18. rész

"Nem az számít, hogy hányszor kaptad ugyanazt a fájdalmat, hanem, hogy képes vagy-e újra felállni és megmutatni, hogy erősebb vagy annál, aki okozta neked!"

A koncert óta eltelt már picit több, mint egy hét. A lányok felfogták, hogy mi történt velük és még mindig elég boldogok emiatt. Ettől én is jobban érzem magam ... Egyébként meg eléggé magam alatt vagyok. Magányosnak és semminek érzem magamat. Kihasználtak aztán eldobtak és nem kellek ... Nem kellek senkinek. Benjaminnal hetek óta nem beszéltem már. Nem keres, én sem keresem. Most jó így. Nem tudnám még rávenni magam, hogy lássam. Próbálom mutatni, hogy erős vagyok, de éjjelente még némán zokogok alvás előtt és néha a reggeli zuhany közben is. Ez majdnem olyan, mint amikor esőben sírsz. Olyankor senki nem látja a könnyeidet. Anya mondogatja, hogy nem baj, ha kicsit magam alatt vagyok, vagy ha néha szomorkodok. De nem engedem meg magamnak, hogy így lássanak. Így is épp eléggé aggódnak miattam.

A mai reggel különleges. Ma orvoshoz megyek, és megtudom a gyermekeim nemét! A zuhany alatt állva letörlöm a könnyeimet és mosolyt teszek fel a helyére. A nap is süt, bár így október táján ez már-már ritka. Ez a nap tökéletesnek ígérkezik. Talán később felhívom Louiset is, hogy elmondjam mi történt az orvosnál. A koncert óta csak néhány sms-t váltottunk, nem igazán beszéltünk. Hiányzik! Igen, ő és a tökéletes kis családja. Ha velük vagyok, jó kedvem van és nyugodtnak érzem magam.

***

- Szia Louise! Zavarlak? - a hangom úgy csilingel, hogy még én sem ismerek rá.
- Amy! Ezt a meglepetést! Minden rendben kislány? 
- Persze! Veletek?
- Itt is, minden! Lux épp lebontja a házat, de azt hiszem ezen kívül nincs gond! - a háttér zaja Lou állítását igazolja, valami puffant egy nagyot. Csak halkan kuncogok azon, amit mond. - Nagyon jó kedvűnek tűnsz! Ennek örülök!
- Én is! De mindennek meg van az oka kedvesem! - nevetek.
- Elég rejtélyesen beszélsz! Figyelj ha szeretnél, gyere át, beszélgessünk. Jobban szeretem, mint telefonon. A személyeset díjazom! - közben még egy puffanás a háttérben, Lou csak sóhajt egyet.
- Biztos vagy benne? Nem akarok zavarni ...
- Ne hülyéskedj! Várunk nagyon! Akkor elmondhatod végre mire ez a jó kedv!
- Rendben, meggyőztél! - nevetek és miután lediktálja a címet elköszönünk.

Gyors zuhanyt veszek és átöltözök. A táskámba, ami már rongyos, mert mindenhová jön velem, bedobálom a cuccaimat és már suhanok is lefelé a lépcsőn.
- Elmész? - állít meg anya. Hű, mint amikor tini voltam és mindenről be kellett számoljak.
- Igen, úgy látszik!
- Találkozol valakivel?
- Igen, találkozok valakivel ...
- Van valakid? - ragyognak fel a szemei.
- Anya! - sóhajtom - Nincs pasim ... Nem is lesz! Jó így nekem! - mosolyogva megsimogatom az arcát.
- De azt mondod találkozód van .... - mondja reménykedve.
- Valóban ... Egy barátnőmmel! Louisehoz megyek, anya! Nem tudom mikor jövök, szia! - már be is ültem a kocsiba, mielőtt még jobban feltartana.

