7.rész

"Nem lehet elég korán szívességet tenni, mert soha nem tudhatod, mikor lesz túl késő."

Nem kellett sok, hogy visszaaludjak. A szokásos rémálmok most is meggyötörtek, ezek ellenére frissnek éreztem magam ébredéskor. Már hallottam, ahogy Lucy a házban nyüzsög. Miért nincs iskolában? Ó tényleg, ma szombat van.

A reggeli zuhany még frissebbé tett az ébredést követően. Mielőtt lejöttem volna a családhoz, gyorsan utána néztem ennek a bandának. Tényleg keveset tudtam róluk.

- Jó reggelt Amy! – mosolyog rám anya a konyhában szorgoskodva.

- Jó reggelt anyu!

- Hogy aludtál édesem?

- Szokásosan! – felelem kurtán és a narancslevem kortyolom. Lucy éppen valami tésztát gyúr nagy lelkesen, azt hiszem süti készül. Sokat sejtető pillantásokat vet felém. Ó basszus máris azt akarja, hogy beszéljek anyával?

- Anya!

- Hm?

- Gondolom beszéltél már Lucyval az új mániájáról …

- Mire gondolsz?

- A koncertre! – mosolygok angyalian és állom Lucy szúrós pillantását. Anya szerencsére háttal áll nekünk. Nem látott ebből semmit.

- Persze! – sóhajt fel – De neki is megmondtam, hogy nem mehet!

- Miért nem? – érdeklődök, mintha nem tudnám.

- Amy! Azok a jegyek elég borsos áron vannak … És komolyan, elég fiatal még ehhez! Rengetegen vannak ott. Nagy zaj, nem kell még ilyesmiken járjon az esze! – az asztal mellől Lucy csak egy szomorkás sóhajjal kommentálja az elhangzottakat.

- Anya, Lucy már nem kicsi! És te is ott lennél vele, mégis mi rossz lehetne?

- Én? Neeem! Biztos nem! – tiltakozik, és most már felénk fordul egész testével – Nem érzem magam odaillőnek! Én csak egy vénasszony vagyok!

- De Tess anyja nem ér rá … - győzködöm – Tudod, hogy ő elvinné őket, ha tehetné!

- Amy! Nem érted ezt!

- De nagyon is értem, anya! Nem óvhatod őt mindentől! Egy burokba zárod, és semmi baj nem éri! Ez … Nem jó! Kell, hogy történjen vele valami, amiből aztán tanulhat!

- Lucy! Elég jó az a tészta, menj moss kezet a fürdőben! – utasítja a húgomat, ebből tudom, hogy kettesben akar lenni velem. Miután a tesóm kiment, anya szemben áll velem a pultnál.

- Amy! Én mindenből a legjobbat akarom neki!

- Tudom! Persze, hogy azt akarod! Hisz az anyja vagy! De nagyon szeretné ezt! Imádja azokat a srácokat! Ne csináld már, én is oda voltam a Backstreet Boys-ért, emlékszel? – kellemesen elmosolyodik, mikor visszagondol az őrületemre, ami akkor ment.

- Igen! Emlékszem, bizony!

- Lucy most ugyan ezt csinálja, csak egy jelenlegi fiú bandával! Anya, te is voltál fiatal, és akkor meg ott volt a Beatles! – érvelek és remélem, hogy beválik. Anya kuncogni kezd, ez egy elég jó jel.

-          Igen, azt hiszem, igazad van!

-          Akkor elviszed őt?

-          Az igazság az, hogy nem őt nem akarom engedni, hanem … Én nem akarok menni! Tényleg nem érzem, hogy ott lenne a helyem! Nagymama korú vagyok! Ami azt illeti hamarosan az is leszek! – mosolyog édesen.

-          Akkor majd megyek én velük! Elviszem őket!

-          Te? De Amy … Jó ötlet ez a te állapotodban?

-          Ugyan anya! Nem hiszem, hogy gond lenne! Utána nézek és kiderítem. Így már okés a dolog?

-          Azt hiszem! – válaszolja kissé félve. Elégedetten mosolygok. Nem így terveztem, de végül is sikerült. – De még ne mondd e Lucynak. Előbb nézz utána mindennek!

-          Rendben, anya!