Csak remélni tudom, hogy anya nem épp most rontja el a vacsorát, eddig mindig tökéletesen ment neki. De amikor nagyi közölte vele, hogy Harry Styles vacsorázik nálunk, kissé idegesnek láttam. Érdekes egy hálaadás lesz, ez már biztos. Még egy sóhaj hagyja el a számat, amikor kopognak az ajtómon.
- Bújj csak be! - szólok oda. Mama sétál be, már ő is lefekvéshez készen.
- Hát még nem alszol?
- Nem, nagyi! Adtál gondolkodnivalót, úgyhogy ezen próbálok túljutni...
- Amy, ne gondolkodj túl sokat! Mindig ez volt a legnagyobb gyengéd. 
- De ez nem ilyen egyszerű! Nem tudom mit csináljak. Ő nem csak egy srác a városból, mama!
- De holnap bizony az lesz! Nem úgy fog jönni, mint a világsztár, ezt te is tudod. Ő úgy fog eljönni, mint egy barátod, akit meghívtunk vacsorára. Ő is ember, van két füle, szemei és szája. Ó, de még milyen helyes szája.
- NAGYI!!!! - kuncogok - Ne hajts rá a barátaimra, kérlek! - nevetek fel, ő pedig csatlakozik.
- Nyugodj meg, nem lesz ilyen! - vigyorog rám és megfogja a kezem - Figyelj ide, kislányom! Harry remek srác ... - nem hagyom, hogy végig mondja, bele kell szólnom.
- Igen az, de te ezt egy negyed órás ebéd alatt leszűrted?
- Jó ember ismerő vagyok. Hallgass, most én beszélek! - próbál mérgesen nézni, de mosolyog - Szóval ... Látom, hogy nagyon elvarázsoltad. - itt csak a szemem forgatom - Nem tudom, hogy mi zajlik benned jelenleg. Bennel kapcsolatban, vagy csak úgy általában a kapcsolatokról milyen véleményen vagy most, de Harry több akar lenni, mint egy barát, ezt biztosan tudom.
- Nagyi, ez butaság. Nem ismered, ő mindenkivel nagyon kedves és figyelmes! Nem tesz velem kivételt és nem akar többet tőlem ennél! Hidd el nekem! És amúgy is, kinek kell egy elvált nő, két gyerekkel? Nem hiszem, hogy túl kelendő párosítás.
- Ez badarság, ide hallgass! Ez a fiú beléd esett, mint vak ló a gödörbe. 
- Mama! Menj aludni, félrebeszélsz! Bevetted a gyógyszereid? Ugye csak annyit, amennyi szükséges? ... Kérlek, ne akarj összeboronálni minket, rendben? Ez egyszerűen nem működhet. Ő híres, ráadásul 5 évvel fiatalabb! Ez ... Ez nem lehetséges!
- Egyszer sem mondtad azt, hogy te nem akarnád! - vigyorog megint a mindentudó fejjel.
- Van szemem! Harry nagyon helyes pasi, ezt nem is tagadom ... De ... Ez akkor sem elég! Nem működhet, ne is próbálkozz kérlek! Neki egy korabeli lány kell, akivel egy szinten mozognak. Egyébként meg ... Szingli vagyok, és így most jó nekem! Egyáltalán nem vágyom rá, hogy valaki megkeserítse újra az életemet!
- Nem így kellene felfogd ...
- De így teszem! A szerelem, meg a házasság és az összes többi szarság csak egy nagy átverés. Mindenki azt hiszi, hogy ez mennyire jó dolog, hogy ez tökéletes és az embereknek csak erre van szükségük. Ez nem így van! A dolgok mögé látok, hála egy baromnak.