Louise-ék háza tipikus, londoni családi ház. Kívül vörös téglafal, sötét ajtóval, nagy ablakokkal az utca felé. A bejáróra állok és kissé izgatottan megyek az ajtóhoz. Megnyomom a csengőt, bimm-bammol, hogy még én is hallom kintről. Trappolás hallattszik aztán nyílik az ajtó.
- Amy! Jó újra látni! - Tom nyit ajtót és a kezébe kapja a szőke kislányt.
- Sziasztok! - egyből hatalmas mosoly ül ki az arcomra - Én is örülök nektek! - bemegyek, a cipőmet a többi közé teszem, a kabátomat a fogasra teszem és követem Tom lépteit a nappaliba.
- Elnézést! Úgy 5 perce pakoltam össze, de ez nem tartott sokáig Lux mellett - mosolyog. Ahogy körülnézek, minden felé játékokat látok.
- Wow .. az én nappalim is hamarosan legalább így fog kinézni - kuncogok.
- Ebben biztos lehetsz, kislány! - jelenik meg Lou vigyorogva és megölel - Üdv nálunk! Ülj csak le valahová! Szeretnél egy teát? Vagy valami üdítőt? 
- Egy tea jól esne, köszönöm - mormogom udvaiasan és rámosolygok.
- Azonnal hozom, aztán beszélgetünk! Tom ellesz Luxszal addig.

Lou csinos kis csészékben hozza a teát és nem hagy mellébeszélni, egyből nyaggatni kezd, hogy mitől van ennyire jó kedvem. Nem várhatok tovább, tudtam, hogy nem adja fel a vallatást.
- Nos, ma voltam orvosnál ... - a levegőben hagyom a mondat végét. Lou szeme felragyog, akár csak anyámnak amikor elmondtam a hírt.
- Gyerünk kislány! Mondd már! - sürget izgatottan. Kuncognom kell a nagy sietségétől.
- Megtudtam a babáim nemét! Lesz egy kisfiam és kislányom! - széles vigyor terül el Lou arcán. Annyira őszinén örül az én boldogságomnak, hogy ez könnyet csal a szemembe.
- Úr Isten! Amy! Ez csodálatos! - a dohányzóasztalon csörömpöl a csészéje, ahogy sietve leteszi, és a karjába von. - Azt hiszem piszok nagy mázlista vagy! Egy fiú és egy lány! Csodálatos! - ömleng vinnyogva én pedig csak átkarolva kuncogok rajta.
Egy ideig beszélgettünk. Faggatott, hogy milyen nevek tetszenek nekem, hogy kitaláltam-e már a gyerek szoba színét és berendezését. Ezekkel még nem törődtem. Még van egy kevés időm erre.
- És Ben? Tudja? - kérdezi óvatosan. Csak sóhajtok egy nagyot és a csészémben lévő teát lötykölöm.
- Nem szóltam még neki ... Az orvos megint lecseszett, hogy egyedül mentem a vizsgálatra. Ben még egyszer sem jött velem és mindig ki kell magyaráznom.
- Nem lenne egyszerűbb elmondani, hogy mi a helyzet?
- Nem akarom, hogy diagnózist állítson fel a nem létező depressziómról a válás miatt, vagy hasonlók. És amúgy sem kell nagyot kamuznom. Mindig azt mondom, hogy Ben nem ér rá. Elvégre tényleg így van. Sosem ért rá, hogy velem legyen ... - a hangom elfogy a mondat végére. Lou megfogja a kezem és kicsit megszorítja. 
- Most ünnepelünk, nem szomorkodunk, oké? - mosolyog rám én pedig viszonzom.
- Oké! Azt hiszem még egy teával akár koccinthatunk is - nevetem el magam mire ő felpattan és jó kedvűen a konyhába baktat. Megtölti a csészéinket és tovább beszélgetünk minden féléről. Közben a tévét is bekapcsolta, háttérzajként.
- Anya! Történt egy koccanás! - hallottuk meg Tom aggódó kiabálását az egyik szoba felől. Szinte vele egy időben Lux hangos sírását is. Lou csak sóhajtott egy nagyot.
- Elnézést, mindjárt itt vagyok, csak vigaszt kell nyújtsak odabent - feszült mosolyt vet felém én pedig bólintok. Mennyire fura, hogy Lou mondatának utolsó fele ráébresztett arra, hogy ő sokkal inkább a nővérem, mintsem a barátnőm. Hisz nekem is folyton csak vígaszt ad, és remekül csinálja! 
A teámmal szórakozok, néha a tévére pillantok, amíg Lou távol van. Egy pletyi műsor van. Kimondhatatlanul utálom ezeket, ezért sosem nézem. De most valami megragadja a figyelmem.
- London egyik legbefolyásosabb, legfiatalabb üzletembere talán csak a munkájában képes irányítani tökéletesen! Az a hír kapott szárnyra, hogy a felesége, Amanda Stick elhagyta őt, miután terhessége a biztonságos hónapok felé közelített. - a kezem megremegett és halkan kocogott a csésze a kistányon. - Most aztán mennek a találgatások, vajon tényleg erről szólt ez? Elkapta a legjobban kereső agglegényt, hozzáment, gyereket vállalt vele aztán otthagyta? Egyenlőre semmi sem biztos .... - képtelen voltam még akár egy másodpercig is a tévére figyelni. 
- Hali! Megjött a kedvenc nagybácsi! - a fülemben zubogó vér hangosan dübörgött, de halkan hallottam egy hangot a bejárat felől. Eddig bírtam. Pánikroham lett urrá rajtam, a csésze hangosan csörömpölve zúgott a padlóra és tört szilánkokra.
- Lou? Minden oké? - egy alak suhan el a nappali előtt, majd egy másodperccel később újra megjelenik. - Amy! - suttogja döbbenten. A nevem hallatára odafordítom a fejem, de a feltoluló könnyeimtől alig látok.
- Harry! - nyöszörgöm szinte némán. A következő másodpercben megindul felém és a kanapéra ül mellém. A karjába vonva simogatja a hátamat.
- Mi történt? Nem vagy jól? - kérdezi aggódva, de én nem tudok válaszolni sem, csak fuldokolva zokogni kezdek. A fejemet a mellkasához szorítja és a hajamat simogatja - Nyugodj meg, Amy! Shh ... - úgy beszél hozzám, mint valami megvadult állathoz, de ez elég hatásos. Érzem, hogy lassan megnyugszom a karjában, de ő nem hagyja abba. Tovább simogat és ringat. 
- Mi történt? - toppan be Lou.
- Fogalmam sincs. Így találtam rá. Valami nagy dolog lehet - morogja Harry, érzem a fejem alatt, ahogy a mellkasa dübbörög, hogy a mély hangot kieressze. Markolom a pólóját és próbálok erőt venni magamon, hogy felnézzek rá, de nem megy. Amint megmozdulnék, a szorítása erősödik. Mint aki sosem akar elengedni. 