***
Hálaadás napján a házban lévők megőrülnek. Mindenki teszi amit tennie kell, csak én nem találom a helyem. Próbálok segíteni a konyhában, de anya és nagyi nem nagyon enged, folyton elküldenek pihenni, tévézni vagy mást csinálni. A szobámban ülök, próbálom rávenni magam, hogy végre közöljem a húgommal a hírt, a plussz vacsorafőről. Átsétálok a szobájához és halkan kopogok.
- Gyere csak! - hallom őt az ajtó mögül. Nagy levegőt veszek és bemegyek.
- Hé, kislány! Minden oké?
- Persze! Mi járatban vagy? - kíváncsiskodik és megpaskolja az ágyát, hogy üljek mellé.
- Beszélni szeretnék veled ... - leülök mellé és felé fordulok - Mondanom kell valamit. De előtte szeretném, ha ezt titokban tartanád. Úgy értem, annyira titokban, hogy még Tessa sem tudhatja, oké?
- Persze. De ugye nincs valami baj?
- Nem, semmi gond ... De ... huh ... Ma a vacsoránál egyel többen leszünk majd.
- Meghívál valakit?
- Mondhatjuk így is. - dörmögöm és nagyira gondolok közben - Szóval az egyik barátom átjön, aki ... Hát, történetesen Harry Styles. - végre kimondtam. Figyelem a húgom arcát, ami a meglepettségtől megnyúlik, és az álla a padlót veri.
- Úgy érted ... Harry Styles? AZ a Harry? A One Direction Harry? - hitetlenkedve néz rám, pislogni is elfelejt. Én csak egy bátortalan bólintással felelek neki - Jézusom! Úr Isten! - a hajába túr.
- Nyugodj meg, rendben? Ő most ... Nem azért jön ide, hogy te körbesikoltsd és fotót meg aláírást könyörögj tőle, oké?
- Amy, hallod te magad? Elhívtad ide a kedvenc bandám egyik tagját, és arra kérsz, hogy ne visítsak!
- Igen, erre kérlek!
- Képtelenség! - fészkelődik izgatottan az ágyon.
- Menni fog, Lucy, nem lehetetlen! - kuncogok.
- Hát ... Én majd igyekszem! De megdöbbennem azért szabad, ugye?
- Persze! Legalább csendben leszel! - pimaszkodok és megölelem.
- Várj! - eltol magától és végig néz rajtam, aztán a szemeimbe bámul. Hatalmas, mogyoró barna szemeivel méreget, én pedig elveszettnek érzem magam.
- Mi az?
- Ti jártok? Randizgattok? Ezért hívtad át?
- DEHOGY! Nem, ne is gondolj ilyesmire! Nem is én hívtam át, hanem mama!
- Ezt nem értem ...
- Oké, elmesélem a tegnapot, mert le vagy maradva ...