- Harry! - a hangom reszelős a sírástól. Szinte rá sem ismerek - Jobb már, köszönöm! - suttogom és most már hagyja, hogy elhúzódjak, de a kezét a hátamon hagyja. Már mindenki ott áll előttem és kifürkészhetetlenül néznek engem. Egy nagyot nyelek és hölgyhöz nem méltó módon a kézfejemmel megtörlöm az arcom. Harry egy zsepit nyújt oda nekem, amit hálás mosollyan köszönök meg neki. Percek telnek el, a csend nagyobb, mint a temetőben.
- Amanda! Mi történt? Amikor itt hagytalak, még mosolyogtál ...
- Telefonálnom kell! - hirtelen harag uralkodik el rajtam és már kutatom is telefonom. Amint a kezemben van, tárcsázom annak a szarházinak a számát. Néhány csörgés után felvette.
- Stick. - dörren a telefonba a szokásos, hivatalos, balfasz hangján.
- Baszd meg, Ben! - pattantam fel és még az utolsó könnyemet letöröltem - Mi a francot keres a képem a tévében? És mi ez a szar, hogy csak azért csináltattam fel magam, hogy pénzt szerezzek tőled? 
- Amanda, mégis miről beszélsz?
- Ó te jó ég, Ben! - emelem égnek a szemeim - A PR-osaid nem szóltak? Hír lettünk, édes! - a lehető leglekezelőbben mondom a becézést - Kapsz két másodpercet, hogy ezt elintézd! Nekem erre nincs szükségem, értetted?
- Nyugodj meg, Amanda, kérlek! - sopánkodik - Azonnal elintézem.
- Még jó, hogy azonnal! - mordulok rá. Aztán hallom, ahogy valakinek beszél és kiadja az utasításokat, hogy tegyenek mindent ez ügyben.Tudom, hogy már újra rám figyel, de képtelen vagyok foglalkozni vele.
- Amy ... - suttogja és vár egy kicsit. Nem mondok semmit, de tisztában vagyok vele, hogy tudja, még hallom őt - Sajnálom! Nem tudtam erről! Ne izgasd fel magad ezen! Gondolj a gyerekekre!
- Jézusom Ben ... - nyöszörgöm fájdalmasan - Hirtelen ne kezdjen el érdekelni a gyerekeid állapota, vagy az enyém, rendben?
- Mindig is érdekelt, de te sosem mondtál túl sokat! - mondja szemrehányón.
- Benjamin, tedd le a telefont és legközelebb csak akkor akarok beszélni veled, ha már alá kell írnom a kicseszett válási papírokat! Ez minden! - hatalmasat sóhajt a vonal másik végén.
- Egyetlen esélyt sem adsz, hogy megpróbáljam helyrehozni ...
- Volt rá néhány éved, Ben! Elég is volt belőled! - ezzel a határozottsággal bontom is a vonalat. Kienedem a levegőt és kicsit jobban érzem magam. A vállaimon meleg kezek érintését érzem. Behunyom a szemem. A közelséghez káprázatos illat is társul. Tudom, hogy Harry áll mögöttem. Remegve sóhajtok, ijesztő, hogy milyen hatással van most rám.
- Amy! - mondja halkan a nevem, és olyan különlegesnek hallatszik az ő szájából, tökéletes hangjával, kiejtésével és lassú, megformált beszédével.
- Elnézést a korábbiért ... - suttogom erőtlenül. Finoman megszorítja a vállam.
- Felejtsd is el. Boztalmas látni, hogy mennyire kiborít téged - a hangja tele van megértéssel, együttérzéssel.
- Nem erre gondoltam - fordulok felé és rájövök, hogy közelebb van, mint azt gondoltam. Egy hajszál sem férne a testünk közé.
- Akkor mire? - ráncolja a homlokát, az arckifejezése értetleséget tükröz.
- Sajnálom, hogy a koncert után úgy viselkedtem! Nem kellett volna kiabálnom veled! Remek srác vagy, Harry. Én csak ... Borzalmasan kezelem az adott helyzeteket. Gondolom ez most már nyilvaló lett - sóhajtok egy nagyot és akkor jövök rá, hogy csak ketten maradtunk a nappaliban.
- Azt már el is felejtettem ... És a parfümöd még mindig nálam van. Ha szeretnéd, visszaadom neked.
- Komolyan mondtam ... Megtarthatod! - nézek komolyan a szemébe, mire ő elmosolyodik.
- Reméltem, hogy ezt mondod. Nagyon szeretem az illatát!
- Ez beteges ... - suttogom és kikerülöm. A földön heverő teatócsát és a szilánkokat nézem. Leguggolok, hogy összeszedegessem, de Lou egy porszívóval jön és elküld onnan. A hangulat visszaállt és Harry mellett ülök a kanapén, a tévét kikapcsoltuk a további probléma elkerülése végett. Elmondtam mit láttam a tévében, de a Stick nevet nem említem. Megértik, hogy elég annyit tudniuk, hogy Ben ismert ember. Ben Affleck, Ben Stiller ... Már minden név felmerült náluk. Komolyan holliwoodi feleségnek nézek én ki?
- Hagyjátok a találgatást - kuncogok közbe, ők pedig örömmel veszik, hogy a kedvem kezd helyrejönni. - Sajnálom a csészét Lou! Fogok venni neked egy másikat! Nem pont ilyet, de majd igyekszem.
- Ugyan, erre semmi szükség. Nem nagy dolog ... - legyint Lou mosolyogva.
- De baby, ez nem a nagymamád készletéből volt? Azt hittem szereted ezt. - néz meglepődve Tom a barátnőjére. Lou sokat mondó pillantással adja tudtára, hogy talán be kellene fognia.
- Nem lényeg, mondtam! - morogja.
- Ettől most még rosszabbul érzem magam, mint korábban - hajtom le a fejem. Harry újra a hátamat simogatja. Nagyon kis gondoskodó a srác.