***

Harry fél óra múlva érkezik, a megbeszéltek szerint. A gyomrom liftezik, olyan ideges vagyok, mint az esküvőm előtt. Ahh nem is akarok most erre gondolni. Minden készen áll, már megterítettünk, az ételek kész vannak és mindenki csinosba vágta magát. Én nem vittem túlzásba, ahogy korábban sem. Még sminket sem tettem fel, elvégre itthon vagyok a családommal, ezt annyira feleslegesnek érzem. Semmin nem változtat az a tény, hogy Harry is velünk lesz ma este. A szobámban a tévé előtt ülök. Olyan erősen fogom a távirányítót, hogy az ujjaim elfehéredtek. Le kell lazulnom, mert ennek így nem lesz jó vége! A csengő megszólal, vele együtt a szívverésem felgyorsul. Basszus, már itt is van.
- Amy, menj és nyisd ki!
- Mi? Mért én, anya? Nem én hívtam!
- Menj már! - parancsol rám. Kimászok az ágyból és igyekszem nem felbukni a saját lábamban, ahogy az ajtóhoz megyek. Ha lehetséges lenne, akkor a szívem most a torkomon át akarna menekülni, valami nyugodt helyre, ahol rendes ütemben doboghat. Hát, most én is vele mennék ... Bárhol lennék, csak itt nem. A kilincsel babrálok, végre sikerül kinyissam. Harry perfektül néz ki, mint mindig. Nagy megkönnyebbülésemre, nem csípte ki túlságosan magát. Napszemüvegben van, eltekintve attól, hogy kezd sötétedni, egy kék sapka van a fején. Gyanítom ez csak valamiféle álca akart lenni, a rajongók ellen. A barna kabátja elég melegnek és puhának tűnik innen, bár nincs begombolva. 
- Szia! - nyöszörgöm és elszörnyedek a saját, ideges hangomtól.
- Szia, Mandy! - megvillantja tökéletes mosolyát és körülöttem minden megszűnik. Ez már beteges, azt hiszem.
- Öhm ... Gyere be! - félreállok, megvárom, hogy besétáljon és közben gyorsan végig futtatom rajta a szemem, miközben a kabátot veszi le magáról.
Egy szürkés kék ing van a fekete pólója felett, a már jól megszokott fekete farmerba dugta hosszú lábait, és az elmaradhatatlan csizma szerű izé a lábán, amit még a mai napig nem értettem meg, miért tapossa rongyosra. A kabátját a többi közé akasztja, a napszemüvegét pedig a fiókos szekrényre teszi. Kis szöszmötölés után már a nappaliban is vagyunk. Hű, mindenki ott termett, pedig az előbb még üres volt.
- Nos ... Ők itt a kis családom! - mosolygok rájuk - A nagymamámat és a húgomat már ismered! - Nagyi üdvözli a srácot, Lucy meg fülig vörösödve integet neki, de Harry magához öleli a lányt, köszönés gyanánt. - Ő itt az apukám, Samuel Peterson. - intek apa felé, aki előre lép, hatalmas vigyorral és kezet fognak.
- Harry Styles vagyok! Örülök a találkozásnak! - dörmögi, nekem pedig hidegrázásom lesz, ahogy hallom rekedtes hangját. A látvány pedig fura módon megnyugtató, ahogy kezetráz az apámmal.
- Ő itt az anyukám, Taylor Peterson! - fordulok anya felé. Széles mosolya elárulja, hogy le van nyűgözve a sráctól. Neki is bemutatkozik és kezet fognak, de anya oda húzza még két puszira is. Nagy levegőt veszek. Bemutatkozás, pipa!
A kanapéra ülünk és mindenki Harryt figyeli, mint ha nem is ember lenne. Jézusom, ez már nekem kínos. Valamit tennem kell. Egymás mellett ülünk, testemmel kissé felé fordulok és rávigyorgok.
- Milyen volt az ebéd a családoddal?
- Huh ... Jól ment! Jó volt egy kis időt velük tölteni. Még tegnap elmentem anyámékhoz, ott töltöttem az éjszakát, így többet lehettünk együtt.
- Jól hangzik! - bólintok egy nagyot. Na és most? Félve körbe nézek a szobán. Nagyi és anya vigyorog, ragyogó szemekkel. Jól ismerem őket, sajnos. Tudom, hogy már azon törik a fejüket, milyenek lennénk együtt Harryvel. Kár, hogy ez csak a fejükben lesz mindig is így. Ebből tényleg nem lehet semmi. Lucy még mindig vörös fejjel, szendén mosolyogva ül apa mellett a nagy fotelban, apa pedig átkarolja és magához húzza. Velem is így csinált amikor kicsi voltam... És amikor még elfértünk ketten a fotelban.

***
Szerencsére a vacsora isteni, anya és a nagyi remek munkát végeztek. A hangulat teljesen családias, Harry senkit nem zavar és úgy látom ő is nagyon jól érzi magát. Hosszan beszélgetünk még az étkezőasztalnál, aztán a csapat kezd szétszóródni. Anyáék mosogatásba kezdenek, apa a tévé elé telepszik, Lucyt vonszolva magával. Basszus. Most kellene, hogy megmutassam neki a házat, vagy ilyesmi?
- Öhm ... Van kedved körülnézni?
- Persze, mutasd az utat! - mosolyog, szokás szerint. Cseppet sem látszik idegesnek. Vagy jó a póker arca, vagy csak én vagyok ekkora selejt, hogy gyomorgörcsöm van, amiért itt van.
A házat körbejártuk, az udvarra pedig nem mentünk ki az eső miatt, ami időközben elkezdett szemerkélni. Amúgy sincs sok látni való a füves placcon kívül.
- ... És ez az én szobám! - tárom ki az ajtót és bemegyek, ő pedig szorosan a nyomomban lépdel.
- Hű, nem túl nagy. - jegyzi meg kedvesen.
- Valóban. Nem is voltam itt sokat. Szinte csak aludni jöttem fel, mindig a nappaliban tanultam, vagy a konyhában. Nézz csak körül, ha szeretnél. - az ágyra ülök és figyelem minden mozdulatát. Tudja, hogy figyelem, de még ettől sem látszik feszültnek. Megnéz néhány régi fotót rólam, a régi dolgozatok még mindig kitűzve lógnak a táblámon a falon.
- Szép eredmények!
- Köszönöm! A szüleim sosem engedték, hogy hanyagoljam a tanulást!
- Nos, ha már így szóba került ... - leül velem szemben az ágyon. Egyik lábát felhúzza és a nadrágszárával kezd babrálni. - Kérdezhetek valamit?
- Persze, amit csak akarsz! Legfeljebb nem válaszolok! - kuncogok, mire ő is elmosolyodik. Rám pillant, aztán újra a nadrágját babrálja a bokájánál. Most már kicsit feszültnek látszik.
- Szóval csak ... Feltűnt valami és ... Nem is tudom, talán nem is rám tartozik. Csak tudod ... Te Long vagy, a szüleid meg Petersonok. - elmosolyodok és bólintok, bár úgysem lát, mert még mindig a farmerjára figyel.
- Már vártam a kérdést... - mondom még mindig mosolyogva, mire felpillant. - Ők nem az igazi szüleim, Harry! Engem örökbe fogadtak, amikor 5 éves voltam. - Harry arcából eltűnik a szín, kissé talán elsápad. Várok egy kicsit, hagyom, hogy megeméssze ezt.
- Ezt nem tudtam ... Sajnálom, nem kellett volna megkérdezzem! - szabadkozik, de én megállítom, óvatosan megfogom a kezét, hogy megnyugodjon.
- Semmi baj! El kellett volna mondanom. Úgyis kiderült volna egyszer.

6 megjegyzés:

Tina Malik írta...

Nagyon jo lett :) siess a kovivel :)
(HAHHH rajottem h h lehet telorol kommentelni :D)
Szeretlek c: xx

Tina Malik írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Renn H. írta...

Valami fantasztikus lett. *-* Amyben kezd kialakulni valami, ami már előre haladás. Ismét ittam a szavaidat és sikerült felpörgetned az agyam. Kíváncsi vagyok Amy múltjára. :)
Btw: elnézést, hogy kicsit késve értem ide, de ich und die Technik :)
Xxxx

Amanda Styles írta...

Köszönöm szépen *-* Én is szeretlek! ^_^ (istenkirály vagy :D )

Amanda Styles írta...

A lényeg, hogy ideértél, nem számít mennyit késtél ;)
Nagyon örülök, hogy tetszett! A múltja pedig majd szép lassan csak kiderül ... Gondolom ;)
Az, hogy ittad a szavaimat ... Hát elakad a lélegzetem :D Még nem hiszem, hogy kaptam volna akár hasonló bókot is, de nagyon köszönöm neked!
~rohadjon meg a teknik amiért meghal :D ~
Puszi :*

Agnes Nessi írta...

I.M.Á.D.O.M. :D ez nem rövidítés csak kiemelés :DDDD